MKE Tisztújító Közgyűlése 2019.május 8

Beszámoló az MKE Tisztújító Közgyűléséről

Tájékoztatást kívánunk adni arról itt a Műszaki Szekció honlapján mi is, hogy 2019. május 8-án Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete tisztújító küldöttközgyűlést tartott.

Szavaz a Szavazási Bizottság is

A küldöttközgyűlés határozatképes volt, így a meghirdetett napirend szerint elvégezhette munkáját. A köszöntők után a küldöttközgyűlés második napirendi pontjaként Baratiné Sipos Lilla, a Miskolci Egyetem Könyvtár, Levél, Múzeum könyvtárosa, infografika témakörében tartott szakmai előadást.

Megválasztott új elnökünk Bartátné dr.Hajdu Ágnes összefoglalóját mondja

Ezt követően Barátné dr. Hajdu Ágnes elnök asszony szóbeli kiegészítést tett az előzetesen kiküldött 2018. évi közhasznúsági jelentéshez, illetve ismertette az MKE 2018-as évben végzett szakmai munkáját. Ezt követően Dr. Amberg Eszter, az Ellenőrző Bizottság elnöke ismertette jelentését a 2018-as évről.

A közhasznúsági jelentés vitáját határozathozatal követte. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete küldöttközgyűlése, a küldöttközgyűlésen előterjesztett, az Ellenőrző Bizottság által elfogadásra javasolt, részleteiben megtárgyalt közhasznúsági jelentést a 2018. évről egyhangúlag elfogadta.

Ezt követően került sor Barátné dr. Hajdu Ágnes elnök asszony, Gerencsér Judit főtitkár asszony és Szóllás Péter tanácselnök úr beszámolójára az eltelt négyéves ciklusról (2015-2019). A beszámolók után az MKE elnöksége testületileg lemondott.

Gerencsér Judit főtitkár beszámol az elmúlt öt év munkájáról

A ciklus beszámolók után került sor a tisztújításra:

a küldöttközgyűlés az MKE elnökévé Barátné dr. Hajdu Ágnest, főtitkárává Gerencsér Juditot, az Ellenőrző Bizottság elnökévé Dr. Amberg Esztert választotta a 2019-2023-as ciklusra.

.

.

 

Az Elnökség tagjai a 2019-2023-as ciklusra:

 Kiss Gábor

Kiss Gábor alelnökünk ismét sikerrel vezette le a közgyűlést


Dr. Redl Károly
 Eszenyiné dr. Borbély Mária
 Fehér Miklós
 Oros Sándor
 Rózsa Dávid
Szóllás Péter

Az elnökség póttagja lett:

Venyigényé Makrányi Margit
Haszonné Kiss Katalin

Az MKE Ellenőrző Bizottsága tagja lett a 2019-2023-as ciklusra:

Dr. Hangodi Ágnes
Fülöp Attiláné
Pogány György
Nuridsány Judit

Az MKE Ellenőrző Bizottsága póttagja a 2019-2023-as ciklusra:

Magdics Erika

Közgyűlésünk résztvevői

A küldöttközgyűlés részletes beszámolója a közgyűlésről készült hivatalos jegyzőkönyvben lesz hozzáférhető, amelyet hamarosan elérhetővé teszünk az MKE honlapján.
A beszámoló az MKE honlapján.

Nagyon szépen köszönjük minden segítségüket és támogatásukat. Reméljük, hogy a 2019-2023-as ciklusban is az összefogás, az együttműködés és az együttgondolkodás jellemzi majd mindennapjainkat.

Gerencsér Judit
az MKE főtitkára

Honlapunkon publikálta

Nagy Zoltán                   fotó: Tolnai György
MKSZ elnök

A bejegyzés kategóriája: Hírek, Konferenciák, OSZK programok, Rendezvények, Rólunk
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*