„A föld az istenek paradicsoma, ezt akarom megfesteni.”
Pierre-Auguste Renoir
Beszámoló a Szépművészeti Múzeumban tett MKSZ látogatásunkról
Renoir – A festő és modelljei című tárlaton
A Szépművészeti Múzeum ismét nagy sikerű kiállítással várta látogatóit. Örömmel vettük észre, hogy a nagy érdeklődésre tekintettel a kiállítás az eredetileg tervezetthez képest két héttel tovább, január 21-ig tart nyitva. Ily módon sikerült a 2024-es év első MKE- a Műszaki Könyvtáros Szekciós rendezvényünként megvalósítani a RENOIR tárlat megtekintését.
Leány mellképe
A Szépművészeti Múzeum előcsarnokában találkoztunk január 11-én 1 órakor, számos tagtársunkkal és kedves hozzátartozóikkal is így közösen tudtuk megnézni a világhírű festő kiállított alkotásait.
Pierre-Auguste Renoir életéről és művészetéről a következőket olvashattuk::
Bár az impresszionizmus vezéralakjai között tartják számon, kortársaival ellentétben sohasem kötelezte el magát egyetlen művészeti irányzat mellett sem, éppen ezért talán ő okozta a legtöbb fejtörést a kritikusoknak. Szenvedélyesen szerette a fiatalokat, gyermekkoruktól egészen felnőtté válásukig, egyike volt azon keveseknek, akik meg tudták ragadni a fiatalok jellegzetességeinek minden finomságát. Szerette a nőket is, a kislányokat, a fiatal lányokat, a telt parasztlányokat vagy a polgári nagyasszonyokat is. Női aktjait egészen sajátos gyönyörűséggel és lelkesedéssel festi. Képes volt érzékeltetni a fény és a nap játékát e finoman árnyalt, mindig élettől remegő testeken, amelyek víztől harmatosak vagy gyöngyházfényben, szivárványszínekben, rózsaszínben, aranyban, majd pályafutása vége felé narancsszínben és vöröses árnyalatokban ragyognak a napsugarakban; kezdetben karcsúak végül testesek, érzékiek, de sohasem szemérmetlenek. Cagnes-ban; amikor már félig béna volt, ifjúságtól és szeretettől még mindig csillogott tekintete, úgy tűnt, hogy ő maga is elcsodálkozik mindenen. Egész művészetét egyetlen szabály hatotta át, mégpedig az, hogy nincs szabály.
Minél többet festek, annál jobban szeretem a fekete színt. Nekibuzdulok a keresésnek, s odateszek egy kis ébenfeketét: óh, be szép is az!
1876-ban több olyan képet is festett, amelyek impresszionista korszakának legjobb alkotásai közé tartoznak, pl.: Olvasó lány, Victor Choquet arcképe, A hinta, A Moulin de la Galette és a Női akt napsütésben.
Esküvő
A plein-air képek után néhány enteriőr jelenetet is festett, így Az első “kimenő”-t, egy fiatal lány elfogódottságát, amikor először lép be a “társasági életbe”. Ezt a polgári témát technikailag tökéletesen szabadon kezelte, s az olajkép a könnyedebb pasztell hatását kelti. 1877-ből származik két arcképe Samary kisasszonyról, a következő évből pedig Madame Charpentier gyermekeivel című képe mesteri könnyedségével tűnik ki. Míg a többiek főleg tájképeket, Renoir inkább portrékat készített, nagypolgári családokról. Éveken keresztül kísérletezett azzal, hogy képein minél több alakot ábrázoljon, művei minél nagyobb szabásúak, minél szigorúbb szerkezetűek legyenek. Néhány gyűjtő érdeklődni kezd az impresszionista vásznak iránt. A Charpentier (könyvkiadó) házaspár például Renoirt további munkára ösztönzi, nagytekintélyű, magas rangú embereknek mutatják be, akik portrékat rendelnek nála, valamint önálló kiállítást rendeznek műveiből a La Vie Moderne galériájukban. 1879-ben a Szalonban kiállítják Renoir Charpentier asszonyt és gyermekeit ábrázoló festményét amely nagy sikert arat. 1879 és 1880 nyarán Renoir a Szajna partján Chatouban és Croissyban dolgozik (Chateui evezősök). Baráti kapcsolatok fűzik Paul Bérard-hoz, a diplomatához, aki meghivja normandiai birtokára, Wargemontba; ide több ízben visszatér (A wargemont-i rózsafák). Közben Bernevalban is tölt bizonyos időt
Tánc a faluban
1889-ben Cháteau des Brouillards-ba költözik, a Montmartre-ra. 1892-ben a Szépművészeti Akadémia igazgatósága megvásárolja A kislányok a zongoránál című festményét, amely még a művész halála előtt múzeumba kerül, Paul Durand-Ruel galériája pedig sikeres kiállítást rendezett képeiből. Dél-Franciaországban kúrálta 1894-ben kezdődött ízületi fájdalmait, amikor is megszületik második fia Jean. Ekkortájt főleg női aktokat festett, akiknek teste csodálatos szivárványszínekben tündöklik: Sziklán ülő fürdőző, Alvó fürdőzők (1897) vagy a portrék közül A művész családja.
1899-ben családjával Cagnes-sur-Mer mellett, egy tanyára költözött, ahol 1901-ben megszületett harmadik fia, amit az élet nagy ajándékának tartott. 1907-ben a Les Colettes birtokon telepedtek le, tájképeket, csendéleteket és számos gyermekportrét fest, többek között második fiáról, Jeanról, akit gyakran dadájuk (Aline unokahuga), Gabrielle térdén ábrázol – Gabrielle egyébként ettől kezdve egészen pályája végéig gyakran témája illetve modellje képeinek: Gabrielle és Jean, Jean Renoir karikával (1899), Jean Renoir Pierrot-jelmezben, Gabrielle bizsukkal (1910). 1910-ben már nem tudott járni, de a festést nem hagyta abba: az ecsetet kézfejéhez csatolva dolgozott, mert ujjai már nem engedelmeskedtek akaratának. Fájdalmai ellenére képei továbbra is életörömöt árasztottak.
Claude Renoir bohócjelmezben
Élete végén tolószékben festett. Utolsó éveire közeli hozzátartozóinak halála, a háború és betegsége nyomják rá a bélyegüket. 1915-ben meghal felesége, súlyosan megsebesült fia, a későbbi filmrendező, Jean, ő azonban továbbra is fest. Ezt a korszakot a pazarló panteizmus jellemzi; műveit zamatos gyönyör élteti, uralkodó színei a rózsaszín, a vörös, a narancs, bennük néha látszólag egymással ellentétes hatások találkoznak: Rubensé, Boucher-é, Fragonard-é, Ingres-é vagy szobrász barátjáé, Maillolé. A Páris ítélete (1908) az egyik legszembetűnőbb példája ennek a gazdag formákkal dolgozó, szobrászati “modornak”. Fényben úszó és intenzív színekkel festett tájképeken (A Les Colfettes-villa kertje, 1909) kívül a művész számos női aktot készít, közülük a leghíresebbek A nagy fürdőzők kalappal (1904-1906), a Lábát törlő fürdőző, a Fürdő nők (1915 körül); Fürdőzők (1915 körül) – ezek összegződésének tekinthető a Fürdőzők vagy Pihenés fürdő után (Nimfák) című festménye, amelyet merész érzékisége és a súlyos testeknek a hason koncentrikus körökbe rendeződő hajlékony gazdagsága miatt egy kritikus “Michelin autóguminak” nevezett.
… ha millió között csak egy is akad, akinek jelent valamit, akkor van értelme a múzeumnak.
Késői korszakában mind nagyobb szerepet kapott képein a tömeg festői ábrázolása, húsos aktjai már-már manierista jellegűek. Nem csoda, hogy szobrokban is megpróbálta kifejezni a női test szépsége iránti csodálatát. 1910-től tanítványa, Richard Guino formázta azokat Renoir utasításai szerint, hisz egyedül már nem volt képes szobrot mintázni. 1919-ben becsület érdemrendet kap, amelyre nagyon büszke; szeptemberben Párizsba utazott, hogy megnézze Madame Georges Charpentier című portréját, melyet akkor vásárolt meg az állam. Barátai elvitték a Louvre-ba is, hogy utoljára lássa az egész életében csodált remekműveket. Három hónappal később, Cagnes-ban érte a halál. 1920. február 25-én ünnepelte volna 79. születésnapját.
Tudom, nehéz elfogadtatni, hogy egy festmény egészen nagyszerű lehet, miközben mégis boldogságot sugároz.
Hölgy napernyővel a kertben
Renoirt az egyik leghíresebb impresszionista festőként tartják számon, ugyanakkor hat évtizedet felölelő, az 1860-as évek elejétől egészen 1919-ben bekövetkezett haláláig kibontakozó, gazdag és sokszínű életművének jelentős része kívül esik a mozgalom keretein. Fiatal, kezdő művészként egyike volt az új stílus megteremtőinek. 1881-es, sorsdöntő olaszországi útját követően azonban elfordult az impresszionizmus megközelítésétől és célkitűzéseitől. A szilárdabb, állandóbb kifejezési formát kereső festő nagy elődeihez, Raffaellóhoz, majd a francia rokokó mestereihez, Jean-Antoine Watteau-hoz, Jean-Honoré Fragonard-hoz, François Boucher-hez, végül Tizianóhoz és Peter Paul Rubenshez fordult útmutatásért. Évtizedeken át intenzív párbeszédet folytatott példaképeivel, új, modern hagyományt teremtve. Renoir még élete végén, a 20. század első évtizedeiben is kísérletező és megújulásra képes alkotó tudott maradni, aki páratlan festőiségével, lenyűgöző termékenységével, példaértékű kitartásával a következő generáció nagy alakjait, Pablo Picassót és Henri Matisse-t is inspirálta.
A Szépmű” ahogy Budapesten a a becenevén hívják a múzeumot ezzel a kiállítással megint az európai nagy nemzetközi tárlatok élvonalába került, nem csak ami a látgatási szám sikereit illteti de valóban szinte csoda volt végig járni a talán húsz nagy tárlati termen át tartó festmények csodálatos sorozatát.
Fekvő akt
Arról külön is meg kell emlékeznünk, hogy a 3 nagy fekvő női aktjai még soha sehol nem voltak együtt kiállítva s maga Szépművészti Múzeum is bűszke lehet arra, hogy a tulajdonát képezi ezek közül a talán legszebb változatot bemutató Renoir festménye .
Azért is, hogy ne múljon el nyomtalanul ez a nemes élmény a miben csak azoknak lehetett része akik el tudtak jönni az MKSZ csoportjával ajánljuk a figyelmébe a Görög László tagtársunk által végigfotózott képgyűjteményt amelynek a szerkesztett változata az alábbi linkeken jól elérhetővé válik:.
Renoir kiállítás a Szépművészeti Múzeumban – képek
https://photos.app.goo.gl/ovpxKvfvmX4f7Rqt7
https://photos.app.goo.gl/rP1ZX3ciSSTjymhD7
https://photos.app.goo.gl/AzS1UyjXUPZyz43D9
Mindenkinek élményekben gazdag képnézegetést kívánunk köszönettel kedves mérnök tagtársunk kiváló öntevékeny de nagyon szakszerű fotózási munkájáért.
Végül búcsút vettünk az életöröm festőjének lebilincselő képeitől, de a gondolatainkban magunkkal visszük e csodás világ harmóniáját.
Összeállította: Prokné Palik Mária