Beszámoló a 2024-es „Luca napi” rendezvényünkről

A Műszaki Szekcióban sok éves hagyománya van a december 13-án Luca napján megtartott beszámolóknak az egész éves munkánkról. A 2024. évi Luca napi beszámolónkat 2024 december 13-án pénteken tartottuk.
Rendezvényünket ezúttal is a megszokott helyszínen, az OSZK V. emeleti tanácstermében rendeztük meg. Tagjaink megérkezése után Nagy Zoltán tiszteletbeli elnök köszöntötte a megjelenteket, majd őt fogadták el a taggyűlés levezető elnökének.
.

Prokné Palik Mária  Titkári beszámolója

Elsőként a titkári beszámolóra került sor. Prokné Palik Mária titkár számba vette szekciónk tagságát, az egyéni, testületi és tiszteletbeli tagokat. Majd beszámolt a vezetőség munkájáról.

Prokné Palik Mária titkári és MKE Tanácsi beszámolóját tartja

Szekciónkban 2024-ben így oszlott meg a tagság: 88 egyéni regisztrált tagunk van, továbbá 4 tiszteletbeli tagunk is van, valamint ketten másodregisztrációsok. Ezen felül van 6 testületi tagunk is. A teljes taglétszám összesen 94.
Ebben az évben a vezetőség munkája január 18-án vezetőségi üléssel kezdődött, ahol áttekintettük az ez évi feladatokat, különös tekintettel a szegedi Vándorgyűlésre, valamint néhány programtervre a 2024-es évben. Ezt további 10 vezetőségi ülés követte. Ezeken fontos szerepet kapott a Szekció soron következő programjainak szervezése, különös tekintettel a Szekciónk részvételének biztosítására az MKE májusi küldöttgyűlésén, a Vándorgyűlésre, majd az őszi időszakban a BME-n rendezett Nem mindennapi digitalizálás című nagyszabású konferencia szervezésére a Pedro Kft-vel, a BME OMIKK-kal és az Egyetemi Könyvtárigazgatók Kollégiumával közösen. Az ülésekről jegyzőkönyveket készítettünk melyeket az irattárunkban őrzünk elektronikusan, itt is ellenőrizni lehet az elvégzett munkánkat.
Vezetőségünk tagjai Elnök: Farkas István
Tiszteletbeli elnök: Nagy Zoltán
Titkár: Prokné Palik Mária
Vezetőségi tagok: Fazekas Gáborné gazdasági felelős, Zsigáné Kóródy Judit Könyvtárvilág Webmagazin szerkesztője, Horváth Noémi egyetemi testületi tag könyvtár képviselője, Kutnyánszky Anikó PR felelős, Szluka Péter az orvos egészségügyi csoport képviselője.
Ellenőrző bizottság elnöke dr. Berek László, tagjai dr. Füredi Mihály és Antal Lajosné Elli.
Beszámoló a vezetőségi tagjaink élves munkájáról
Elnökünk, Farkas István több rendezvényünknek volt a szervezője. Összeállította a vezetőségi ülések programpontjait, valamint vezeti az üléseket. Képviselte szekciónkat a különféle rendezvényeken, rendszeresen részt vett a nagy egyesület Tanácsülésein. Részt vett az MKE küldöttgyűlésén. A Vándorgyűlés szekcióprogramjának szervezésében aktívan részt vett, valamint a Nem mindennapi digitalizálás című konferencia programját is szervezte. Szervezte a szegedi és martonvásári utunkat. A rendezvényeinken biztosította a műszaki technikai feltételeket. Az általa vezetett Pedro Kft. anyagi támogatása jelentős mértékben hozzájárul az MKSZ különböző szakmai programjainak folyamatos és hiánytalan megvalósításához.
Tiszteletbeli elnökünk, Nagy Zoltán, szintén több rendezvényünknek volt a szervezője. Képviselte szekciónkat a különféle rendezvényeken, rendszeresen részt vett a nagy egyesület tanácsülésein. Részt vett az MKE küldöttgyűlésén. Szervezte szekciónk látogatását Szegeden és Martonvásáron, valamint az OSZK-ban rendezett Esszencia című tárlatra. Szervezte és moderálta szekcióprogramunkat a Vándorgyűlésen. Nevéhez kapcsolódik a martonvásári és mai, Luca-napi programunk szervezése is. Tolnai Györggyel közösen szerkeszti Szekciónk honlapját.
Prokné Palik Mária titkár a Szépművészeti Múzeumban rendezett „Renoir – A festő és modelljei” című program megtekintését szervezte. Szervezte Szalai Katalin kódexíró, oklevélgrafikus kiállításának megtekintését. Szervezte a Budapesti Műszaki Egyetem Nagyfeszültségű Laboratóriumába tett látogatásunkat. Részt vett az MKE küldöttgyűlésén. Elnök úr mellett részt vett a Szekció programjának szervezésében a Vándorgyűlésen. Az MKSZ Vezetőségi üléseken vezeti a jegyzőkönyvet. Az MKE tanácsülésein elnök úrral képviseli szervezetünket, mint az MKSZ tanácsi képviselője. Az egyes rendezvényekről készült beszámolókat továbbítja a Könyvtárvilág webmagazin felé.
Fazekas Gáborné, Jutka, pénzügyeinket tartja kézben, illetve a tagnyilvántartásunkat. Ő állítja össze havi szinten a gazdálkodásunkat, a pénzmozgásokat, és kiséri figyelemmel bankszámlánkat. Folyamatos ügyintéző kapcsolatban áll az MKE tikárságával s annak vezetőjével Hantal Zsófiával. Kezeli és forgalmazza az MKSZ posta –levelezését továbbá végzi a kinyomtatott tájékoztatók s az MKSZ HÍRADÓ tagoknak való szétküldését is. Kivette részét a szegedi és martonvásári programjaink pénzügyi részének kezeléséből ill. a szervezésből.
Zsigáné Kóródy Judit az MKSZ különböző sajtótermékekben való megjelenésének a felelőse, továbbá az MKE Könyvtárvilág webmagazin szerkesztője, ezen a fórumon rendszeresen megjelentetjük szerveztünk beszámolóit a különféle eseményeinkről. Szekciónk a Könyvtárvilág webmagazin minden számában szerepelt híreivel, volt, hogy többel is –köszönhetően Nagy Zoltánnak, Prokné Palik Máriának és Kutnyánszky Anikónak, Horváth Noéminek.
Kutnyánszki Anikó PR felelősünk végzi a Muszkon levelezőlista karbantartását. Szervezte a az MKSZ szakmai útját Szegedre a Lézerkutató Intézetbe. Folyamatosan szervezi a Vállalati Könyvtárosok Műhelybeszélgetéseit, amelynek során idén a „Kiégés (burnout)” problémáját jártuk körül. Erről beszámolót is készített a Könyvtárvilág webmagazin számára.
Horváth Noémi egyetemi testületi tag könyvtár képviselője szervezte Szekciónk látogatását a „Mesterséges intelligencia a gyakorlatban – kutatástámogatóknak és könyvtárosoknak” – című előadással egybekötött workshopon, valamint az Ő szervezésében láttuk a „Magyarok a Francia Idegenlégióban – az indokínai háborúban” – című kiállítást. Ezekről az eseményekről beszámolót is készített honlapunk és a Könyvtárvilág webmagazin számára.
Szluka Péter látja el az Orvos –Egészségügyi önálló tagcsoport képviseletét. Idén is előadással is jelentkezett a Vándorgyűlésre, ez a következő évi programunkban szerepel majd.
Dr. Berek László az ellenőrző bizottság elnökeként ellenőrzi gazdálkodásunkat és figyelemmel kíséri a pénzügyi, adminisztrációs ügyeinket. Szívből gratulálunk Berek Lászlónak a phd fokozat megszerzéséhez, amelyet Berek László március elején védett meg és április végén avatták doktorrá. Az Ellenőrző Bizottság élén a bizottság tagjaival együtt elkészítette az MKSZ gazdálkodásáról a beszámolójelentést.
Dr. Füredi Mihály az ellenőrző bizottság tagjaként ellenőrzi gazdálkodásunkat és figyelemmel kíséri a pénzügyi, adminisztrációs ügyeinket. Rendszeresen részt vett a havi vezetőségi megbeszéléseken. Felvételeket készít az MKSZ eseményeiről és szöveges javaslatokkal is gazdagította a megjelenő cikkeinket.
Antal Lajosné, Elli, mint a Pénzügyi Bizottság tagja folyamatosan végzi a számlák ellenőrzését. Ezen kívül a Vándorgyűléseiken szokásos szellemi TOTÓ-t Horváth Noémivel közösen szerkesztette. A Műszaki Könyvtáros Szekció vezetőségi tagjaként részt vett a havi vezetőségi megbeszéléseken. Segítségére van Fazekas Jutkának a gazdasági ügyek intézésében.

Luca-napi taggyűlésünk résztvevői

Hírlevél MKSZ Hiradó és MKSZ Honlap.
Híreinket elektronikusan a Muszkon és a Katalist levelezési listákon jelentettük meg, illetve az MKSZ Honlapon is havi rendszerességgel, képanyagokkal egybe szerkesztett cikkek formájában közreadjuk. Email címmel nem rendelkező tagtársaink pedig nyomtatott formában kapták meg postai úton. A rendezvényeinkre is hasonló formában mentek ki a meghívók, vagyis elektronikusan és nyomtatott változatban. Jó tájékozódási pont továbbá a Honlap is, ahol igyekszünk minél előbb feltölteni az aktuális híreket. Az események rendezvények megtörténte után fényképekkel együtt szerkesztett beszámolókat cikkeket jelentetünk meg. Nagyon jelentős a honlapunkat felkeresők létszáma
Ebben a tekintetben nem lehetünk eléggé hálásak Tolnai Györgynek, aki idejét nem kímélve a honlapunk technikai és a képszerkesztői feladatait végzi kiváló szaktudással önzetlenül évek óta.
Díjazottjaink
Tiszteletbeli elnökünk Nagy Zoltán Füzéki István-emlékéremet kapott, amiről a Vándorgyűlésen megemlékeztünk.
Prokné Palik Mária titkár a Vándorgyűlésen MKE emlékérem kitüntetésben részesült, amelyért köszönettel tartozik a Szekció valamennyi tagjának, vezetőségének, elnökének, tiszteletbeli elnökének és az MKE vezetőségének.
A díjazottaknak szívből gratulálunk és jó egészséget kívánunk!
Eseménynaptár:
Januárban Renoir- A festő és modelljei tárlatlátogatáson jártunk a Szépművészeti Múzeumban, és megnéztük az Esszencia kiállítást az OSZK-ban
Februárban egy kortárs kódexíró, oklevélgrafikus Szalai Katalin életmű kiállítását láttuk a RAM-ban
Márciusban ellátogattunk Szegedre az ELI ALPS lézeres kutatóközpontba, valamint a Dómba „Nagy Kovács Mária a keresztény szellemiség szobrásza – bronzban, majolikában és terrakottában” című kiállítására. Néhány könyvet Fitz József könyvdíjra jelöltünk.
Áprilisban „Mesterséges intelligencia a gyakorlatban – kutatástámogatóknak és könyvtárosoknak” című workshopon vettünk részt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Egyetemi Könyvtár Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Kari Könyvtárában
Májusban zajlott az MKE küldöttgyűlése
Júniusban „Magyarok a Francia Idegenlégióban – az indokínai háborúban (1946 – 1954) elesettek és a túlélők emlékei” című kiállításon jártunk a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Egyetemi Könyvtár Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Kari Könyvtárában
Júliusban rendezték A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 54. Vándorgyűlését Szegeden „A változás részesei vagyunk: Mi és MI” címmel. Ennek keretében zajlott az MKE Múzeumi és Műszaki Szekciójának közös programja a A könyvtáraink most és a mesterséges intelligencia világában! – címmel, valamint „Vízen járás” – címmel hajós sétaúton vettünk részt a Tiszán.
Szeptemberben “Nem mindennapi digitalizálás” címmel rendeztünk digitalizálási konferenciát-és workshopot a BME OMIKK-ban
Októberben meglátogattuk a BME Nagyfeszültségű Laboratóriumát
Novemberben Martonvásárra utaztunk, látogatást tettünk a Beethoven Múzeumban, a Brunszvik-kastély parkjában, az MTA Agroverzum interaktív kiállításán, valamint az Óvodamúzeumban
Decemberben 13-án pénteken Luca napi és Újévi köszöntőnkre került sor.
A programjainkról részletesen írtunk a hírleveleinkben és a honlapunkon is. El kell mondanunk, hogy a szekciónk által szervezett programok iránt nagy volt az érdeklődés. Sokan jöttek tagjaink közül és más szekciók tagjai is az általunk szervezett rendezvényekre.
Média és Sajtó megjelenés.
Az MKE Könyvtárvilág című Webmagazin folyóirata 2024. évi számaiba több cikket adtunk le, és azok meg is jelentek Kóródy Judit szerkesztésében
Vándorgyűlésen tartott programunkról rengeteg kedvező visszajelzést kaptunk. Végezetül elmondható, hogy programokban gazdag évet tudhatunk magunk mögött és reméljük, hogy mind ezek a tagságunk tetszését is elnyerték.
.

A Magyar Könyvtárosok Egyesületének Tanácstagi  beszámolója

A titkári beszámoló után a tanácsi küldötti beszámolóban a Magyar Könyvtárosok Egyesületének 2024. évi eseményeiről esett szó.
A 2024-es évre a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 4 tanácsülést tervezett, ezek időpontjai: február 8-a, május 15-e, október 24-e és december 13-a. A tanácsüléseket személyes megjelenés mellett és online tartották. A Tanácsüléseket minden alkalommal Istók Anna főtitkár vezette. Szekciónkat Farkas István elnök és jómagam Prokné Palik Mária tanácsi küldött képviselte.
Az MKE elnökségének évi üléseinek munkaprogramja
A február 8-án megtartott tanácsülés Gerencsér Judit elnök asszony köszöntőjével kezdődött, aki a jubiláló szervezeteket köszöntötte. Ezután Istók Anna főtitkár asszony számolt be az elmúlt időszak eseményeiről, majd a szervezeti beszámolók és a költségvetés elkészítésének fontosságára hívta fel a figyelmet. Kiemelte az együttműködést az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel (IKSZ), a Könyvtárostanárok Egyesületével (KTE) és a határon túli szervezetekkel. Bérelégedettség felmérést végeznek a dolgozók körében, a Pulszky Társaság kérdőíves felmérésének alátámasztása a könyvtárosokra vonatkozó kérdőívvel – Rázits Veronika a kezdeményező.
Számba vette az előttünk álló eseményeket 2024-ben. Április végén Jó gyakorlatok nemzetközi konferenciát rendeznek az OSZK-ban. NKA pályázat: Könyvtárosok a 21 században Marketing, kommunikáció média jelenlét címmel továbbképzést terveznek, amely csak az NKE tagok számára lesz ingyenes. Az MKE Akadémia folytatódik.Az 55. Vándorgyűlést Szegeden mi és az MI. Mi lesz a könyvtárak szerepe a mesterséges intelligencia mellett? – címmel rendezik.
Szó esett a szervezeti munka adminisztrációs támogatásáról, valamint kommunikációs és marketing lehetőségeinkről: a Könyvtárvilág webmagazinról, az MKE honlapjáról és facebook oldaláról is. Napirendkiegészítésként a díjak, kitüntetések kerültek szóba: A Fitz-díj, az év fiatal könyvtárosa díj, valamint a Szinnyei-díj.
A következő MKE Tanácsülést május 15-én tartották. Ezúttal is főtitkári beszámoló hangzott el az elmúlt időszak eseményeiről. Nyertes NKA pályázat eredményeképpen új arculatot kap a honlap + megújul a Webmagazin. Az MKE roadshow keretében folytatódik az elnöki látogatás az egyes szekcióknál egész évben. Zöldkönyvtári konferenciát Tatabányán április 22-én rendezték.
A 2024-ben előttünk álló események között említésre került: a Közkönyvtári börze május 29-én, a Kárpát-medencei könyvtárosok találkozója június 2-3 között, az Ünnepi könyvhét június 13-16-ig, valamint a Vándorgyűlés július 17-20-ig. A Könyvfesztivál szeptember 26-tól 29-ig tart, díszvendég Franciaország csak egy napos részvételt tervezünk a drága terem bérlet miatt, a Nívó-díj átadása is ezen a rendezvényen történik. Idén is odaítélik a Fitz- József-könyvdíjat, Év fiatal könyvtárosa díjat, MKE Emlékéremet, a Szinnyei József díjat
AZ MKE évi Küldöttgyűlése
A Küldöttgyűlés 2024. évi küldöttgyűlés Gerencsér Judit elnöki köszöntőjével kezdődött Ezután szakmai előadást hallottuk Gerencsér Judit elnök asszonytól Igényfelmérés, helyzetértékelés a Magyar Könyvtárosok Egyesületében, avagy úton a megújulás és az új MKE stratégia felé címmel. Ezt a beszámoló követte az elmúlt évben végzett munkáról, ez egyben a közhasznúsági jelentés a 2023-as évről szintén Gerencsér Judit elnök asszonytól. Majd az Ellenőrző Bizottság elnöke dr. Aczél-Partos Adrienn jelentése következett a 2023-as évről. A közhasznúsági jelentés vitáját határozathozatal – a közhasznúsági jelentés elfogadása követte. MKE bérfelmérés eredményeiről Péterfi Rita előadását hallottuk. Levezető elnöki zárszóval fejeződött be a küldöttgyűlés.
A 2024. október 24-i tanácsülésen Beszámoló hangzott el az elmúlt időszak eseményeiről: Az MKE felterjesztésére augusztus 20-a alkalmából kollégáink rangos állami kitüntetésben részesültek. Immáron harmadik alkalommal rendezte meg az MKE Pest Megyei Szervezete a Könyvtári Pikniket Ceglédbercelen. Az MKE 55. Vándorgyűlésén Szegeden magasra tették a lécet, nagyon sikeres Vándorgyűlést rendeztek. Kárpát-medencei könyvtárosok találkozója Csongrádon zajlott.A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Helyismereti Könyvtárosok Szervezete XXV. Országos Konferenciáját Könyvtár – Egyház – Helytörténet – Az egyházi könyvtárak szerepe a helytörténeti kutatásban címmel Veszprémben rendezte meg együttműködve az Eötvös Károly Könyvtárral és az MKE Veszprém Megyei Szervezetével. „A jövő könyvtára” – magyar könyvtárosok nemzetközi együttműködése – szakmai konferencia – Székelyudvarhelyen került megrendezésre. Az IFLA konferenciát 2024 szeptember 30-október 3 között Brisbane-ben rendezték, Ausztráliában, a távolság miatt magyar résztvevő nélkül. A Citizen Science konferencia, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára által szervezett nemzetközi workshop 2024. szeptember 2-től 3-ig zajlott. A Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete Rimaszombatban tartotta éves nagy konferenciáját szeptember 16-18-a között. Érmihályfalván tartották 2024 október 10–11 között a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének Vándorgyűlését. Folyékony irodalom avagy családregények a 21. században – a Magyar Könyvtárosok Egyesületének könyvfesztiváli programján a Könyvtáros Klub Nívódíját adták át. A díjazott kötet: Iglódi Csaba: Dreher-Szimfónia című munkája, amelyet az Athenaeum Kiadó jelentetett meg 2023-ban. A Közgyűjtemények újragondolása a 21. században a digitális fejlődés tükrében című konferencia 2024. október 14-15-én a Magyarország Európai Uniós Tanácsi Elnöksége égisze alatt került megrendezésre – ez a trend konferencia kiváltó rendezvénye. A Zöldkönyvtári szakmai napok Pakson 2024. október 16-18 között. Országos továbbképzés magyar városi könyvtárak számára a zöldkönyvtári hálózat továbbfejlesztéséről. A Zöldkönyvtári címet az MKE és az IKSZ munkacsoportja ítéli oda. A Magyar Népművelők Egyesülete 40. Vándorgyűlésén májusban A könyvtárak ma és holnap – címmel Gaálné Kalydy Dóra a Magyar Könyvtárosok Egyesülete alelnöke előadását hallhattuk. A Pécsi és Baranyai Könyvtárosok Egyesülete korábban saját önálló szervezetet alakítottak most társult tagként csatlakoztak az MKE-hez, az egyesület 50 éves évfordulóján írták alá a csatlakozási szerződést Gerencsér Judittal. A Közkönyvtári Börze 2024 című szakmai továbbképzést a FSZEK-ben május 28-29 között rendezték.
2024-es és 2025-ös évre tervezett események a 2024-es év végéig: a VándorBagoly díj átadása minden évben a Gyermekkönyvtáros Szekció őszi szakmai napján várhatóan Szentendrén történik. Folytatódik a Közösségi tudomány a könyvtárakban program. Az Országgyűlési Könyvtár és az MNNK Országos Széchényi Könyvtár közös szervezésében megrendezésre kerül a Magyar Könyvtárosok IX. Világtalákozója. Külföldi meghívások a Szerb és a Horvát Könyvtáros Egyesülettől. Szakmai továbbképzési programot tervezünk: vezetőképző program/médiajelenlét
Beszámoló az elúlt év kiemelkedő eseményeiről
A 2024.december 13- online tanácsülésen beszámoló hangzott el az elmúlt időszak eseményeiről:
Búcsúzunk Szőnyi Évától, az MKE Bibliográfiai Szekciójának korábbi elnökétől. Emlékét szeretettel megőrizzük.
EP Library Week – Brüsszelben 2024. novemberében az Európai könyvtári szektor több mint 70 könyvtári képviselője gyűlt össze az Európai Parlamentben a „Building Bridges: Libraries for a Sustainable Future” című rendezvényre
Győr – Kisalföldi Könyvtárosok és Könyvtárak Egyesülete szakmai napján 2024. december 12 én Szinnyei József-emléktábla avatására került sor.
2024. november 11-én került megrendezésre Az iskolai könyvtár összeköt címmel a Könyvtárostanárok Egyesülete és a Kovács Máté Alapítvány szokásos őszi ülése.
NKA továbbképzés 2024. november 28-án Könyvtárak és könyvtárosok a 21. században – Protokoll, médiaszereplés és érdekérvényesítés workshop Fekete Gábor protokollszakértő és Smidné Vereb Julianna előadókkal.

Tagságunk egyhangúan elfogadta a beszámolókat

Kulturális örökségünk megőrzése a hazai könyvtárakban.
Könyvtári kihívás pályázat olvasásnépszerűsítés és a könyvtárhasználat innovatív ösztönzése a Kárpát-medencében.
MKE Vándorgyűlés szervezése megkezdődött. Az 56. Vándorgyűlés 2025 nyarán Debrecenben keül megrendezésre. Témája: Könyvtárak a kultúra, a tudomány és a közösségek szolgálatában. (2025 a Magyar Tudomány Éve lesz – MTA évforduló)
További MKE események 2025-ben:
2025. május – küldöttgyűlés
2025-ben az MKE 90 éves évfordulót ünnepel
Szakmai továbbképzési program hazai és határon túli együttműködésben – állományvédelem témakörben
EBLIDA és IFLA konferencia
2025-ben tagdíjreform várható (számos kedvezmény, megemelkedett rezsi költségek, szűkülő pályázati lehetőségek) A tagdíj emelése több éve húzódik, küldöttgyűlésen kell megszavazni.
A 2024-es beszámoló beküldési és költségvetés tervezésének határideje: 2025. február utolsó hete
Pályázatok: Hegyközi Ilona pályázati referensnek köszönjük az eddigi nagyon sikeres és pótolhatatlan munkáját és jó pihenést kívánunk neki!
Új pályázati referens: Mezei Csilla
Mentorprogram:
Közösségi szolgálatos diákokkal kapcsolatos jó gyakorlatok gyűjtése
Új szolgáltatás a tagjaink részére: A munkatársak lelki jóllétének, mentális egészségének támogatása és fejlesztése.
Az MKE 2025-re tervezett programjai
A 2025-re tervezett események: májusban lesz a küldöttgyűlés. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 56. Vándorgyűlése 2025 nyarán Debrecenben kerül megrendezésre. Témája Könyvtárak a kultúra, a tudomány és a közösségek szolgálatában. (2025 a Magyar Tudomány Éve lesz – MTA évforduló). 2025-ben az MKE 90 éves évfordulót ünnepel. Szakmai továbbképzési program hazai és határon túli együttműködésben – állományvédelem témakörben. 2025 MKE tagdíjreform, az MKE állásfoglalást adott az MKE tagkártya kedvezményes könyvtárhasználatával kapcsolatban.
A tanácsülés után a Füzéki István Emlékérem ünnepélyes átadása következett: dr Mader Béla kapta idén a rangos elismerést.
.

Farkas István elnöki beszámolója az MKSZ 2024. évi munkájáról

A 2024-es esztendő sem jelentett könnyebb munkát és kevesebb elvégzendő feladatot az MKSZ szervezetének, mint a 2023-as év, pedig az sem volt mentes nehéz feladatoktól.
Fazekas Judit, aki több éve végzi már az igen sok figyelmet és precizitást igénylő munkáját, idén is kitartóan és eredményesen dolgozott. Ezt támasztja alá Berek Lászlónak a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság vezetőjének és tagjainak Antal Lajosné Ellinek és Dr. Füredi Mihálynak beszámolója, amelyet rövidesen itt is ismertetni fognak.
Az MKSZ taglétszámának megőrzése volt a fő célkitűzésünk, amelyet a rendezvényeink vonzóvá tételével és a tagságunk aktív részvételre való ösztönzésével igyekeztünk elérni. A jelenlegi létszám 9 fővel növekedett. Így több új tagot is jelenthettünk az év során. Fontos volt az országos könyvtár szakmai rendezvényeken való rendszeres részvételünk. Szekcióprogrammal vettünk részt a Vándorgyűlésen.
Nagy sikerrel zajlott a BME-OMIKK-al közös szervezésben a „Nem mindennapi Digitalizálás” című konferencia.
Vezetőségi tagok munkájának értékeléáse
Nagy Zoltán tiszteletbeli elnökünk ez évi tevékenységéről: idén is számos rendezvényt szervezett önállóan vagy a vezetőség más tagjainak közreműködésével. Szervezte a Szegedre tett tanulmányutunkat, majd az MKE Vándorgyűlésen a Tiszai hajóutat, ami jelentős sikert hozott, valamint a nemrégiben lezajlott martonvásári tanulmányi kirándulásunkat. A Honlapon megjelenő cikkek szerkesztése is az Ő állandó feladata.
Szeretném megköszönni Prokné Palik Mária munkáját, Mária munkája jelentősen hozzájárult az évi eseményeink megszervezéséhez s elmondhatjuk, hogy igazi „műszaki témájú” rendezvényen vehettünk részt idén. A BME-én a Nagyfeszültégű un. Villám laborban tett látogatásunkat szervezte. Ezenkívül szervezte még látogatásunkat a Szépművészeti Múzeumba és Szalai Katalin kiállítására. Továbbá az MKSZ vezetőségi üléseinek a jegyzőkönyveit is ő írja. Számos beszámoló cikkünknek ő a szerzője A másik fontos feladata Muszkon hírportálon a tájékoztató anyagok közreadása volt.
Ebben az évben Szluka Pétert a Semmelweis Egyetem Központi Könyvtárának az igazgatóját kértük fel az MKSZ-ben működő Orvos és Egészségügyi Könyvtárak csoport képviseletének az ellátására. Antal Elli az Ellenőrző Bizottsági munkája mellett e területen is besegített, főleg informálásan. Elli az Ellenőrző Bizottságunk tagjaként hónapról hónapra ellenőrzi a számláinkat és pénzügyi tevékenységeinket.
A vállalati könyvtárak információs kérdéseit megvitató Műhelybeszélgetéseket Kutyánszky Anikó szervezi. Anikó szervezte még a Lézerkutatóban tett látogatásunkat is. Kiemelem azt az értékes tevékenységet, amelyet Kóródy Judit az MKE Web- magazinjának, a Könyvtárvilágnak a szerkesztése területén végez.
A könyvtárszakmai konferenciákon való részvételünk is jelentős feladatot adott. Kiemelkedő eredményt értünk el Szegeden az MKE Vándorgyűlésén. Az idén a mesterséges intelligencia és a Víz és Egészségkultúra a Tiszán volt a fő témánk, ahogy erről már a titkári beszámolóban részletesen hallottunk.
MUSZKON hírlevelünk tagjaink gyors tájékoztatását szolgálja. Megújítását Kutnyánszky Anikó végezte el eredményesen. Remélhetőleg ezt a jelen lévő tagtársaink is értékelik. Most folytatódni fog a revíziója a régi nevek kiszűrésével, és a tagtársaink Fazekas Jutka által kezelt az érvényes listájával való összehasonlítással.
Honlapunk kisebb terjedelemű szövegekkel és sok színes képpel számol be a tevékenységünkről. Köszönet ezért Tolnai Gyurinak áldozatos munkájáért.

Farkas István elnöki értékelőjét ismerteti

Éves tevékenységünk számbavétele
Folyamatosan együtt működünk az MKE központi szervezeteivel. Így napi munkakapcsolatban vagyunk a Titkársággal, az elnökséggel és a szervezet elnökével, Gerencsér Judittal, valamint Istók Anna főtitkárral, Kukkonka Judittal a Tanács elnökével.
Az MKE Tanácsa, mint a legszélesebb vita fóruma, azaz az MKE un „parlamentje” is jól működik, ahol szervezetünket ebben az évben is Prokné Palik Mária képviselte. Ahogy az külön jelentésében már elhangzott eredményesen dolgozott, sokszor vállalva a vitákat az MKSZ célkitűzéseinek elérése érdekében, köszönjük a munkáját.
El kell mondanunk, hogy voltak olyan területek, ahol több évi próbálkozás után sem sikerült eredményeket elérnünk. A fiatalítási terveink nem valósultak meg olyan mértékben ahogy szerettük volna, továbbá nem növekedett a testületi tagjainknak a száma, pedig ezt is igen szerettük volna elérni. Ezekért a célokért természetesen a mostani évben és a jövő évben is dolgozni fogunk kiemelt intenzitással.
Ugyanakkor azt is szeretnénk kiemelni, ahogy azt már bizonyára tapasztalhatták a tagtársaink, hogy vezetőségünk új tagjai is munkához láttak. Külön színfoltot és eredményes rendezvényeken való részvételt hozott az, hogy Horváth Noémi intenzíven bekapcsolta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem könyvtárát az MKSZ tevékenységébe. Ennek során idén is több kiállításon vettünk részt. Ezenkívül Noémi szervezte dr Petruska Ferenc alezredes „Mesterséges intelligencia a gyakorlatban – kutatástámogatóknak és könyvtárosoknak” című előadással egybekötött workshopján való részvételünket. Szintén Noémi szervezésében alezredes úr online előadást tartott a Vándorgyűlésen, szekcióprogramunkon. Ezúton is szeretnénk megköszönni Noémi elkötelezett munkáját.
Az MKSZ működésének és szerepének jelentőségét mutatja, hogy idén is kiemelkedő szakmai és országos kitüntetésben részesült tagtársunk, Prokné Palik Mária kapta az MKE Emlékérem kitüntetést. A tagság nevében gratulálunk neki, és felhívjuk a fiatal tagtársaink figyelmét, hogy érdemes értékes munkát végezni a több mint 50 éves Műszaki Szekcióban.
Megköszönve minden tagtársunknak az éves rendezvényeinken való részvételét, a Vezetőségi, az Ellenőrzési Bizottsági tagjainknak közreműködését, az ismertetett tények, s az elhangzottak alapján a beszámolóinkat elfogadásra ajánlom – zárta mondandóját Farkas István szekciónk elnöke.
.

dr Berek László:A Pénzügyi Ellenőrző Bizottság beszámolója

dr.Berek László EB elnök pénzügyi helyzetünk értékelését tartja

Nagy Zoltán ezután felkérte dr. Berek Lászlót tartsa meg éves beszámolóját

dr.Berek László a Felügyelő Bizottság elnöke ismertette a 2024 évi tevékenységéről és a szekció gazdálkodásáról szóló jelentését. Az MKSZ anyagiakban rendezett, a gazdálkodás stabil, hiánytalan a működésben. Az Ellenőrző Bizottság tagjai dr. Füredi Mihály, Antal Lajosné és dr. Berek László. Az Ellenőrző Bizottság a havi vezetőségi üléseken részt vesz, az ellenőrzés folyamatos. A Fazekas Jutka által vezetett pénzügyi és gazdálkodási nyilvántartásai, jelentései, rendben vannak és napra készek (tagdíj, dologi költségek, személyi költségek, egyéb elszámolások) A vezetett nyilvántartások, a Műszaki Könyvtáros Szekció és az Egyesület közötti bizonylatolás rendben van. Megállapította, hogy a Szekció tagnyilvántartása naprakész, illetve változáskövető az egyéni és a testületi tagok esetében, a tagdíjfizetés pontosan nyilvántartott, megállapította, hogy a fizetendő számlák kiegyenlítése és az Egyesületnek történő utalás is időben történik, a tagdíjkártyák kiállításuk után postázásra/átadásra kerülnek. Megállapította, hogy a tagság korrekt tájékoztatásához szükséges levelezési címlista folyamatosan karbantartott.
A szervezet az alapszabályban foglaltaknak megfelelően, a jogszabályi háttér betartásával, a számlázási rendszer átalakulását figyelembe véve működött és pénzügyi, számviteli, valamint tagnyilvántartása rendezett, pontos és áttekinthető, a Műszaki Könyvtárosok Szekciója jelentési kötelezettségeinek időben eleget tett.

EB elnökünk elemző táblázata a tagdíjbefizetésünkről

Újszerű volt, hogy a bizottság elnöke több értékelő táblázatot is készített a pénzügyi tevékenységünk fő jellemzőinek és fejlődésének bemutatására. Ezt a tagság nagy elismeréssel fogadta.
Végül dr.Berek László az elhangzott beszámolókat elfogadásra ajánlotta.

Nagy Zoltán tiszteletbeli elnök megszavaztatja a beszámolókat

Az összes beszámolót Nagy Zoltán levezető elnök szavazásra bocsátotta, amelyeket a tagság egyhangúlag elfogadott.
.
A levezető elnök Nagy Zoltán zárásként felkéri a jelen lévő tagokat, ha szeretnének beszámolókhoz hozzászólni vagy kérdéseket feltenni, tegyék meg, majd egyenként megszavaztatja az elhangzott beszámolókat: A beszámolókat a taggyűlés ellenszavazat nélkül 1-1 tartózkodással elfogadta.

Kultúrális program: Hervai-d’Elhounge Klára hangversenye

Hervai-d’Elhounge Klára előadóművész viola da gambán zenei hangersenyét mutatja be

A kulturális program keretében Hervai-d’Elhounge Klára előadóművész Adventi hangulat viola da gambával című műsorát hallgattuk meg. Majd kötetlen beszélgetéssel, a büfé választék és a már hagyománnyá vált tagtársak által hozott sütemények, finomságok élvezetével zárult a taggyűlés.

Összeállította Prokné Palik Mária

A bejegyzés kategóriája: 2024, Ausztria_2018, Luca nap
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*