Zeneiskola+Zenei könyvtár – ismerjük meg egymást!

Beszámoló Darvassi Andrea tollából a Zenei Szekció szakmai napjáról (2012. november 27, Tóth Aladár Zeneiskola, Budapest):

A zenei könyvtárosok számára ez évben, késő tavasszal megtartott akkreditált képzés első modulján a résztvevők között több zeneiskolai könyvtáros-tanár is volt. Ez adta a döntő lökést ahhoz, hogy tagjaink közelebbről megismerkedjenek a zeneiskolai könyvtáros zenetanárokkal, akik közül többen szeretnék bővíteni tagjaink sorát.

A találkozó helyszíneként a Tóth Aladár Zeneiskola adott otthont. Az épületet e tanévtől lakja a zeneiskola, ezért a találkozó alatt belső felújítási munkálatok zajlottak. A számunkra biztosított terem sem volt “hiánytalan”, így láthattuk a Liszt Ferencet ábrázoló festményt még a falnak támasztva. A technikai berendezést is mi vittük: a előadó a saját vetítőjét használta, ugyanis a mi szakmai találkozónkkal egy időben párhuzamosan zajlott egy másik értekezlet is, ahol szükség volt az iskola eszközére. A körülmények nehézségei ellenére azonban nagy örömünkre kevésnek bizonyult az előre bekészített székek száma. A résztvevők létszáma kereken 30 fő volt.

Szekciónk elnöksége majdnem teljes létszámban képviseltetett, így Somogyi Klára néhány személyes gondolattal mutathatta be a tagokat feladatkörük szerint. Néhány szóval a szekcióról, életéről, történetéről is beszélt, így visszavezetett minket az alakuláshoz – nagy örömükre még vannak olyan tagjaink, akik azóta is jelen vannak, értékes tanácsaikkal és hozzászólásaikkal egyengetik a szekció mindennapjait. A kezdetek rövid vázolása után a múltban megfogalmazott célokról és azok jelenben történő megvalósításáról beszélt Klári. Kiemelte az akreditált képzés fontosságát és folytonosságát az előzményekkel. Elhangzott, hogy jövő tavasszal ismét meghirdeti az OSZK Könyvtári Intézete az első modult. A hosszabb távú tervek között szerepel egy második, zenei alapképzési modul is, amely talán a jövő év második felében realizálódik.

A meghirdetett programok sorozatában Darvassi Andrea következett. Előadásában vetítéssel egybekötve ismerkedtünk meg a Parlando honlapjával. A 2012-es naptári évvel, 53 évnyi működés után, megszűnt a nyomtatott változat, csak az interneten érhető el a zenetanárok folyóirata. A legfrisebb szám, a 2012/6., közli Bándoli Katalin (FSZEK) cikkét, mely felhívja a figyelmet a zenei könyvtárak szolgáltatásaira. A cikk folytatásaként a jövő év tervei között szerepel egy szakmai kérdéseket érintő sorozat, mellyel a zeneművek – kották, hangzó anyagok – feldolgozáshoz kapcsolódó kérdéseket kívánjuk megvitatni. A folyóirat honlapját ismertetve a cikkek digitalizálásáról és feltöltéséről mesélt az előadó, majd a tematikus, illetve az időrendi visszakereshetőségre hívta fel a figyelmet. Rövid ismertető következett ezután a FSZEK és az OIK honlapjáról, valamint e könyvtárak zenei gyűjteményeinek digitális katalógusáról. A könyvtárak közötti kölcsönzés megoldására jött létre és működik az ODR- hálózat, amely néhány mondatban szintén ismertetésre került. Szó esett még a kottarendelés elektronikus lehetőségeiről is.

Végezetül Sárközi Andrea (OIK) is megerősítette a zeneiskolai könyvtáros tanárok és a szekció tagjai közötti kapcsolat fontosságát. Befejezésként Somogyi Klára kötetlen beszélgetésre invitálta a jelenlévőket egy kis vendéglátás keretében.

Darvassi Andrea
Elnökségi tag

(forrás: MKE Zenei Könyvtárosok Szervezete honlapja)

A bejegyzés kategóriája: Szakmai találkozó
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*