Kovácsné Mogyorósi Erika ny. könyvtáros, író, költő

Posted by Buzai Csaba - június 30th, 2021

Fotó: https://csukalib.hu/

1954. április 8-án született Debrecenben. A nyírbátori Báthory István Gimnáziumban érettségizett 1972-ben. A debreceni Tanítóképző Főiskolán népművelő-könyvtáros szakképesítést szerzett, majd ezt követően az egri Tanárképző Főiskolán is elvégezte a népművelés szakot 1981-ben. 1981 óta Érden él. Gyermekkönyvtárosként a Csuka Zoltán Városi Könyvtárban könyvtári órákat, könyvtárhasználati és csoportos foglalkozásokat tartott, vetélkedőket, versenyeket szervezett. Népművelői vénával is megáldva, a hagyományokat megőrizve, a változatosság elve szerint, új módszerek bevezetésével hozta közelebb egymáshoz a könyvet és olvasót Érden. Legfontosabb feladatának a gyerekek olvasóvá nevelését, a könyvek és az irodalom megszerettetését tartotta.

Kutatási területe a gyermekkönyvtárak művelődéspedagógiai lehetőségei, módszerei. Több könyvtárszakmai kiadvány szerzője, szerkesztője. Tanulmányait pedagógiai, könyvtári szakfolyóiratokban, kiadványokban is publikálta. 2012-től nyugdíjas. Egy felnőtt gyermeke van.

Az MDF Érdi Szervezetének alapító tagja 1988-tól. Érd Város Önkormányzata külső (kulturális, egészségügyi) bizottsági tagja 1994-2006.

KITÜNTETÉSEI
Miniszteri Dicséret. 1989
Népművelésért Díj. 1993
Téka -díj. MKE Pest megyei Szervezete, 2008.
Csuka Zoltán-díj. A kulturális élet szervezéséért. Érd Város Önkormányzata, 2012.

A Csuka Zoltán-díj átadása. 2012.
Forrás: http://erd.hupont.hu/168

SZERVEZETI TAGSÁGAI
József Attila Kör 1976-1990
Magyar Írók Egyesülete 2004-től

IRODALMI MUNKÁSSÁGA
Írásait Mogyorósi Erika néven publikálja. 13 évesen „regényt” kezdett írni, majd, miután a 4 teleírt füzete eltűnt egy költözés során, egy ideig elnémult, majd jöttek a versek….
Versei, gyermekversei és novellái az 1970-es évek közepétől rendszeresen megjelennek irodalmi folyóiratokban, heti- és napilapokban.

A Duna-part 2009. 4. számában jelent meg JANIKA című szívszorító novellája:

A falu minorja mit sem tudott arról, hogy Európa legnagyobb faluja időközben város lett. Mindenhová került villanyfény, a víz is följutott már a Parkvárosba is, sőt: a kétszintes házak emeletére is. Gombamód szaporodtak az óvodák, iskolák. Arról sem hallott, amikor a „falu eleje” azon kezdett töprengeni, melyik iskolát is zárják be a csökkenő gyereklétszám miatt. Igaz, az új autóbusz pályaudvar nagyon tetszett neki, itt annyi nép volt mindig, hogy biztonságban érezte magát. Régen úttalan utakon kóválygott, míg nagy néha megszánta valaki, s dobott rá egy-egy kabátot, sapkát. Olykor kesztyűt is kapott, egy-egy kuka mellett csizmát, cipőt talált.

Amikor anyja meghalt, azt hitte, haza sem mehet többé. A temetőből egyenest a vasúti váróterembe vitte útja, itt talált rá pár hét múlva az egyik szomszéd. Hazavitte, s azóta megint otthon lakik. De nappal nem bír megmaradni az üres házban. Csak amikor szól a szomszédasszony, hogy Jani, ma jön a postás, akkor várja meg a biciklis embert, aki hozza a havi apanázst. Aláírja a nevét (ennyi telik tőle), és arról sem tud, hogy felét a postás rögtön a szomszédnak adja, aki a villanyt, vízdíjat s egyéb adókat rendezi belőle. Már nem is emlékszik rá, amikor anyja búcsúzóul azt mondta neki: Pista bácsihoz, meg Joli nénihez bármikor bemehetsz, a nyugdíj felét add oda nekik, vesznek neked tüzelőt, neked csak meg kell rakni a kályhát. És valóban, mindig van mit a tűzre tenni, be is gyújt a hidegebb napokon. Igaz, újabban nincs felvágva a fa, valahogy a szén se olyan, mint régen, de hát ő nem ért az efféle dolgokhoz. A postás napján mindig jóllakik, meg még néhányszor, ameddig el nem fogy a boltba való. De a boltostól máskor is kap egy-egy zsömlét, darab kenyeret, volt már, hogy felvágottat is. Meg aztán Joli néni is átad néhanapján egy-egy tányér bablevest, gulyáslevest.

Övé volt a zsebtrafik. Bicska, radírgumi, különféle kupakok, cigaretta, fonnyadt alma, szív alakú szappan, ettől szagló rágógumi, nyalóka, hajcsat, miegymás – mikor, mit talált. Minden kikerült ruházatából, amelynek feneketlennek tűnő zsebei voltak, ám azokból csak lányokat szolgált ki régóta. Évtizeddel ezelőtt már megtapasztalta, hogy a másik nem kapzsi, könyörtelen és hálátlan. Ököllel fizet, ha úgy tartja néma kedve. Bár van, amikor csak megmotozzák, megússza verés nélkül. Gyakran csak elveszik tőle, amit akarnak, széthajigálják a fölösleget, s ő hajlonghat, keresgetheti a fűben mindenét. Mindegy: sár, hó, vagy szélhomok, a vége mindig ugyanaz.

A lányok nevetéssel, simogató jó szóval, fénylő szemekkel fizetnek bármiért, időnként pár forint is kerül. Kenyérre ugyan nem futja belőle, de az a legkevésbé fontos. Nem a kenyér feledteti szájában az epe-ízt, bármily furcsa kényszere ez az érzékeknek: mindig csak egy lány, de legalábbis női lény. Igaz, az asszonyfélék leginkább kikerülik, csak akik régről ismerik, azok szólnak hozzá, bár ők mindig sietnek, egyre ritkábban érnek rá a beszélgetésre.

Leginkább az iskola körül szeret őgyelegni, jó elnézni a nevetgélő lányokat, aztán ha elunja, megint a pályaudvar. Sokszor felejti kinn magát a padon, újabban éjjelente jönnek a rendőrök és elzavarják. Nem érti, miért, hiszen emberemlékezet óta idejár, régen nem volt baj, ha itt felejtette magát. Ő most sem bánt senkit, sőt: egy ideje társa is akadt. Igaz, annak tán piszkosabb a ruhája, mint az övé, de neki Joli néni minden héten hozza a váltást, leveteti vele, ami rajta van, időnként másik pulóvert kap, amire rá se jönne, ha az öregasszony nem mondaná: Jani, ez melegebb.

Novemberben meghalt Joli néni. Megint kiment a szomszédokkal a temetőbe, utána ismét a pályaudvaron találta magát. Másnap az utcájuk elején találkozott össze a postással, aki – ha már összefutottak, át is adta a pénzt. Janinak fel se tűnt volna, hogy többet kapott, ha a kézbesítő nem mondja neki. Meg azt is mondta, mostantól többet legyen otthon, de legalábbis reggelente, hogy megtalálja, mert nincs már Joli néni, aki átvegye tőle a pénzt. Elmúlt a karácsony is, ezt onnét tudta, hogy a körforgalomban álló villogó fényekkel felékesített karácsonyfa eltűnt a helyéről.

Még javában tombolt a tél, amikor a postás azzal köszönt egy reggelen, hogy baj lesz, Jani! Nem értette, mi az a sok levélboríték, aminek átvételét aláírattatja vele. Csak amikor egyik nap jött egy ember és kikapcsolta a villanyt, akkor kezdte sejteni: ez biztosan összefügg azzal, hogy egy ideje nem jön a váltás ruha se. De nem tudott sokat kezdeni a sejtelemmel, megint kiment a pályaudvarra.

Nem volt ott a társa, egyedül dőlt el a padon. Éjféltájt megint fölzavarta egy rendőr, aztán mégis békén hagyta. – Hiszen ez Jani! – szólt aztán, majd tovább ment.

Az első busz sofőrje talált rá. Megnézte. Megfagyott – állapította meg, majd beszólt a forgalmira, és elkezdte melegíteni a járművet. Mire úgy húsz perc múlva végiggördült az épület mellett, a pad már üres volt.

ÖNÁLLÓ KÖTETEI
Máglyák a tejúton (versek) Érd: Önkormányzat, Typo-Prof Kiadó, 2001. 89 p.
Tündér Szelina (mesekönyv, Tóth Anita rajzaival). Budapest: Könyvtárellátó, 2014. 95 p.

Mogyorósi Erika tehetségét korán felismerték. Már pályakezdőként egy verseskötetben (Versmondók könyve. Budapest-Sopron, 1975) szerepelt Albert Zsuzsával, Csukás Istvánnal és Fodor Andrással. Számos antológiában szerepelnek művei, ezekből kiemelve néhányat: Földet ér vándorlásunk. MNE Budapest, 1989. – Szavak kéke, aranya. Budapest, 2000. – Arcok és énekek Budapest, 2009, 2010, 2012. – Madártávlat. Könyvtárosok irodalmi antológiája. MKE. Budapest, 2008.

„A Madártávlat című antológia olyan kettős kötődésű emberek szellemi portréját mutatja be, akik a könyvtárosi tevékenységgel szerves szimbiózisban irodalmi munkásságot is folytatnak, vállalják alkotói ambíciójukat és a publikálással járó nyilvános megmérettetést.” (Csűrös Miklós)
A Madártávlat c. antológiában Mogyorósi Erika a Csönd és a Találkozások című írásaival szerepel.

SZERKESZTŐI TEVÉKENYSÉGE
Múlt és jövő között. Kilencven éve született Csuka Zoltán. Írások, versek. (szerk.) Érd, 1991
1994-2005 Érdi Újság – külső munkatárs
1993-1994 Érdi Fórum című időszaki kiadvány – szerkesztő
2007-2011 Duna-part Irodalmi, kulturális és társadalmi folyóirat – munkatárs

MOGYORÓSI ERIKA

ÚJABBAN

minden öröm
félmosolyra sikeredik
korral jár
mondaná öreganyám

Már látod a következő lépést
hallod az épp születő gondolatot
érzed az éjszaka néma súlyát
mikor a gondok tornyát
ledönteni nem
csak megmászni lehet

Bár tudod:
a szederinda szúrós levele
a túlélés reményét jelzi
neked csupán a kísértés marad
a látomások

A szív már visszaszámol
a gondolat fél elszenderülni
mert ha sehová sem tartozol, azért,
ha meg valahová, ezért vagy gyanús
s az áldott papírt már tiszta lap korában
reklámújsággá, kampányfüzetté szégyenítik

Gyűlik a postacsőben az áruba bocsátott aggodalom

Az írástudók rajzolhatnának
képet, betűt, egyenleteket –
mindenkinek valamit
ki miből ért

Tudunk-e még négyen-öten összehajolni
világpolgárok előtt-mögött
között
esetleg velük
vagy minket is csőcselékké silányít
az álszent aggodalom

Ez egy másféle rend
rímtelen, képtelen

Dologidőben rivaldafény

Terem még izsóp, akáclevél a hajló derékra
És dajkamesék hetedíziglen?

Első találkozásod a könyvvel
Andersen meséi.

Egy kedves emlék az érdi könyvtárban eltöltött éveidből
Nagyon sok van, nem is emelnék ki semmit. Akár a hétköznapok, akár a versenyek, pályázatok, ünnepségek – mind kedvesek, mert sok-sok mosolyt, örömöt láttam az arcukon. A gyerekek csodálatosak. Közöttük, velük tölteni a napokat, éveket – a legnagyobb ajándék volt.

Versmondó versenyen 2005-ben és 2010-ben.
Forrás: https://csukalib.hu/keptar.php

Legkedvesebb, a szívedhez legközelebb álló írásod
A Nyírbátor című versem.

Lakatlan sziget – könyvek. Milyen könyve(ke)t vinnél magaddal?
Jókai Mór: És mégis mozog a föld
Szepes Mária: Emberek és jelmezek
Peter Marshall: Tombol a hold
József Attila és Nagy László versei

Zene, amit kedvelsz
Erkel Ferenc: Bánk bán.

Egy festmény, amit szívesen látnál szobád falán
Csontváry: Vihar a Hortobágyon.

A legnagyobb érték életünkben
A gyermek, a család

MOGYORÓSI ERIKA

HAZANÉZŐ

semmi sem örök
csak a porló rom s a gyom
mely belepi az égig érő imádságot is

Isten ha átnéz a zöldhatáron
látja
emberkéz faragta-mázolt sorompó
nem teremt semmily nemzetet
csakis a lélekzendülés
mellyel a teremtő lábába csimpaszkodunk

s hol égig nyújtózkodnak a mezők
lábamhoz térdepelnek a hegy-magas erdők
bármely égtájra szököm haza
szűköl nyüszít sajog a növekvő hiány

sorvadnak fájón
a dombok ízek dalok
szótöredékek
düledék várak

s kertek-alján árokpartján
fogyatkoznak testvéreim
akiket idegen szavak tömlöcébe zárva
ébren találnak a bomló hajnalok

a hold is belereszket a lakható magányba

Egy hely a világban, ahová mindig szívesen visszamennél
Philadelphia.

Forrás: pixaby

Jelenleg min dolgozol, hogyan telnek (minden)napjaid?
Elnémultam – a világ is némít, a sors is. Ha visszagondolok az elmúlt 40 évre, most úgy látom, túl sokat dolgoztam. Pihenni vágyom. Boldogságos, lekvárfőzős nagymama vagyok, jól érzem így magam.

Tervek, álmok, vágyak
Minél többet együtt lenni a családommal, unokámmal.

Keszi Erika Zsuzsanna – Kovácsné Mogyorósi Erika

Comments are closed.

Blog Home