A Műszaki Könyvtáros Szekció, mint minden korábbi évben idén is komoly programot igyekezett összeállítani a 14 Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra; mely 2017 évben április 20 és 23. között került megrendezésre a Millenáris park B. épületében ahol az MKE Könyvtáros Klubja most is Galéria szinten nyert elhelyezést.
Az MKSZ programjára április 21-én a szokásos időben pénteken, de 17 és 19 óra között került sor: Könyvkiadás határon innen és túl a tudomány és a művészet megújulásáért címmel.
Ennek keretében elsőként a Semmelweis – Az egyetem ahol a múlt és a jövő találkozik című művészi igényességü fotóalbumot mutattuk be.
A több mint 100 oldalas kér nyelvű: magyar – angol kötet négy fejezetéről, mely több mint 150 képben meséli el az egyetem életét és szellemiségét, Kovács Eszter a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatóságának igazgatónője ismertette egy vetített képes előadás keretében. Ez a bevezető előadás sok új információt és több olyan régebbi
felvételt is tartalmazott, amelyek már nem fértek be az egyébként gazdag képanyaggal bíró kötetbe.
Ezt követően a kötetet a Semmelweis Egyetemmel közösen megjelentető kiadó az Arkas Design képviseletében annak művészeti szerkesztője Kaszta Dénes grafikus mutatta be a műalkotásként is értékelhető azon artisztikus megoldásokat, amelyek ezt a könyvet úgy a papírválasztását, mind a képzőművészeti megoldásait illetően különlegessé tették.
Magának a Semmelweis Egyetemnek létrejöttéről és Európában való elismertségéről már a kezdetek idejétől ott működő világhírű orvos tudósok szerepéről a téma kiváló ismerője
Dr, Gazda István tudománytörténész a MATI igazgatója beszélt előadásában a kötet megjelenése kapcsán. Fel is vetette, hogy miután jövőre lesz az egyetem névadójának, Semmelweis Ignácnak a világhírű magyar orvosnak, az ” anyák megmentője” születése 200 évfordulója, erre már egy valóban át fogó több kötetes tudományos műnek kell megszületnie és kiadásra kerülnie, amelyhez ez a mostani szép album megteremtette a megtisztelő művészeti nyitányt is
Az igazán gazdag fényképekkel bíró kötet szinte kínálta az alkalmat arra, hogy a Könyvfesztiválnak az, mi azaz a Műszaki Szekciós” rendezvényére is igen csak kíváncsi és ott szép számmal megjelent érdeklődőknek egy un szellemi TOTÓ –t indítsunk, a tartalmi kérdésekből összeállítva. Ehhez azonban szükség volt arra is, hogy a PEDRO Kft, amely kint az MKE Klubterme előtt bemutatta a Zeutschel ZED 10 interaktív, gesztusvezérelt prezentációs alkalmazását, amelyhez demonstrációként e mű egyes oldalait beszkennelte és folyamatosan be is mutatta. Így vált lehetővé, hogy akik megfigyelték ezt azok eredményesen tudhatták kitölteni az MKSZ által meghirdetett játékos formájú, de komoly kérdéseket tartalmazó szellemi kérdőívét,
Az itt említett szellemi Totó kérdése között természetesen megtalálhatóak voltak az MKSZ másik bemutató programjának a 60 éves Vajdasági Fórum Könyvkiadójáról szóló kérdések is.
Az igen jelentős kulturmissziót teljesítő a Vajdaságban az elmúlt több mint félévszázad magyar íróinak, tudósainak, művészeinek műveit megjelentetést vállaló tevékenység jelentőségéről a kiadó jelenlegi igazgatója Virág Gábor beszélt meghívásunkra bemutatva a z utóbbi jó pár év és a mostani Könyvfesztiválra kiadott köteteket is.
Magát az elmúlt évtizedek s a ma már hősi vállalkozású kezdeti évek nehézségeit és kitartó küzdelmük alapján megszületett sikereit Pastyik László irodalomtörténész, bibliográfus, az Újvidéken működő Egyetem magyar tanszékének korábbi éveiben annak egyetemi tanára, jelenleg Bácska Topolyáról érkezve ismertette és értékelte. Kiemelte, hogy a jelenleg a Vajdaságban még sok helyen működő magyar nyelvű iskolai oktatás nem létezhetett volna ennek a „bőségszaruként” a könyveket megjelentető kiadónak a léte és áldásos munkája nélkül.
Majd Pastyik Endre történész, aki már több évtizede Budapesten él, de alap iskoláit még ott végezte el, a Forum kiadó néprajzi és nyelvészeti könyvsorozatairól szólt és tett fel kérdéseket a kiadó igazgatójának, aki ezekre alapos válaszokat adott, egyben jelezve, hogy várhatóan újból indítják a helyismereti köteteiknek a sorozatszerű kiadásait is.
Ezt követően a Xantusz Könyv igazgatóját kértük fel, hogy ismertesse a könyvtáros kollégáink és más érdeklődők előtt, hogy miként tudják azt biztosítani, hogy eljuthassanak a határon túli magyar kiadók kötetei a hazai könyvtárakhoz és a széles olvasóközönség tagjaihoz is. Bihari Zoltán beszélt is arról a nem könnyű és sokszor a hivatalos fórumok adminisztratív intézkedéseivel is küszködő tevékenységről, amelynek már évtizedes távlatban végeznek, s ma már sokak számára megmutatkoznak ennek eredményei. Azáltal, hogy az igazán ritka s kisszámú kiadványok is el tudnak jutni általuk az érdeklődők felé.
Bizonyította az elmondott szavait az is, hogy a mai alkalommal itt is bemutatott minden könyvet a Xantusz Könyv biztosította és tette lehetővé a kötetek dedikálását is a Műszaki Könyvtáros Szerveztünk számára s nem csak az előadásaink alatt, hanem a fesztivál mind a három napján az elejétől a végéig.
Ez a sok irányú és igen változatos könyv kiadványokat bemutató rendezvény amely a péntek késő délután ellenére sikeres, érdeklődő és telt házas közönséget vonzott az MKE Könyvklubjába nem jöhetett volna létre a ” Műszaki Szekció” vezetősége aktív tagjainak, Kiss Annamária titkárnak, Antall Lajosné, Ellinek, Fazekas Jutkának, Gujzer Zsuzsinak, Tolnai Gyurinak, új tagunknak Bálint Dánielnek továbbá Farkas Istvánnak, Mészáros Zolinak és Bihari Zoltánnak mint testületi tagjainknak a jó támogató tevékenysége nélkül.,amelyért köszönetet mondunk teljes tagságunk nevében is.
Nagy Zoltán
Elnök