Beszámoló az ERDÉLY KOLOZSVÁRI SZEMMEL című
Szabó Dénes egykori kolozsvári fényképész
üveglemezeken fennmaradt fotóműveiből összeállított
kiállítás látogatásunkról
Az MKE Műszaki Könyvtáros Szervezetének tagjainak ész OSZK érdekelődő munkatársainak 2018 április 5-én Csilleg Katalinnak a kiállítás kurátorának szakvezetésével nyílott lehetősége arra, hogy alapos betekintés kapjon ennek a ma már páratlan értékű gyűjteménynek az értékeibe.
Ez a kiemelkedő gyűjtemény ugyanis mintegy 2500 felvétel jelent, amelynek készítője a XIX század legvégétől de leginkább a XX század első harmadában végig fényképezte Erdély ország tájait, épületeinek legjelesebb alkotásait és az e korban élt embereket a hétköznapjaiban és az ünnepe alkalmain egyaránt.
Kurátorunk az OSZK Dia és Fényképtárának jelenlegi vezetője így írt és fogalmazta meg a kiállításban bemutatásra került mintegy 200 fényképen látottak leglényegesebb elemeit ismertető cikkében, amely az OSZK honlapján került elsőként közlésre.
Törékeny művek…
A szekrények, fiókok, raktárak sarkai gyakran meglepetéseket rejthetnek.
Nem csak az otthonokban, hanem a közgyűjteményekben is.
Ilyen örömteli meglepetés volt számunkra az OSZK Fényképtárában, amikor pár évvel ezelőtt a kisebb szekrényben kékes színű papírba csomagolt üvegnegatívok ezreivel.
A csomagoláson – jó esetben – egy-egy település vagy hely neve állt. Hosszas keresgélés, kutatás után sikerült rájönnünk, hogy Szabó Dénes kolozsvári fényképészmester szétszóródott életművének tekintélyes része, mintegy 2500 db, döntően 10×13 cm-es üvegnegatív rejtőzött vagy 35 éve a szekrényben. A törékeny lemezeknek csupán kisebb része sérült meg.
Az eddig megjelent cikkek s egyéb dokumentumok tanúsága szerint ismeretlen ismerősünk, Szabó Dénes élete még a kolozsváriak előtt is ismeretlen, noha évtizedeken keresztül a város központjában volt műterme. Cége, a Fotofilm Erdély egyik legbővebb terméssel bíró képeslap-kiadó vállalkozása volt. Reklámjaiban Szabó Dénes is büszkén hívta fel a figyelmet a „legszebb kivitelű” képeslapjaira.
Magát elsősorban a Kolozsvári Nemzeti Színház fényképészének tartotta, munkásságában erre volt a legbüszkébb. Románia szocialista korszakában, szinte haláláig (cca. az 1970-es évek eleje) a Kolozsvárott megjelenő „Igazság” című lap munkatársa volt.
Kolozsvári műterméről, működéséről 1935-től vannak adataink. Egészen az 1940-es évek közepéig jelentek meg felvételei az Erdélyi Szépmíves Céh által kiadott könyvekben, s a Kolozsvári Nemzeti Színház című hetilap, valamint a Reményik Sándor által szerkesztett Pásztortűz c. folyóirat olvasói is rendszeresen találkozhattak a Fotofilm – azaz Szabó Dénes felvételeivel.
Halála után műtermének tartalma szétszóródott, igen sok felvétele megsemmisült. Kisebb csoda folytán a képeslapok készítéséhez használt negatívjai jelentős része (elsősorban tájképek, városképek) átkerültek az Országos Széchényi Könyvtárba. Feldolgozásukra most került sor.
Privát információk szerint ugyancsak mintegy 2500-3000, elsősorban színházi tárgyú felvétele a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárba került – ám még feldolgozatlan. (Bár tettünk rá kísérletet, még nem sikerült a kapcsolatot megtalálni a gyűjtemény kezelőjével.) Ugyancsak jelentősebb mennyiség, mintegy 3000 felvétel van magángyűjtők birtokában.
Kiállításunk felvételei a gyűjteményben lévő összes témakört prezentálják: az erdélyi tájak, városok, műemlékek éppúgy megjelennek, mint a paraszti munka, a városi élet, s a méltán híres népviselet képei.
Az első lépést tesszük meg e tárlattal Szabó Dénes munkásságának megismerése és megismertetése felé, remélve, hogy a jövőben a kutató- és feldolgozó munkát a nagyobb gyűjtemények birtokosai együttesen, összehangoltan végzik majd el.
Csillag Katalin művészettörténész
Csillag Katalin nagyon érzékletesen igyekezett feltárni az eddig már felkutatott ismereteket, adatokat és magának a ma még zömében feldolgozatlan állapotban lévő gyűjteménynek a jelentőségét.
Megnyugtató volt, hogy elmondhatta az OSZK lehetőséget biztosított arra, hogy e páratlan üvegelemez gyűjtemény, konzerválása és digitalizálása amely alapfeltétele a feldolgozhatóságának az év végéig megtörténhet. Az eddig látott képek felkeltették a közönség érdeklődését a gyüjtemény további részére is.
Azzal a jó érzéssel köszönhettük meg alapos és több mint másfél órás beszélgetéseket is magában foglaló szakvezetését, hogy ez csak a nyitánya volt e kincsek láthatóságának s mint a latin közmondás a” pars pro toto” , taraja ez csak rész volt az egészből, amelyet a következő évben s években újból és újból megcsodálhatunk majd.
Bízva ebben és megköszönve az igen tartalmas és érdekes kiállítási élményeket nyújtó alkalmat mind 20-25 fő tagtársunk és kollégáink nevében így búcsúzunk: VISZONTLÁTÁSRA !
Nagy Zoltán
MKSZ elnök
Fotók: Karasz Lajos, Nagy Zoltán és Tolnai György
Képgaléria Karasz Lajos (OSZK) felvételeivel