MKE Vándorgyűlés Baján 2010

MKE Vándorgyűlés, Baja 2010. július 15-17.

Az idei konferencia fő témája: KULTÚRÁK TALÁLKOZÁSA (Könyvtárak és könyvtárosok a kölcsönös megértés szolgálatában) volt. A plenáris ülések előadásai a kisebbségek kultúrájával és ellátásukkal foglalkozott. Az MKE szekcióülései is a fő témához kapcsolódó előadásokból álltak. A szakmai programok absztraktjait a Vándorgyűlés oldalán http://vandor2010.ejf.hu/ a Szakmai programok rovat alatt el is olvashatjuk.

A MKE Műszaki Könyvtáros Szekció elnöke, Nagy Zoltán, az Öreg hajó nem vén hajó! címet adta a programunknak.

Dr. Csurcsics Lázár (Vajdaság, Titel) úr helyett, aki nem tudott eljönni, dr. Pastyik László

Pastyik László előadása

úr mondta el „A sajkások szerepe és tevékenysége a folyóinkon” c. előadást. Kollegánk Pastyik Endre szerbül olvasott fel egy részt.
Pastyik László magister Ujvidékről Lázó Csurcsics előadását ismerteti
A törökök kiűzése után a Habsburg uralkodóház és magyar állam az un. “Titeli sajkás kerület” délszláv és a délvidéki magyar sajkás katonáinak a hadrendbe állításával gondoskodott a hajózható folyóink védelméről. Az un. Kerületet a Péterváradi Határőr Zászlóaljból szakították ki. Elsősorban a Dunán, a Tiszán, a Száván és a Dráván teljesítették a szolgálatukat. Ezek a sajkások többször végig utazván a Dunán, a Tiszán, a Dráván és Száván nagyon jelentős társadalmi tájékoztató tevékenységet fejtettek ki a kikötőkben az ott élő népek körében, így a különböző kultúrák találkozását is szolgálták.

 

Széll Gábor

Széll Gábor, az Óbudai Egyetem  (Budapest) könyvtárosa: Hánykolódó könyvtárak, avagy könyvtárak a viharos tengereken címmel korabeli fényképekkel mutatta be a világ haditengerészeteinek híres és hírhedté vált hadihajóit és a hajókon működő könyvtárakat. Napjaink modern, kisvárosnyi lélekszámot meghaladó legénységgel üzemelő repülőgép-hordozóinak könyvtárai és különleges szolgáltatásai is előkerültek. Izgalmas és érdekes életképek részesei lehettünk.

 

Dr. Margitay-Becht András hajózástörténész (Budapest) Régi hajók, mint új szenzációk c. előadásában a híres Lajta monitor megmentése, felújítása kapcsán már sokak előtt ismert neves magyar hadihajókat mutatott be. Különleges csemege a multikulturális, XIX és XX. századi műszaki alkotások helyreállítása és bemutatása Neszmélyen, az Európai Unió támogatásával.

A Cégbemutató keretében Farkas István, a Pedro Tanácsadó és Kereskedelmi Kft. igazgatója a tömeges könyvtári digitalizálás kérdéseit járta körbe.

Idén is játékos szellemi vetélkedő zárta a programunkat. A TOTÓ témája: Víz a papír és a könyv. Most nem volt telitalálat, de 5 kollegának volt 13-as találata, akik közül sorsolással döntöttük el, hogy ki kapja az első három komoly nyereményét, illetve a másik két kolleganő vigaszdíjat kapott.

Örömmel tesszük közzé a nyertesek névsorát:

  1. díj egy hajó makett: Strasszer Mihályné (ÓE Könyvtára)
  2. díj egy kisebb hajó makett: Krasznai Mihályné (nyugdíjas)
  3. díj kerámia világítótorony mécses: Hajagos Ferenc (nyugdíjas)
  4. díj könyvjutalom: Kristóf Ibolya (SZIE KDKL)
  5. díj könyvjutalom: Dr. Palotai Mária (ESKI)

A szakmai programhoz tartozott a különböző érmek és díjak adományozása. A Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöksége MKE-emlékérem kitüntetésben részesítette: Asbóth Miklóst, Bondor Erikát, Budavári Klárát, Fülöp Attilánét, Halász Lászlónét, és Villám Juditot.

Az Év Fiatal Könyvtárosa kitüntető címet az MKE és az IKSZ által kijelölt kuratórium idén Kristóf Ibolyának adományozta.

A 2009. évi Fitz József-könyvdíjat a könyvtárosok szavazatai alapján a szakma által legértékesebbnek tartott három könyv kapta:

  • Surányi Imre: Az Egri Főegyházmegyei Könyvtár könyvritkaságai: válogatás a 11-19. századokban megjelent kéziratos és nyomtatott művek között (Líceum Kiadó, Eger)
  • Boldizsár Ildikó-Szegedi Katalin: Királylány születik (Naphegy Kiadó, Budapest)
  • Pannon Enciklopédia: a magyar építészet története: kitekintéssel a Kárpát-medence egészére (főszerk.: Deák Zoltán) (Urbis Kiadó, Budapest)

A díjak átadásáról fényképes tudósítást olvashatnak a vándorgyűlés honlapján (http://vandor2010.ejf.hu/). Ugyanitt megtalálható az elhangzott laudációk szövege is.

Az előző évekhez hasonlóan idén is gazdag szabadidős program egészítette ki a szakmai programot. A nagy hőség ellenére is komfortosan érezhettük magunkat, mert lehetőségünk volt a Sugovicában fürödni, a Főiskolán pedig légkondicionált termekben, hűtött ásványvízzel fogadtak minket. Képek a kirándulásokról a fenti honlapon a „Galéria”-ba lépve megtekinthetők.

Köszönjük a szervezőknek a sok munkát. Jövőre Pécs lesz a házigazda.

Kovács Beatrix

 

A bejegyzés kategóriája: Hírek, Konferenciák
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

3 hozzászólás a(z) MKE Vándorgyűlés Baján 2010 bejegyzéshez

  1. Perenyei Máté szerint:

    Perenyei Máté vagyok.Keresem volt osztálytársamat Hajagos Ferencet,akivel 1955-ben érettségizünk.Bajai vándorgyülésüknél találtam meg a nevét(tagsági száma:487)
    Lakcíme megváltozott, de jó lenne tudnom,hogy most hol lakik.Kérem segítsenek, mert évfolyam találkozót szervezünk.Kérem válaszukat e-mail címemre.Remélem,tudnak Róla. Köszönettel. Perenyei Máté

    • Tolnai György szerint:

      Tisztelt Perenyei Máté kolléga!
      Örülök, hogy a honlap alapján ránk talált, Hajagos Ferenc címét,telefonját is – hallom Fenyves Mártától – sikerült megkapni, így itt most csak a telefonját ismétlem meg: 2135-513

      Remélem sikerrel veszi fel volt iskolatársával a kapcsolatot.

      Tolnai György

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*