Beszámoló a Filmgyári Capriccio kiállítás megtekintéséről

Az MKSZ szervezésében sikeresen  valósult meg 2014. március 27-én a FILMGYÁRI CAPRICCIO II kiállítás megtekintése a neves fotóművésznő B. Müller Magda szakvezetésével, aki ennek az izgalmas fotótárlatnak a rendezője is volt az Országos Széchényi Könyvtárban.

 

B.Müller Magda mesél

B.Müller Magda mesél

Maga a tárlat képanyaga a hatalmas értéket képező MAFILM Fénykép gyűjteményből került kiválogatásra.

Ennek előtörténetét már tavaly nagy részben megismerhettük a Filmgyári Capriccio I kiállítás bemutatása során, azaz hogy az 1940 évek végétől egészen a 2010 es évekig felöleli a nemzetközileg is elismert és nagy sikereket jelentő magyar  filmalkotások színe javát.  Kezdve Körhinta című Cannes nagydíjas filmünktől egészen Makk Károly Szerelem című filmjéig bezárólag.

A legjelesebb alkotók Fábri Zoltán, Sára Sándor, Huszárik Zoltán, Jancsó Miklós és Makk Károly, Szabó István filmjeinek nagyméretű képei között bolyonghattunk B. Müller Magda magával ragadó és érdekes korabeli történeteit hallgatva a filmek készítése közben történtekről, kalandos esetekről a különböző  csodálatos szépségű színésznőkkel és jeles színészekkel.

Sára Sándor és Makk Károly a Filmgyári Capriccio kiállításon

Sára Sándor és Makk Károly a Filmgyári Capriccio kiállításon

Külön izgalmas látnivalót  alkotott, hogy Müller Magda különböző téma csoportokat rakott össze a filmek képeiből.

Darvas Iván

Darvas Iván

Hernádi Judit

Hernádi Judit

A tánc, a szerelem, a fürdés, az evés, a futás, a harc és humoros jelentekből válogatta össze   a legjelesebb  színészek arc és egész alakos  fotóit: Törőcsik Mari, Ruttkai Éva, Psota Irén, Dayka Margit, Udvaros Dorottya, Honthy Hanna, Várady Hédi, Bánsági Ildikó, Hernádi Juditon át  Feleki Kamill, Darvas Iván, Soós Imre, Garas Dezső, Latinovits Zoltán, Major Tamás, Bárdi György,Kaszás Attiláig  s persze még további  csodás magyar színművészig.

A csoportunk tagjai észre sem vették, hogy már két óra is eltelt mikorra a végére értünk a tablók sokaságának.

A nagyon sok élményt nyújtó kiállítás megtekintése után egy kellemes beszélgetésre kerülhetett sor a rendező fotóművésznő szíves közreműködésével amely  tartalmasan zárta be rendezvényünket.

Meghívó

A bejegyzés kategóriája: Hírek, Kiállítások, OSZK programok, Rendezvények
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*