KönyvtárosTanár

„Uram, nem látta Magyarországot?
Tudom, nehéz a nyelve.
Tudom, nehéz a szívem.
Uram, nem látta Magyarországot?”

(József Attila: Magyarország messzire van)

Itt egy könyv, néhány hete jelent meg; ajánlom mindazoknak a kollégáknak/olvasóknak, akik tudják-sejtik, hogy az állandósult társadalmi feszültséget –  cigányok és a többiek között – sem a nagy, hangzatos kultúrpolitikai programok, de az emberjogi őrlőmalmok sem  fogják tudni  megszüntetni ( bár lehet rontani, a rosszon ).
Mégis van remény, ha a Valóság nevű nagybácsinkat nem tévesztjük végképp szem elől.  Itt a híradás róla: a civil bátorság, kezdeményezés, a tanítói, kisiskolai elszántság, az egyházi jelenlét  – olykor-olykor – hősies történeteiről.
A szereplők küszködéseinek – a sokféle mentalitás, különböző szellemi indíttatás, kulturális elkötelezettség – felfedező elemzése ez a  könyv.

Takács Géza:
Kiútkeresők – Cigányok iskolai reményei
(Magyarország felfedezése , Osiris, 2009.)

A könyv fülszövegében írja a szerző :
“Amikor a cigány gyerekek iskolai ügyében jeleskedő baranyai intézményekben jártam az elmúlt években (a mánfai Collegium Martineumban, a pécsi Gandhi Gimnáziumban, a magyarmecskei Általános Iskola és Óvodában, az alsószentmártoni Szent Márton Óvodában és a „Számá dă noj!” Tanodában), figyelve mindennapjaikat, faggatva a kollégákat, gyakran éreztem, közöttük kellene lennem, velük kellene dolgoznom, hogy ne szorongasson az a magány és bánat, amit hoztam magammal az országból, keserű útravalónak.
A feladat, amit vállaltak, több, mint amit elvégezhettek, hiszen a történelemmel, a kényszerekkel húztak ujjat, de hogy ez lehetséges egyáltalán, hogy megtörtént, tehát történik és folytatódhat, az nagyon fontos. A könyv róluk szól. Tanárokról, nevelőkről, segítőkről.”
T.G.

M. J.