Dr. ARATÓ Antal kapta az idei Füzéki István díjat.

Mint bizonyára sok tagtársunk előtt ismert az 1956-ban hősi halált halt Füzéki István ifjú könyvtáros a Statisztikai Hivatal Könyvtárának, munkatársának testvére Dr. Füzéki Bálint díjat alapított testvére emlékére.

Az emlékérmet minden évben az a könyvtáros kaphatja meg, aki az előző években, évtizedekben a legtöbbet tette és kiemelkedő teljesítményt nyújtott a könyvtári munkájával a könyvtári szolgálat, szolgáltatások vagy a tudomány területén.

E célkitűzésnek kiválóan megfelelt az idei kitüntetett Dr. Arató Antal kollégánk és barátunk, akinek e díjjal való elismerését szervezetünk a Műszaki Könyvtáros Szekció is melegen ajánlotta.

Dr.Füzéki Bálint, Barátné, Dr.Hajdu Ágnes átadja a Füzéki Díjat Dr.Arató Antalnak

Dr.Füzéki Bálint, Barátné, Dr.Hajdu Ágnes átadja a Füzéki Díjat Dr.Arató Antalnak

 Arató Antal kollegánk az alapos szakmai munkája mellett az egyik legaktívabb s meghatározó tagja volt az MKE nek szinte a kezdetek óta. Vonzó, szellemes modora, s kiváló humora sokunkat, sokakat vonzott többek között a nagy Vándorgyűléseken való részvételre s ott kisebb nagyobb feladatok vállalására, amely által sok fiatal, tehetséges könyvtáros, maradt meg a pályán a sokáig alacsony fizetések mellett is. Amikortól az OSZK-ban működő KMK-ba került, módszertani munkájával kitűnt az egész magyar könyvári hálózat s főleg a vidéki könyvtárak tagjai előtt, akiknek sok segítséget is nyújtott.

Kocsis István laudációját mondja

Kocsis István laudációját mondja

Legendássá vált Kocsis Istvánnal a Hatvani Könyvtár igazgatójával a közös munkálatok alapján való együttműködése és barátsága, a határon túli könyvtárosok évenként a híressé vált olvasó-táborokban való továbbképzése területén. Nem véletlen tehát, hogy a mostani Fűzéki István díj átadáson 2017. okt. 25 én az OSZK-ban a laudációt Kocsis István az előző évi Fűzéki díjas kollégánk tartotta.

Dr.Arató Antal a fogadáson

Dr.Arató Antal a fogadáson

.

.

.

Minden könyvtár szakmai tevékenysége mellett a másik értékes tevékenysége a kis grafikák, ex libris gyűjtése és gyűjteményezése volt, amellyel országos hírnévre tett szert azáltal, hogy a fiatal olvasókat is bevonzotta ebbe az igen értékes és az olvasási kultúrát terjesztő és támogató tevékenységbe.

Mint a Székesfehérváron működő Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár igazgatója ment nyugdijba az ottani közel évtizedes munkássága után, amely betetőzte, hogy a magyar könyvtáros társadalom egyik ikonikus alapjává váljon.

Fülöp Ágnes, (KSH), Dr.Tüske László (OSZK), Barátné, Dr.Hajdu Ágnes (MKE) és Füzéki Bálint megkoszorúzzák a Füzéki emléktáblát az OSZK-ban

Fülöp Ágnes, (KSH), Dr.Tüske László (OSZK), Barátné, Dr.Hajdu Ágnes (MKE) és Füzéki Bálint megkoszorúzzák a Füzéki emléktáblát az OSZK-ban

A nagyon megérdemelt kitüntetéséhez a magam, mint OSZK-béli kollégája és tisztelője és az MKSZ minden tagtársa nevében szívből gratulálni akarunk jó egészséget és további barátságban együtt töltött szép napokat is kívánva.

Nagy Zoltán

 

A képeket Tolnai György készítette

A bejegyzés kategóriája: Díjak, Füzéky Díj, Hírek, Jeleseink, Rendezvények, Rólunk
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*