Kudlik Júlia és Bencsik Gábor beszélgetése az OSZK-ban

A Széchényi-könyvestek sorozat ötödik rendezvényén járt
a Műszaki Szekció

Széchényi-könyvestek – új könyvekről a nemzet könyvtárában” című sorozat keretében új kötetek, új kiadások kapcsán szerzőkkel, szerkesztőkkel, a könyves szakma jeles képviselőivel beszélgetnek kutatók, könyvtárosok és a meghívott vendégek.
A Széchényi-könyvestek sorozat ötödik rendezvényének vendége volt Kudlik Júlia, a hazai televíziózás máig egyik legnépszerűbb képviselője. „A szólás mestersége: a kedves nézőknek és utódaiknak szeretettel” című kötet bemutatóján a szerzővel a Magyar Mercurius Kiadó részéről Bencsik Gábor beszélgetett.

A program meghívója

A magyar tévénézőknek évtizedeken át szinte családtag volt Kudlik Júlia, a Delta, a Táncdalfesztivál, a Kodály Énekverseny, a Fölszállott a páva, a Julisuli, illetve sok más műsor vezetője és háziasszonya.

Fél tucat korábbi könyv, videokazetta és CD után ebben a kötetben egész életpályáját idézi fel, a kezdetektől a jelenig, sok történettel és rengeteg fényképpel, valamint klasszikusoktól gyűjtött és saját gondolatokkal arról, hogy mi teszi az életünket széppé és értékekben gazdaggá.

A könyv kapcsán a szerző mesélt gyerekkoráról, családjáról, arról hogy hogyan tanult meg magyarul. Beszélt gyermekkori élményeiről, iskolai tanulmányairól, és hogy hogyan lett a hőskorban a Magyar Televízió bemondónője. Felidézte televíziós emlékeit, jókat és keserűeket egyaránt. Hallhattunk arról is hogyan telnek napjai a televíziós korszak lezárultával.

Kudlik Júlia és Bencsik Gábor

Kudlik Júlia ajánlója:

Hogy ÉN NYOLCVAN! – ez hallatlan!
Tudom, én sem vagyok halhatatlan!
Fiatal bárki lehet, de öreg csak a java!
Az élet ajándék, akkor is, ha nincs átkötve piros masnival. Azután az életünk folyamán lassan, óvatosan kell kibontani, hogy ne tegyük tönkre a csomagolást – ez bizony rajtunk is múlik! A kicsomagolás során jöttem rá, hogy földi életünk szolgálat, amelyet ellátni, betölteni, teljesíteni kell az adott lehetőségek és mindenkori legjobb tudásunk szerint.
Mart Twain szavaival: A két legfontosabb nap az életedben, amikor megszülettél, és amikor megtudod, hogy miért.
Közel negyven éven át – nő létemre – azért kaptam fizetést, hogy beszéljek. Ez idő alatt nagyon-nagyon igyekeztem megőrizni a szót, és megtanulni a szólás mesterségét.
Az évek során nagy segítségemre volt az útravaló, amelyet családomtól és egykori tanáraimtól kaptam:
– Soha ne add föl önmagad!
– Az élet ott kezdődik, amikor a boldogságot választod a siker helyett (és ott ér véget, amikor eladod érte).
– Abban bízz, aki meglátja benned a szomorúságot a mosoly mögött, a szeretetet a harag mögött és a szavakat a hallgatásod mögött.

Az előadás közönsége


E gondolatokkal ajánlom ezt a könyvecskét a kedves nézőnek és olvasónak. Az eltelt nyolcvan esztendő feléről ad számot, amely szó szerint az önök szeme láttára és füle hallatára röppent tova.

A kötet a helyszínen megvásárolható volt. A rendezvény dedikálással zárult.
Kudlik Júlia: A szólás mestersége: a kedves nézőknek és utódaiknak szeretettel
(Budapest, Magyar Mercurius Kiadó, 2025, ISBN 978-963-9872-44-8)

A bejegyzés kategóriája: 2025, Hírek, Könyvbemutató, Kudlik Júlia, Meghívó, OSZK
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*