Beszámoló a GO DIGITAL elnevezésű konferenciáról a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Könyvtárának rendezésében
2017. május 2-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Központi Könyvtár és Levéltár műhelykonferenciát szervezett
“Go Digital – A közgyűjteményi digitalizáció kérdései” címmel.
A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés projekt keretében. A konferencián főként a könyvtári, levéltári, múzeumi szakmák digitalizálással foglalkozó szakemberei ismertették a hazai helyzetképet és vázolták a jövőbeni terveket. Így érdekes volt meghallgatni Sörény Edina főigazgatónő nyitó expozéja után.
Dr. Vigh Annamária főosztályvezető asszony(EMMI) előadását:
A közgyűjteményi digitalizáció középtávú stratégiájának irányai, címmel amelynek során képet adott az EU fejlesztéseknek a magyar könyvtárak számára megnyíló lehetőségeiről és az egységesített koncepció alapján elvégzendő feladatokról.
Kovács László MTA SZTAKI osztályvezetője érdekes beszámolót tartott az egyre tömegesebben keletkező digitális dokumentumok megőrzésérnek igencsak súlyos problémáiról.
Dr. Tóth Máté OSZK KI mb. osztályvezetője pedig széles körképét mutatta be az Európai Unió országai nemzeti, szak és közgyűjteményi könyvtárainak digitalizálási nemzetközi trendjeit. Külön szól a már eddig megvalósult gyakorlati eredményekről,amelynek alapját az összehangolt előkészítés és az egységes nemzeti koncepciók betartása képezte.
Talán a legérdekesebb előadást a már eddig megvalósult hazai közgyűjteményi digitalizálási gyakorlatról P. Holl Adrienn a Budapest Fővárosi Levéltár főosztályvezetője tartotta, aki teljes adatrendszert mutatott be képi demonstrációval összekötve a ma már sok millió oldalt kitevő páratlan értékű eredeti kéziratoknak a mikrofilmen való megőrzése melletti digitalizálásáról, valamint külön szólt a még korábbi években készített mikrofilmek digitalizálásáról is.
Nagyon szimpatikus volt, hogy mindig az eredeti dokumentumok teljes kőrű megőrzését tartották és tartják szem előtt, így a bármilyen típusú képi rögzítések előtt restaurálják illetve konzerválják a dokumentumokat, mely gyakorlatot az OSZK Hírlap-állományvédelmi Központjának Hold utcai részlegéből hozta magával, mely tanulóhelye s egyben első munkahelye is volt.
A Levéltárban jelenleg is ezt a koncepciót valósítják meg. Fontosnak tartják a tartós anyagokon azaz a filmen való megőrzést, valamint a digitalizálással a széleskörű hozzáférés biztosítását.
A rendezvényen egy igen érdekes és a legmodernebb képrögzítési eszközök bemutatására is sor került a Pedro Kft által: Digitalizáló céleszközök a gyakorlatban címmel tartott előadást Mészáros Zoltán könyvtáros-informatikus.
.
.
A digitalizálásban ma használatos eszközöket és szolgáltatásokat Farkas István gépészmérők a Pedro Kft ügyvezető igazgatója a Műszaki Könyvtáros Szervezetünk testületi tagja be is mutatta a Ludovika Campus épületében található NKE könyvtárában. Ezen eszközök egy részét már a napi digitalizálási munkák során folyamatosan használják.
Köszönet illeti Sörény Edina főigazgató asszonyt ennek a már nagyon hiányzó szakmai körképet bemutató és gyakorlati tapasztalatokat is biztosító rendezvénynek a megszervezésért. Az MKE Műszaki Könyvtáros Szervezete az év második felében közösen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Könyvtárával folytatni kíván szakmai sorozat formájában továbbfejlesztve.
Mészáros Zoltán és Nagy Zoltán
A műhelykonferencia részletes programja, és az előadások anyagai az alábbi oldalon tekinthetők meg: http://uni-nke.hu/konyvtar