Beszámoló az MKSZ nek az IT Evolúciója című programjáról az Óbudai Egyetemen

 

Dr.Kutor László

Dr.Kutor László

A többek által kissé idegenül hangzó cím egy remek kiállítási bemutatót takart, ahol a Dr. Kutor László megismertette az igen szép számú hallgatóságát az igazi csodás tárgyak százait felvillantó információ technika történetével s jövőjével is.

Tagságunk egy része már visszatérő vendég is lehetett ezen alkalommal, mert Kutor László évek óta többször is szerepelt már előadások megtartásával.

Gyüjtemény megtekintése

Gyüjtemény megtekintése

Többek között az MKE Vándorgyűlésén is, de meghívottként is bejárhattunk, amikor még Óbudai Egyetemen a tanári szobájában összezsúfolva tárolta a magyar és nemzetközi informatikaindító korszakait is reprezentáló gyűjteményét.

Majd ott lehettünk tavaly 2016. augusztus 2 án, amikor hivatalosan megnyitották az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának épületében a nagy jelentőségű gyűjteményt állandó kiállításként.

Dr.Kutor László bemutatja az általa létesített állandó kiállítást

Dr.Kutor László bemutatja az általa létesített állandó kiállítást

A 30-nál is több  tárlóban elhelyezett s remek interaktív demonstrációval ellátott kiállítás nem csak az országosan e téma iránt egyre nagyobb érdekelődést mutató külső látogatóknak szól, hanem az ott tanuló egyetemi hallgatóknak a jövő informatikus mérnökeinek és szakembereinek az oktatásuk szemléltető táraként is kiválóan szolgál.

Tranzisztorok a világ minden részéről

Tranzisztorok a világ minden részéről

Jelen alkalommal is a Műszaki Szekció tagjain kívül több más MKE szervezeteinek tagjai és vezetői is megtisztelték a Kutor László címzetes egyetemi tanár úr igazán érdekfeszítő és még a laikus vagy a műszaki témákat nem igazán kedvelő hallgatókat is érdekességekkel lekötő több, mint másfélórás előadását.

A rendezvény hallgatósága

A rendezvény hallgatósága

Nem hiába tanít évtizedek óta itt az Óbudai Egyetemen és az USA-ban is meghívott előadóként s tudja talán a legjobban ide vonzani a világ technikai élvonalát ismerő és használó diákokat egyetemi hallgatókat és szakembereket.

Kutor László társalog az Amazon rendszerével

Kutor László társalog az Amazon rendszerével

Szokásához híven most is bemutatott egy  izgalmas technikai újdonságot. Élő kapcsolatban az amerikai Amazon könyváruház szervrerével hang-alapú kommunikációt folytatott egy kis adapter felhasználásával.  Angolul feltett kérdéseire pillanatokon belül kapta meg tiszta  kiejtéssel szép női hangon  a pontos válaszokat. Kérésére  Elvis Presley zeneneszáma szólalt meg kihangosítva. A demonstráció a jövő technikáját mutatta be működés közben.

 

A bemutató előadás végén sok kérdésre is választ kaphattunk egy igazi kötetlen beszélgetés keretében, amelynek helyi feltételeit az MKSZ korábbi vezetőségi tagja Dettai Nóra szervezte meg a jelentős számú résztvevőknek.

Kötetlen beszélgetés a tárolóknál

Kötetlen beszélgetés a tárolóknál

Az igen színvonalas igazi műszaki témákat és érdekességeket magában foglaló rendezvényünkről egy bővebb szakmai beszámoló megjelentetését is tervezzük az MKSZ HÍRADÓ című tájékoztató kiadványunkban.

Meghívó
Látogatásunk az Óbudai Egyetemen 2013-ban

A bejegyzés kategóriája: Hírek, Kiállítások, Könyvtár látogatások, Óbudai Egyetem Könyvtára, OSZK programok, Rendezvények
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*