Boszniai töprengések

Mák Ferenc

Mák Ferenc

Gyűrődések

 

A korabeli krónikák szerint Szarajevó városa az 1463-ban bekövetkezett török hódítást követően indult látványos fejlődésnek, amikor Huszref basa, az első bosnyák vezír befészkelte magát Vrhboszna várába, s az erődítmény alatt pompás szerájt építtetett. Innen ered Boszna-Szeraj, Szerajevo neve, amely a mai elnevezésének is az alapja volt. A Hunyadiak idejében Bosznia biztos támasza volt Magyarország Balkán-félszigeti befolyásának, ám hamarosan – a törökök előrenyomulása és folyamatos háborúi során – Bosznia vált Magyarország meghódításának katonai hátországává. Vannak-e még e sok-sok viharon átment országban fellelhető emlékei a magyar múltnak? Ezzel a kérdéssel indult az idei őszi útjára az MKE Műszaki Könyvtáros Szervezete és az  Országos Széchényi Könyvtár mintegy 40 fős kirándulócsoportja, hogy a korábbi évek kárpát-medencei körútjai után végre megmerítkezzen a Balkán hangulatában is.

Pannónia őszi esői elől menekülve ragyogó szlavón napsütésben léptük át a Száva folyót, hogy azután némi kis kerülővel a Boszna folyását követve haladjunk a bosnyák főváros felé. Asbóth János 1887-ben megjelent, útirajzokat és tanulmányokat tartalmazó Bosznia és a Hercegovina című könyvéből szerzett ismeretek alapján tudom, hogy a vasúttal párhuzamosan futó kőút csak 1863–1864-ben épült meg, kijelölve a későbbi utak nyomvonalát is. Asbóth János, a kormányzó Kállay Béni egyik hivatalnokaként, még láthatta azokat a zúgó vízimalmokat, amelyek a római telepesek óta ezen a vidéken egyedül képviselték az ipart. Azóta az ország egyetlen hatalmas bányavidékké alakult át – korántsem biztos, hogy a javára, és az előnyére. Bosznia azóta a füsttől, a koromtól, az ipar valamennyi átkát magán viselve szürkébb, sivárabb és komorabb lett. Nyoma sincs már annak a színekben gazdag, színpompás, virágzó életnek, azoknak a mitológiai képeknek és jeleneteknek, melyek Zenicától egészen – ahogyan a korabeli útirajzokban szerepelt – az „aranyos Szerajevóig” elkísérte a vándort.

Szarajevo régen

Szarajevo régen

A bosnyák főváros a Miljacka (a Kedveske) folyó mentén, a közeli és a távoli háborúk valamennyi emlékét mélyen magába temetve ma látszólag újra azt a csak reá jellemző időn kívüliségét éli, amiért egykor a távoli vidékekről is felkeresték az utazók. A XV. században az iszlám hitre áttért bogumil arisztokrácia szinte behozta a törököt az országba, Bosznia abban a pillanatban, midőn a szultán hatalmába jutott, mintha elvarázsoltan mélységes álomba merült volna. Tovább élte ugyan a maga életét, de mozdulatlanul megmaradt akkori állapotában. Asbóth János nevezetes könyvében úgy látta: csak az iszlám lépett a bogumil hit helyébe, „török jelmezek s bizonyos sztambuli etikett váltotta fel a lovagkor jelmezeit és külsőségeit, anélkül, hogy változtatott volna a lényegén”. Időről időre véres háborúk söpörtek végig az országon, ilyenkor valamennyi hegyszoros visszhangzott a csaták zajától, hogy egy idő után a bástyák és az erődítmények ormaira tűzött fejek százai hirdessék, visszatárt a béke, és minden marad a régiben. A mai belváros egyik járdaszegélyén a szétfröccsenő vérre emlékeztető vörös folt idézi meg a talán soha el nem múló tragédiák legutóbbi délszláv epizódját.

Jóllehet tudom, keresztények és muzulmánok az elmúlt évszázadban mért vívtak oly elkeseredett háborúkat egymás ellen, közép-európai logikával a Miljacka partján mégsem értek az egészből semmit. A történelmi idő ugyanis gondosan elrendezte Szarajevó sorsát. Békésebb korszakok idején a mohamedán lakosság a várost amfiteátrum-szerűen körülvevő hegyoldalra vonult fel, ahol távol a világ zajától, kertjei csöndjében „előkelő nyugalomban” élt. A völgyet átszelő folyó két partját átengedték a keresztényeknek és a közigazgatási hivataloknak. A bal parton állnak ma is a hatósági épületek, közöttük a Konak és elszórva néhány régi kaszárnya épülete, a jobb parton pedig a bazárok és fürdők kaptak helyet. Ebben a rendben képzelt Szarajevó fajára és nyelvére nézve szláv, hitére mohamedán népe magának békés jövendőt. 1878-ben a Berlini kongresszus az Osztrák–Magyar Monarchia adminisztratív felügyelete alá helyezte a tartományt, s bár az elkövetkező évtizedek soha nem tapasztalt fölvirágzását hozta Bosznia-Hercegovinának, a felszín alatt vészesen forrtak az indulatok. Szarajevó – melyet a XIX. század útikönyvei az északi Damaszkuszának is neveztek – hatalmas bérceinek ölelésében, minaretjeinek vallásos áhítatában, védműveinek és bástyáinak nagyszerű koronájával a feje felett sem lelte meg a maga nyugalmát. Az utcáit járva most is az az érzése az embernek, mintha valahol, valakik újra bosszút forralnának a város közössége ellen. Boszniában máig sem oldódott meg semmi, minden ideiglenes és átmeneti. S akik – mint az Országos Széchényi Könyvtár és más hazai kulturális intézmények kirándulói – történelmi ismeretek birtokában látogatnak a városba, megérezhettek valamit a feszültségből. Boszniát azonban mindenkinek látnia kell, aki kellő áhítattal becsüli az élet ajándékait. (Magyar Szó, 2016. október 17.)

Mák Ferenc

Vissza

A bejegyzés kategóriája: 2016 Bosznia, Rólunk, Rólunk írták, Szakmai utak
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*