A 85 éves Fenyves Márta köszöntése

1.köszöntésl2_ujsággal2-800

 

Fenyves Márta köszöntése

Fenyves Márta köszöntése

Fenyves Márta, aki még az  MKE  újbóli megalakulása előtt már a TIT keretében 1956-tól működő Magyar Könyvtárosok Szabó Ervin Körének is tagja volt s ekként léphetett át az 1965-  január elsejével megalakult Magyar Könyvtárosok Egyesületébe  majd az 1970-től a Műszaki Könyvtárosok Szekciójának is alapító tagja tehetett s  az is maradt a jelenlegi  időben is.

Az 1990-es évektől mindez ideig a pénzügyi felelőse volt az MKSZ vezetőségének,aki egyben tagságunk lelki „ segély-szolgálatának” fő képviselője volt és reméljük, hogy marad is, annak ellenére, hogy immár lassan 55 éve támogatja lelkes munkájával az MKE tevékenységét.

1.köszöntésl3_Wittinghof4-500Az MKSZ jelenlegi vezetőségi tagjai mellett éppen ezért  sokan eljöttek a régi barátai és munkatársai közül is többek között maga Bakos Klára az MKE elnöke is megérkezett, hogy köszönthesse Mártát akivel a korábbi években közvetlen munkatársak is voltak a KMM-ben. Elnök asszonyunk egy  szép közvetlen baráti hangú köszöntőt is mondott Mártának e jeles alkalomból.

Wittinghoff Judit átadja az ólomkristály vázátA Műszaki Szekció nevében Nagy Zoltán elnök mondta el laudációját összefoglalva  Fenyves Márta több évtizedes értékes  egyesületi lelkes munkáját és egyben átadta Wittinghoff Judit titkárral közösen  a Hovancsik János üvegkristály  metsző művész  által készített ólomkristály  kancsót,  A gazdagon metszett remekmű nyakán   az erre az alkalomra bevésett szöveg is a tagságunk háláját igyekezett  jelezni Mártának.

csop3-500Ezen kívül egy szép egyedi emléklapot is  összeállított Kóródy  Judit vezetőségi tagunk a Tolnai  Gyurinak a honlapunk szerkesztőjének  hosszú évek alatt Mártáról készített fényképeiből.

Az ünnepséget egy díszes felirattal ellátott finom nagy  tortán meggyújtott kis házi “tűzijáték” zárta.

Isten éltesse Mártánkat!

Isten éltesse Mártánkat!

A bejegyzés kategóriája: Díjak, Hírek, OSZK programok, Rólunk, ünnep
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*