Beszámoló az MKE Műszaki Könyvtáros Szekciójának az MKE 2021. július 9 én 9 és 12 óra között megtartott programjáról.
Miután az MKSZ – nek is elmaradt szinte minden rendezvénye a 2020 évben a pandémia , azaz a Covid 19 vírus világjárvány teremtette súlyos nehézségei miatt, azért sem a vándorgyűlésre sem az évvégi szokásos Luca napi beszámoló taggyűlésünkre sem kerülhetett sor. pedig komoly nagy terveink voltak többek között a mi ötven éves működésünk jubileumának szakmai értékelését illetően is.
Ezért aztán az MKSZ az ez évi MKE vándorgyűlési programjának középpontjába a szervezet létrejöttének és fennállásnak 50. évfordulóját azaz félévszázados működésének jubileumát állította. Ez egyben megfelelt a vándorgyűlés mottójában foglalt: “A Nemzedékek szolgálatában 2020-2021 Kihívás, Kreativitás, Könyvtár„ című gondolatnak is. Viszont sajnos annyira nem változott meg a helyzet, hogy az MKE vállalhatta volna, hogy a vándorgyűlést a kollegák tömegeinek személyes részvételével rendezheti meg Budapesten az Országos Széchényi Könyvtárban, hanem igen nagy, hosszadalmas és alapos előkészítő munkával az MKE, az OSZK és Pestmegyei Szervezet összefogásával az on line térbe helyezve elektronikusan az interneten át sikerülhetett ezt létrehozni.
Ugyanakkor időközben nagy előrelépést jelentett, hogy az országunk lakosságának több 5 millió állampolgára már megkapta a vírus elleni védőoltást, igy a Műszaki Könyvtáros Szekciónk a jelentős számú tagsági kéréseknek részeben eleget tudott tenni. E szerint legalább a budapesti már védettségi igazolvánnyal bíró és regisztrált érdeklődó hallgatókat fogadni tudtuk a Budai várban a nem régiben megnyílt ún Főőrségi épület Esterházy kávézó termében, ahol személyesen 25 – 30 fő tudott részt venni. a 2021. július 9 én délelőtt 9 és 12 óra között megszervezett rendezvényünkön.
Ennek jegyében nyitotta meg a nap programját Nagy Zoltán MKSZ elnök s kérte fel a nap fő előadásának megtartására Dr. Gazda István tudománytörténészt, a műszaki tudományok nagy és elismert szakértőjét, aki sok archív és új felvételből összeállított elődadásában kifejezésre juttatta a Műszaki Könyvtáros Szekció létrejöttének és az elmúlt öt évtized egy egy korszakának szakmai fejlődését kiváltó tevékenységét is.. A tőle szokásos szellemes és nagyívű pályabemutatása nagy sikert váltott ki most is úgy a helyszínen megjelent mint azt az interneten át követők körében
Marton József Ernő a BME OMIKK főigazgatója egy igen érdekes és sok újdonságot adó tájékoztató előadást tartott a Műegyetem könyvtára modern s a diákokon kívül a csúcs műszaki értelmiséget is megához vonzó szolgáltatásainak a fejlesztéséről, amelyet az MS Teams közvetítésén keresztül nézhettünk és hallgathattunk meg a számos pp diaképei pedig később is megnézhetőek lesznek a honlapjainkon is.

Szluka Péter főigazgató ismerteti a Semmelweis Egyetem Központi Könyvtárának Covid alatti kiemelt munkáját
Szluka Péter főigazgató a Semmelweis Egyetem központi könyvtárának arról a nehéz és komoly harcot is megvivő tevékenységétről számolt be, a helyszínen élőben megtartott előadásában, amelyet a Covid 19 járvány legtragikusabb napjaiban is folytatniuk kellet nem csak a könyvtáros munkatársaknak hanem az intézményüket használó orvostanhallgatóknak is, akikkel összefogva tudtak eredményeket elérni, azaz segíteni az orvoslást és súlyos betegek megmentét

Winkler Bea azÁllatorvostudományi Egyetem könyvtárának igazgatónője a Liberty szoftver bevezetését ismerteti
Winkler Bea az Állatorvostudományi Egyetem Hutyra Ferencről elnevezett könyvtárának igazgatónője a Softlink céggel összefogva az új Liberty szoftverűk által kapott igen jó eredményekről szólt, amelyeket Sipos István a cég vezető fejlesztő szakembere ismertetett szintén az interneten át látható előadásukban. Ez szintén szép számú hallgatóság érdeklődést váltotta ki, ahogy a Ms Teams rendszerből Tolnai Gyuri és Farkas István kollegánk segítő adatközlésből megtudtuk, egy-egy mérés idején 65 – 80 közötti nézőszámot tudott regisztrálni.
Farkas István a Pedro Tanácsadó Kft vezetője, aki egyben az MKSZ EB elnöke is, sok új érdekes és könyvtári állományok védelmét és megfelelő digitalizálási feladataik ellátást lehetővé tevő berendezést és könyvtári alkalmazásukat ismetette, amely n komoly sikert váltott ki a hallgatóságunk és távol lévő érdeklődő könyvtárosoknál egyaránt
Az MKSZ részben a jelenlétet és más részében az on line tájékoztatást vegyesen alkalmazó rendezvénye a gyors visszajelzések szerint sokaknak örömöt okozott és az újbóli szakmai bekapcsolódását is szolgálta a komoly érdeklődés alapján.
Mindezeknek a létrehozásáért hálás köszönet illeti az előadóinkon túl, az azokat előkészítő képszerkesztő kollégáinkat, így kiemelte Karasz Lajost aki az elmúlt 2-3 évtized képanyagát vagy maga késztette mint az OSZK fotóriportere vagy a nemzeti könyvtári képarchívumokból kigyűjtötte, valamint Tolnai Györgyöt is, akinél mint az MKSZ honlapjának a képszerkesztőjénél a szervezetünk elmúlt félévszázados történetének legtöbb archív fényképe összegyűjtve megatalálható, amelyből most szintén válogatni tudtunk.
Mind ezek remélhetőleg igen jól hasznosíthatóak lesznek az idén ősszel a tavalyról elhalasztott jubileumi szakmai konferenciánkon és az MKSZ félévszázados történetét bemutatni kívánó kötetünk kiadása során is.
Nagy Zoltán
MKSZ elnök
MKSZ felhívás a Vándorgyűlésre