Az alábbi hír a KIT Hírlevél 2009/36. számában olvasható.
***
Márai-program — középiskolai és a felsőoktatási könyvtáraknak is?
A Márai-program olyan finomítására hívták föl kiadói szakemberek az NKA figyelmét, mint: a kedvezményezett könyvtárak körébe be kell vonni a középiskolai és a felsőoktatási könyvtárakat is, illetve erőteljesebben kell védenie a kis kiadókat és a magyar szerzőket a programnak, továbbá szükséges, hogy az írószervezeteket is bevonják a végleges program elkészítésébe. – Forrás: Új Könyvpiac, 2009. október 12.
***
Az iskolai könyvtárak fejlesztésének kérdése az elmúlt években/évtizedben lassan, de biztosan marginalizálódott. A fenti momentum csak egy a sok közül. De ugyanígy az NKA más pályázatain sem indulhatnak iskolai könyvtárak hosszú évek óta. Az elmúlt években már csak egy NKA-s pályázat volt, a muzeális könyvek restaurálására vonatkozó, amelyen legalább az iskolai könyvtárak szűk köre pályázhatott (a régi könyves gyűjteménnyel rendelkezők) – az idén kiírt pályázati felhívásban azonban már nem szerepelnek a pályázó intézmények körében itt sem.
Az iskolai könyvtárak nem önálló jogi intézmények, az iskolák részeként működnek, a fenntartóik pályázhatnának olyan forrásokra, amelyekkel az iskolai könyvtári szféra is fellendíthető volna. De az iskolák fenntartása és működtetése az utóbbi időkben egyre nehezebb, az önkormányzatok nem a fejlesztéseken törik a fejüket, hanem a megtakarítás lehetőségein. (Összevonások, leépítések, költségvetési megszorítások .) Gyakran önrész is szükséges, vagy az a gond, hogy a pályázat utófinanszírozású. Nem tudják vagy nem akarják megelőlegezni, rizikósnak ítélik, stb. A pályázatok beadásáról az önkormányzati képviselői testületek döntenek, akiket szakmai érvekkel nem lehet egykönnyen meggyőzni a kőkemény, fiskális szemlélet ellenében – sok esetben nem is tekintik tárgyalópartnernek sem az intézményvezetőket, pláne nem az iskolai könyvtárosokat.
Ilyen körülmények között mentek/mennek el mellettünk pályázatok, TIOP, TÁMOP, …
A kultúrára jutó források egyre szűkülnek. Így a könyvtári szakma együttműködési hajlandósága sem áll a helyzet magaslatán az elmúlt időszakban. Hogy minisztériumi szinten a közoktatás irányítás és a könyvtári szakterület egymásra mutogat, amikor az iskolai könyvtárak teljes ellehetetlenülésére hívjuk fel a figyelmet, azt már megszoktuk. De kifejezetten elgondolkodtató, hogy szinte egyetlen iskolai könyvtár sem kerülhetett be – pályázói hajlandóság és kezdeményezés esetén sem – a pályázó könyvtárak konzorciumaiba. Több mint feltűnő, hogy az NKA Könyvtári Kuratóriumában hosszú évek óta nincsen iskolai könyvtári területen dolgozó kurátor (a többi szervezet ezt a kifejezett kérésünkre sem támogatta hatékonyan) – látjuk is az “eredményét”, mint azt fentebb kifejtettem.
Vajon az iskolai könyvtárak módszeres elsorvasztása folyik, vagy csak cserben hagytak bennünket?!? (A határterületek átka…)
Mindenesetre lehet a morzsákon marakodni, amikor egyre kisebb az a bizonyos tortaszelet – ám szűk látókörűségre és szakmai felelőtlenségre vall, ha nem látjuk a közös célt, a munkánk egymásra épülését, ha a rövidebb távú kisebb előnyök megszerzése érdekében elveszítjük a távlatokat.
Egy olyan generáció cserbenhagyása folyik most az iskolai könyvtárakban, akik a jövő olvasói lehet(né)nek a közkönyvtárakban, nemcsak a jegyzetekért mennének be majd a felsőoktatási könyvtárakba, és az oktatásban töltött éveik után is könyvtárhasználók maradnának, hiszen a korai iskolás éveikben megszoknák a könyvtári miliőt, magabiztos könyvtárhasználókká válhatnának. És belső igényükké válna a könyv, az olvasás, a könyvtárlátogatás.
Mindez lehetne teljesen másként nálunk is – ha körülnézünk a skandináv országok iskolai könyvtáraiban, ha mindazt, amit ott látunk, összevetjük a nemzetközi közoktatási vizsgálatok statisztikai eredményeivel. Az összefüggések nyilvánvalóak. Csak komolyan kéne venni a pozitív példákat, és alkalmazni.
Mi folyik ellenben nálunk? A gyerekeinken spórolunk. Ha oktatáson, akkor a közoktatáson. Ha könyvtári területen, akkor az iskolai könyvtáron. A jövő lehetőségeit vesszük el a jelen túlélésének érdekében. Egyfelől forráshiányra panaszkodunk, ugyanakkor sokszor értelmetlen pazarlás látható.
A magyar társadalom, a politika és a szakmai irányítás, de maga a szakma is még mindig felelőtlen módon “ökológiai analfabéta”, csak a mostban, a mában élünk (csak túlélni akarunk?!), s ez a kulturális szférában még hatványozottabban jelentkezik. A fenntartható fejlődés, a jövő lehetőségeinek jelenben történő elpazarlása folyik. Nem vagyunk gyermekbarát társadalom, mint a japánok, koreaiak, finnek, stb. – nehézségek esetén nem az az elsődleges szempont, hogy a jövő nemzedékének érdekei ne sérüljenek.
Nálunk sérülnek. Az oktatás és a könyvtári ellátás terén is. (Talán mert a gyermek- és ifjúsági korosztály nem tud tiltakozni, és nem szavazazópolgár? De majd az lesz…)
Így történhetett meg az, hogy az iskolaépületek – ahol a gyermekeink töltik a napjaikat – felújításért, új bútorzatért kiáltanak, hogy az iskolai könyvtárak, ahová a legegyszerűbben betérhetnek a diákok, szűkös alapterületen, menthetetlenül elavuló állománnyal, korszerűtlen bútorzattal rendelkeznek. Holott vonzónak, hívogatónak, barátságosnak kellene lenniük.
A könyvtárostanárok egyre reménytelenebb szélmalomharcot vívnak a körülmények ellensúlyozásáért – ha vannak. Ha egyáltalán alkalmaznak szakembert a megfelelő végzettséggel, és még nem építették le, nem kényszerült részmunkaidőbe, hogy emellett vagy ehelyett a másik szakját tanítsa. És igen, olyanok is vannak közöttünk, akik már felőrlődtek, feladták – teljesen reménytelennek ítélik a helyzetet.
Ha lenne a mai Magyarországon felelős szakmai gondolkodás, a könyvtáros szakmában szolidaritás, valódi igény az összefogásra, együttműködésre, akkor mindezeket nemcsak a könyvtárostanárok, gyermekkönyvtárosok és tanulmányaiban, előadásaiban Nagy Attila hangoztatnák. Nem nézne szégyenlősen félre a többi könyvtári szakterület, és nem írnának ki olyan könyvtári pályázatokat, amelyeken iskolai könyvtárak indulását kifejezetten lehetetlenné teszik.
Már csak önérdekből sem. Mert az iskolai könyvtárak elsorvasztása csak a kezdet. Hatásai és következményei nem beláthatatlanok: nagyon is belátható, hogy felmenő rendszerben az egész könyvtári szférában hatni fognak.
Már ma is hatnak.
Bondor Erika
