Gyűrődések
Mák Ferenc
Sohasem hittem volna, hogy egyszer nekem is lesz Herkulesfürdői emlékem, de az élet kegyes, és bőven osztja áldásait. „Lesz még nyarunk / ezer boldog napunk” – dúdoltam heteken át a régi keringőt, amidőn a bedekkereket bújtam és az emlékiratokat olvastam. Herkules hatalmas, bronzba öntött alakja elé képzeltem magam, és ízlelgettem előre az eltűnt idők sejtelmes zamatát: őriz-e még valamit a meredek sziklafalak közé zárt Cserna-patak völgye a római légiók mirhaillatából, vagy emléküket örökre betakarta a Monarchia világának megkésett és megfonnyadt babér-illata – ahogyan korábban, a régi könyvek alapján mindez bennem életre kelt. Egyedül voltam az emlékeimmel, sem a családomból, sem a környezetemből – sem katonaként, még kevésbé idejét múlató honoráciorként, vagy pénzes vállalkozóként – senki nem járt a Déli-Kárpátok e csodálatos vidékén. A családi emlékek híján Herkulesfürdő a számomra egészen tegnapig nem volt egyéb kultúrtörténeti epizódnál, így a várva-várt találkozástól is legfeljebb a történelmi Magyarországról alkotott elképzeléseim gyarapodását remélhettem. Az egykor volt Krassó-Szörény vármegyében, Orsova szomszédságában lévő gyógyfürdő nevét valamikor a hévizek istenétől, Herkulestől kapta. A várva várt találkozás végül egészen szomorú fordulatot vett.
Trajánusz császár idejében – 105–107 között – a Duna jobb partjáról, Moesiából a római légiók katonái „ad aquas Herculi sacras”, Herkules szent vizeihez jöttek fürdőt venni, hogy testben és lélekben megújulva hírét vigyék a birodalomba a hét hőforrás balzsamos hatásának. A népvándorlások és honalapítások vérzivataros évezrede során a vidéken átvonuló seregek kevésbé értékelték a hol kénes, hol konyhasóval dúsított víz gyógyító erejét. Jóval később, gróf Hamilton osztrák altábornagy indítványára III. Károly osztrák császár és magyar király az 1700-as évek közepén, rendelte el a hajdan híres római fürdő újjáépítését. 1773 után Herkulesfürdő újra hírnevet szerzett magának, ennek köszönhető, hogy 1817-től látványosan kiépült. És mire a kiegyezést követően a Duna-völgyébe is beköszöntött a polgári jólét – amelyet Nagy Zoltán egyik tanulmányában „a magyar fürdőkultúra aranykorának” nevezett –, a 40–60 fokos hőforrások vidékén már a Herkules-fürdő, a Lajos-fürdő, a Karolin-fürdő, az Erzsébet-fürdő, a Szapáry-fürdő, a Mária-fürdő, a Ferenc-fürdő, és a köröttük épült kávészalonok, vendéglők, zenepavilonok, orfeumok sokasága szolgálta a birodalom kiválasztottjainak kényelmét. Középen pedig ott magasodott pörölyével a vállán Herkules, lábainál a négy égtáj irányába, négy vízköpő oroszlánfej hirdette a hévizek áldását.
Irodalmi művek és zenei szerzemények tucatja örökítette meg a herkulesfürdői vidám életet, közöttük a legmeglepőbb annak az ismeretlen amerikai geológusnak a kétkötetes A Herkules vize című regénye, melyet kora legnépszerűbb olvasmányaként Pulszky Ferenc ajánlott Vachott Károly figyelmébe, aki azután 1897-ben Gyöngyösön meg is jelentette annak magyar fordítását. A regény első lapjain a pap „Herkules sanctus augustus invictus satutifer” tiszteletére végzi reggeli ájtatosságát, s közben felrémlik egy római kori véres leszámolás emléke is, amikor a háborúból visszatért légiós megöleti hűtlennek hitt feleségét. Árnyéka nő ennek a legendának, ami a fürdőbeli dévaj életnek haláltánc-jelleget ad.
Herkulesfűrdőn a hajdan volt világhíres Szapáry fürdőház mai romos állapotában is szomorúan fenséges képe
A haláltánc a Cserna-patak fölött azóta kiteljesedett és el is csöndesedett. Üres, vakolat nélküli termek, gyomtól fölvert szalonok, bezúzott ablakok, leomlott boltívek, üresen tátongó erkélyek várják a ritkán erre tévedt látogatókat, akiket falkában követnek a kóbor ebek. Herkulesfürdő ma visszazökkent a barbarikumba. Erre járt Románia – mondja a romok között kóbor kénillatokban ténfergő vándor. „Ma már a nyár / oly messze jár, / édesbús emlék csupán” – dúdolom váltig a herkulesfürdői keringőt magamban, és gondolatban lejtek egy kört a pavilon előtti bukszusok között e haldokló világ fölött. Értelmezhetetlen a pusztulás, hiszen a gyógyfürdő üzemeltetése elsősorban gazdasági és üzleti érdek – és csak sokadik vonatkozásában része a magyar nemzet történetének és a magyar kultúrának. Olyan kincsesbánya, amely úgy hozna pénzt az üzemeltetője zsebébe, hogy közben százezrek gyógyulását szolgálná. A tyúkszemmetszéshez fölösleges a nemzeti elfogultság és indulat. És sorakoznak bennem a kérdések, de szavaimra „már csak a csend felel”.
Mák Ferenc
Megjelent az újvidéki Magyar Szó “Gyűrődések” rovatában
2012 októberben
Vissza
További Mák Ferenc cikkek:
Halottainkról csöndben és viharban
Nem féltek Herkules haragjától?
A jószolgálati küldetés
Az isonzói kegyelet
Muraszombati varázslat