Pásztorok őszi legelőkön

Mák Ferenc

Mák Ferenc

Régen mögöttünk van már Szent Mihály napja, bölcsen kitelt hát az esztendő, akár derűs is lehet a pásztor a szépen kikerekedett nyáj láttán; jól végzett munkájának meglesz a jutalma a Szent Vendel-napi elszámoláskor.

Addig azonban az őszi verőfényben úszó csíki legelőkön ajándék minden nap, amit a lassú hazatérés során ember és állat még a szabad ég alatt tölthet. Távolabb egy elsőfüves csikó – mit sem sejtve a komor tél közeledtéről – féktelen derűvel az ég felé rúg, és vágtába kezd a hegynek fel. Székelyföldet csöndben cserkészi be az ősz, és bár ragyogó napfény küld vigaszt a fenyvesek felé, valahol a közelben már ott settenkednek a farkasűző hideg szelek. A kertekben – ahol piros gyümölcseiket érlelik az almafák – már el-eltévednek a kósza füstpamacsok, az eresz alatt pedig hagymafüzéreket szárít a szelíd délután.

Megfontolt csönd és derűs béke lengi be a székely falvak sorát, ahogyan Brassóhoz közeledünk, és nekem egyszerre Szemlér Ferenc Korai kirándulók című versének sorai jutnak az eszembe, miszerint a vándorok a fenyvesek közelében a barkának és a büröknek nyers illatát megérezve, lélekben szinte újjászületnek, ahogyan „egész testükből is a téli rozsdát / a friss lég habjai kimossák”. Sok-sok tél rozsdáját kellene kimosnia belőlem erdőnek és szélnek, s ha valami, hát vigaszként egy-egy ilyen őszi utazás fényt és ragyogást csempész a lélekbe.

Hány és hány kövér vagy szikkadt legelőt, rejtelmes sziklarengeteget, bőven termő mezőket, kultúrák emlékéit őrző városokat, ódon templomokat és megvívott várfalakat láttam már, amióta az Országos Széchényi Könyvtár Nagy Zoltán vezette csoportjához szegődtem útitársnak. Feltett szándéka e szellemi közösségnek, hogy a történelmi Magyarország legeldugottabb zugába is hírt vigyen a könyv szeretetéről, egyszerre hintve el a könyv szolgálatának szépségét és a könyvek őrizte bölcsesség megtartó erejébe vetett hitét. Ezért indulunk rendre így őszelőn messzi tájak felé, hogy a hittérítők rendületlen elszántságával hirdessük a könyvek küldetésének rangját és méltóságát. Van azonban ennek az utazásnak sajátos fénye és patinája is: széles e Kárpát-medencében mindvégig magyar tájakon járunk, s a magyar szó, a magyar írás ösvényeit kutatjuk, olykor elhagyott, magára maradt, missziós vidékeken is. Szegényes falusi könyvgyűjteményektől, fényes egyetemi és kolostori könyvtárakon át, tudós hivatalok százados bibliotékájáig sokféle intézményt látogattunk meg utunk során, de „kunyhóban és palotában” egyforma szeretettel fogadtak bennünket mindenütt. Meggyőződhettem róla: széles Nagy-Magyarországon létezik még a beavatottaknak az a titkos társasága, amely szinte az ókeresztények fanatizmusával a könyv és az írás szolgálatát tekinti a feladatának.

Minden áldásos jótéteményén túl a könyveknek és a könyvtáraknak köszönhetem, hogy – a rangjukat méltatva és hirdetve – a fenséges Vereckei hágótól a sebeit ma is őrző Isonzóig, Munkács büszke várától a gyászos Doberdóig, a hajdani diéták emlékét őrző Pozsonytól le a Széchenyi-járta Al-Dunáig, Corvin Mátyás álmainak Morvaországától a Garády Viktor megénekelte Fiuméig, a Batthyányak Várvidéktől a Balkánnal határos balladás Barcaságig bejárhattam történelmünk nagy tájait, szívvel és lélekkel tapinthattam ki a magyar föld igazi – egyébként bármivel is alig mérhető – dimenzióit. Jártam ott, ahol ezer évvel korábban Magyarország megszületett, és jártam ott, ahol az első világháború tüzében a történelmi ország meghalt. Jártam ott, ahol legszebb kincseit teremtette meg a népművészetünk, s jártam ott, ahol humanista hittudósok szóltak az elárvult, hitét vesztette nemzethez. Jártam ott, ahol nagy királyaink és dicső fejedelmeink csatákat nyertek, s amikor mégsem, hát bujdostak járatlan utakon. Voltam bevehetetlen erődítmények falainak tövében, és bepillanthattam sötét kazamaták homályos üregeinek mélyére. Voltam szerény paplakok vendége, és voltam díszes kastélyok hódolója. Voltam katedrálisok kincsinek csodálója, és voltam magányos kápolnák csöndjének meghallója. A nagy őszi utazásoknak köszönhetem, hogy láthattam és a lélekbe átmenthettem a csodálni való, és csodára érdemes magyar haza tágas horizontját.

Köröttem az őszi verőfényben a pásztor és a nyáj még a nap melegét élvezi, és én íme, újfent történelmi látomásnak vagyok a részese: a brassói Fekete Templom szűkre méretezett terén – amelyet a helyiek nemes egyszerűséggel csak Honterus-udvarnak neveznek, s ahová a Cérna-utcán át vezet a legrejtettebb út – a könyvek tudományának ősz mestere a pátriárkák nemes egyszerűségével üdvözli a távolról érkezőket.

Gernot Nussbacher az Evangélikus Egyházi Könyvtár tudós vezetője

Gernot Nussbacher
az Evangélikus Egyházi Könyvtár tudós vezetője

Alakja a bölcs Erasmusra emlékeztet, lényében van valami a hittudósok kimért magabiztosságából. Ő Nussbächer Gernot a Brassói Állami Levéltár főlevéltárosa, az Evangélikus Egyházkerület irodavezetője, Honterus mester életének nagy tudósa. Ahogy közelünkbe ér, régen nem gyakorolt magyarsággal, de annál szélesebb szívélyességgel szól múltról és jelenről, hitről és töretlen elkötelezettségről.

Munkája, a Johannes Honterus, Sein Leben und Werk in Bild több kiadást is megért, nincs tehát nála avatottabb tudósa a brassói szászok történetének. Úgy vezet bennünket körül a Fekete Templomot övező szűk udvaron, mint a birodalma fölött gondosan őrködő fejedelem. Teheti, hisz a szászok erdélyi történetéről jószerével már mindent elmondott olvasóinak az Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen, és a Quellen zur Geschichte der Stadt Kronstadt sok-sok kötetében.

Johannes Honterus Rudimenta Cosmographiae

Johannes Honterus Rudimenta Cosmographiae

Dolgozószobájába invitál bennünket, ahol középkori krónikák és énekeskönyvek társaságában Johannes Honterus Rudimenta Cosmographiae című munkája is a keze ügyében hever.
Olykor keresi a magyar kifejezéseket, de azért leplezetlen lelkesedéssel beszél könyvekről, könyvtárakról, háborúkról és pusztító tűzvészről, s ahogy elnézem ragyogó alakját, régi mesterem, a szabadkai Szentgyörgyi István jut az eszembe, ő tudott ilyen átszellemülten létezni, jelen lenni százados könyvek titokzatos világában. Valamikor régen, az ő társaságában éreztem az időn kívüliségnek azt a kegyelmi állapotát, amikor közvetlenül tanúja lehetek minden titkok közül a legnagyszerűbbnek, az emberi szellem teremtő pillanatának.

Úgy tűnik Nussbächer tanár úr napi szinten folytat párbeszédet humanista elődeivel, hogy közvetítsen a titkokat fürkésző utókor számára. S a számomra már az is elégtétel, ha csak egy órára is, de helyet kaptam az asztalánál. Nussbächer Gernot társaságában egyszerre rájövök, lényegét tekintve milyen közel van egymáshoz az imént látott pásztori idillek békéje, és a világi dolgok rendjét tisztán látó humanista tudós lelki egyensúlyának derűje.

Milyen hatalmas isteni kegyelem, ha türelemmel és békével a szívében él az ember. A legelők hazavezérlő rendje legalább olyan örök és kikezdhetetlen, mint a könyvek és a könyvtárak évszázados kincseiként őrzött nagy-nagy tanítás: a törvény és a rend vezérli mindkettőt – és általuk az egész földi valóságot, amiért élni érdemes.

(Budapest, 2015. október 24.)

Mák Ferenc

 

A bejegyzés kategóriája: Erdély 2015, Hírek, Könyvbemutató
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Nagyon jol van megirva es egyedul azt hianyolom hogy nem volt reszletesebben bemutatva Honterus Rudimenta Cosomographiae. Meg erdekesebb lett volna olvasni egy ket oldalt a ket mubol. A masik a nemet eletrajza.

    Elobb Munkacsot emlitettek.
    Szegyenszemre Munkacson volt egy Leko Peter – Ivancsuk sakk verseny par eve es a Chessbase hamburgi sakk portal reszletes jelentest adott rola.
    Minden ukran cirillbetuvel volt kiirva itt ott par angol szo.
    De sehol egy magyar sem.

    Meg Leko nevet is ugy irtak hogy Peter Leko nem Le’ko’ Pe’ter.
    Leko vilagos hogy egy gyava kutya mert ha en lettem volna helyeben en koveteltem volna hogy mindent vagy kiirnak magyarul is vagy nem jatszom.
    Igy pszihologiai hatranyban elnyomasban volt resze ami elorejelezte csuf kudarcat.
    Ebbol aztan nagy botrany lett volna vagy ha megteszik Leko gyozott volna.
    Igy meghunyaszkodva berezelve megerdemelten csunyan megverte az ukran
    a szegedi azelott szabadkai feltehetoen magyar sakkozot.

    Viszont mikor Bilbaoban van sakk verseny es egyetlen baszk sem jatszik csak egyetlen baszk sakkujsagiro reprezentalja a helyi lakossagot es a sakkozok mind idegenek vagy legfoljebb spanyolok vagy katalanok minden plakat kiiras spanyol es angol nyelv mellett baszkul is ki van irva.
    Ugyanis a rendezok es a sakkozok nem akarnak a levegobe repulni ugyanis az ETA vidaman a levegobe repitene oket ha azt meg mernek tenni hogy barmilyen kiirasrol lefelejtenek a baszk nyelvet Bilbaoban.

    Talan nem kell magyaraznom hogy Munkacs nemcsak magyar varos volt de meg most is van magyar lakossaga neve is magyar barhogy eltorzitva Mukacsevo par kilometerre a magyar hatartol es valoszinuleg a kozonseg nagy resze helyi vagy magyarorszagi magyar volt es elvegre Leko is magyar. Tehat turhetetlen hogy a magyar nyelvet melloztek.
    Probaltam Lekonak irni de nem sikerult irtam angolul es magyarul a szervezonek es Munkacs polgarmesterenek termeszetesen nem valaszoltak amit kelet europai barbaroktol megszoktam. Az angolszasz vagy a francia vilagban ez elkepzelhetetlen.

    Persze ok is csak valami hulye mellebeszelest irtak volna.

    Arra is merget vennek hogy sem Magyarorszagbol sem Ukrajnabol sem barhonnan a vilagbol senki nem tiltakozott Munkacs varosanal vagy a sakk parti szervezoinel.

    Mert ha ezer levelet kaptak volna talan megis meggondoltak volna gyalazatos magyar gyuloletuket es aljassagukat.

    Ha ennyire hiteltelen gyava pipogya a magyar nep megerdemli hogy elpusztuljon.
    Feltetelezem hogy vilagszerte tobbszaz magyar sakkozo kovette a Leko Ivancsuk meccset ha nem ezer es semkinek nem otlott eszebe hogy valami turpissag van a dologban?
    Ha nem koveteljuk a termeszetszeruleg kijaro jogainkat elnyomnak beolvasztanak megsemmisitenek az utodallamokban.
    Ez egy mellekes kis lenyegtelen dolog egy nemzetkozi sakkverseny azonban ilyen millio kis megalaztatasbol elnyomasbol all ossze a vegleges eltipras megsemmisites.

    Az is tipikus hogy meg a magyar ujsagok is tele vannak tot es olah szovegekkel ami erthetetlen es a Karpatmedence legtobb helysegenek honlapja csak idegen nyelven van irva. Peldaul a Kassai Magyar Iskola honlapjan is hemzseg az idegen erthetetlen szoveg.

    Ha valami ertheto nyelven volna mint en fr de la it stb ertenem de mit gondolnak az utodallamok hogy kotelezo ukranul szlovakul romanul szerbul horvatul stb megtanulni hogy az ember magyar teruleteken el tudjon igazodni?

    Emlekszem Pozsonyban Kassan csak suttogva mereszeltek magyarul megszolalni az emberek a pozsonyi var arnyekaban ahol a negy tornyon ott aranylott a Szentkorona.
    Nana Kral Svati Stepan szlovak kiraly koronaja.

    Meg szep hogy a brassoi szasz tudott valamicsket magyarul.
    En nem tudtam semmifele kutatast vegazni mert a szlovakok nem tudtak egy kopesre
    Magyarorszagtol egy budos szot sem es nem tudtak semmilyen nyugati nyelvet.

    Milyen elorelatoak voltak a Palffyak Thurzok Rakoczyak hogy mindent latinul irtak igy azt nem vakartak le a soviniszta multhamisito totok.

    Egyik osom sirjat nem is sirjat csak kovet csak veletlenul talaltam meg a Szent Mihaly Templom falaba betonozva de azt is csak azert mert az meg nemetul volt irva.
    Talan Josephus Jablanczy ez latin de a tobbi szoveg got betukkel nemetul.
    Azt nem vakartak le az nem zavarja a mult hamisitokat csak ha magyarul lett volna,
    Nagyanyam sirjan neve meg volt ova sitva,

    A szandek vilagos kitorolni meg az emlekezetet is annak hogy egyszer egy Magyarorszag letezett itt.

    Ha a mostani magyaroktol fuggne mar reg megszunt volna,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*