LUCA NAPJÁNAK IDEJÉN 2021 BAN IS
CSAK A RÉGI SZÉP EGYÜTT TÖLTÖTT
LUCA NAPJAINKRA EMLÉKEZÜNK,
MERT EGYÜTT SAJNOS IDÉN SEM LEHETÜNK !!!
Kedves Tagtársaink !
Sajnos ettől a veszélyes Covid 19 elnevezésű sajnos erősen pusztító járvány végett ismét el vagyunk zárva egymástól is, így nem tehetjük meg a régi jó szokásaink szerint, hogy e héten a Műszaki Szekcióban már lázasan szervezzük a Luca rendezvényünket. Akkor biztosan e hét valamelyik napján éppen a szokásos csütörtökön össze is jönnénk, hogy beszámoljunk egymásnak az ez évben történtekről és megtarthassuk a Luca napi hagyományőrző kulturális műsorunkat.
De miután ezt még most sem tehetjük meg azt viszont jelezni akarjuk, hogy erre terveink szerint az új esztendőben talán még a farsang vége tájékán mindenképpen sort szeretnénk keríteni, most ehhez már előre pár korábbi képpel kívánunk kellemes pillanatokat szerezni a Karácsonyra s az új Esztendőre készülve.
Egyben alkalom az arra is, hogy felkérjünk minden kedves Tagtársunkat, hogy ha őriznek otthon, olyan tárgyakat, leveleket, stb. más dokumentumokat, amelyek az elmúlt fél évszázad során az MKSZ Luca napjainak valamelyikére is készültek, akkor azokat mi szívesen fogadjuk, megőrizzük vagy csak kölcsönbe adva le másoljuk vagy fényképezzük, hogy megőrizhessük az MKSZ archívumunk számára is.
Beküldési címünk:
OSZK 1014. Budapest, Sz. György tér 4-6. MKE Iroda:
Nagy Zoltán MKSZ elnök részére, ill. znagy@oszk.hu
MOST ELŐRE IS KIVÁNUNK SZÉP, BENSŐSÉGES, ÁLDOTT KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS NAGYON BOLDOK ÚJ ESZTENDŐT MINDEN KEDVES TAGTÁRSUNKNAK ÉS CSALÁDTAGJAIKNAK EGYARÁNT !
A Műszaki Könyvtáros Szekció vezetősége nevében:
Nagy Zoltán
elnök
.
Emlékeztetőül néhány szép Luca-napi pillanatról