Beszámoló a Zenei könyvtáros ismeretek I. tanfolyamról

Darvassi Andrea írása:

A könyvtáros nem annak születik, azzá válik – hallottam egyszer egy zongoratanár könyvtárostól. Miközben az ELTE tanárképzőjén a könyvtáros tanulmányokat végeztem, egyik oktatóm megjegyezte: az általános könyvtáros tudás mellett szükségem lesz szakirányú elméletre, zenei könyvtáros tudásra is. Megkérdeztem, mikor mehetek ilyen képzésre? A válaszban nem kaptam konkrét időpontot. Mindennek éppen 10 éve.

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Civil Szövetség szervezetei között 42 évvel ezelőtt alakult meg – elsőként – a Zenei Szekció, amely a képzéseket kezdettől fogva támogatta. Így az első tanfolyamokat szakmájuk kiválóságai tartották, többek között Kárpáti János és Földes Imre zenetörténész, Gráfné Forrai Magdolna főiskolai szolfézstanár, Pethes Iván, Skaliczki Judit, Gócza Julianna, Vavrinecz Veronika, Gyimes Ferenc könyvtáros.

Akkreditált zeneis tanfolyamot nem sikerült létrehozni, illetve elindítani az elmúlt 1.5 évtizedben, ezt sikerült elérnie a Zenei Könyvtárosok Nemzetközi Szövetsége (AIBM) Magyar Nemzeti Csoportjának és a szekciónak az idén. A tanfolyami terv: három modul. A benyújtott első modult az Akkreditációs Szakbizottság 2011-ben elfogadta – Zenei könyvtári ismeretek I. Zenei könyvtári alapismeretek – címmel. Helyszínt az Országos Széchényi Könyvtár épülete adott a Budai Várban, ahol tíz résztvevő hallgatta könyvtárosok és a szerzői jogi szakértő tárgyszerű előadásait. Naprakész információban, szakmájuk teljes jártasságával felvértezve, érdekes és nyílt párbeszéd formájában vezették gondolatainkat az előadók.

Az első napon Gócza Julianna (AIBM Magyar Nemzeti Csoport), áttekintést nyújtott a magyarországi zenei könyvtárakról, valamint a honi és nemzetközi szervezetekről. Ezután Gulyásné Somogyi Klára (LFZE Zenetörténeti Kutató Könyvtár) a dinamikus hangzó zene statikus hordozóit, a zenei dokumentumokat tárta elénk. Szerencsénkre az OSZK rendezvény miatt korábban bezárt ezen a napon, ezért kézbe vehettünk, sőt, fehér kesztyűben bele is lapozhattunk néhány kottaritkaságba a Kutatókönyvtárban. Második napunkon Bándoli Katalin (FSZEK Zenei Gyűjtemény) az általános párbeszéd mentoraként a gyűjtemény gyarapítási szempontjait tekintette át. A résztvevők a saját könyvtárukban tapasztaltakat is megosztották egymással. Majd dr. Kenyéri Katalin (EMMI) a zenei könyvtárakat érintő szellemi termékek szabad felhasználás és terjesztés különbségéről, valamint a szerzői jogokról beszélt. A harmadik napon Zsoldos Marianna (Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, Eger) az INTERNET szinte teljes honlap-arzenálján végigszáguldott. Segítségével megismerkedtünk a fájlmegosztás, a torrent letöltés, a public domain, valamint a WEB 2.0 szerepével. Utolsó napunkon Haszonné Kis Katalin (FSZEK Zenei Gyűjtemény) a marketing tevékenység és rendezvény-szervezés zenei könyvtárakra kiterjeszthető lehetőségeit osztotta meg velünk.

A tanfolyam zárásaként egy 31 kérdésből álló, javarészt eldöntendő válasszal megoldható tesztlapot töltöttünk ki az OSZK Könyvtári Intézet távoktatási felületén. Mi tízen, akik elsőként vettünk részt ezen a zenei könyvtáros képzésen, tapasztalatokkal gazdagabban tértünk vissza gyűjteményeinkbe. Apránként beleolvadnak az ismeretek a mindennapos munkánkba, de emellett egy fontos élménnyel lettünk gazdagabbak. Megéreztük, hogy tudunk javítani, ha akarunk. Ötleteket és kapcsolatokat szereztünk, és természetesen várjuk a következő tanfolyamot.

Darvassi Andrea
MKE Zenei szekció elnökségi tag, MKE Pr munkacsoport tag
Budapest, 2012. június 5.

A bejegyzés kategóriája: Beszámoló
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*