Az MKE Műszaki Könyvtárosok Szekciójának a Győrben július 12-14 között lezajlott 44. Vándorgyűlésére szervezett egész napos programja komoly szakmai sikert hozott.
Az előadások amelyek a magyar autógyártás innovatív fejlődését és az arról való szaktájékoztatást kívánták meg bemutatni jelentős számú érdeklődőt vonzottak úgy a Dr. Horváth Sándor ( Óbudai Egyetem dékánja ) mint Dr. Hanula Barna dékánhelyettes és Figula Anikó könyvtárigazgató (Széchényi István Egyetem, Győr) esetében.
|
|
|
Külön mondhatni szenzációs élményt jelentett, hogy a műszaki szekciós program résztvevői közül 50 főnek sikerült meglátogatnia az Audi gyár Akademia Hungária nevű Oktatási és Projekt központját, amely ma Európa egyik legkorszerűbb s legjobban felszerelt ilyen egysége, ahol több mint 200 fő tanulhat egy időben.
Sok új érdekes szakmai információt hoztak a kiállítók bemutatói is. Ezek közül is jelesen a PEDRÓ Kft Farkas István igazgató vezetésével többek között a Zeta nevű könyvszkennert mutatták be a Zeutschel cég németországi szakmérnöke előadásában, amely alkalmas lesz a közepes nagyságú így a most újra szereveződő járási könyvtárak feladatainak megoldására is.
Az előadásokon és a bemutatókon szerezett új ismeretekből is összeállított
Szellemi TOTO jól foglalata össze a programunkat. A győzteseket a Xantusz Kft a határainkon túl lévő magyar könyvek , kiadványok forgalmazó cég szép és értékes ajándék köteteivel jutalmazhattuk meg, Bihari Zoltán igazgató ismertetőjét meghallgatva.
Összességében elmondhatjuk, hogy un „teltházas’ rendezvényt sikerült a Műszaki Könyvtáros Szekció több vezetőségi tagjának aktív közreműködésével megvalósítani, melynek során több mint 70 jelentkezőnk volt csak a a gyárlátogatási jelentkezéseknél
Így igazolva láthattuk a vándorgyűlés plénuma elé küldött összefoglaló jelmondatunkat:
A Műszaki Könyvtáros Szekció létrejötte óta mindig is a technikai haladás élvonalát kívánta szolgáltatásaival elősegíteni és eljuttatni a felsőoktatáson át a vállalati könyvtárak, információs bázisokon keresztül minden érdeklődőhöz.
Most itt Győrben is az autós világ csúcstechnikája minél szélesebb körű ismertté tételén kívántunk dolgozni és eredményeit közkincsé tenni, úgy a diákok, mint a minden magyar könyvtárhasználó részére.
Ezért fogunk tevékenykedni, remélhetőleg a nagy múltú MKE – vel közösen az elkövetkező évtizedeken át is.
Lásd még:
FRISS:
A 2012.08.08-án felkerült HÍRLEVÉL részletes ÖSSZEFOGLALÓ-t ad az
MKE 44. Vándorgyűléséről. Részletesen beszámol a Plenáris- és a Szekció ülésekről, a díjakról, az elismerésekről és bemutatja a kitüntetetteket is.
Mindenképpen érdemes megtekinteni.
Nekünk is öröm volt látni, hogy hogyan gyűlik egyre több információ, beszámoló és kép a rangos összejövetelünkről segítve a gazdag progamok későbbi felidézését. Sokan adnak hozzá ötletet, leirást, személyesen készített fotót ehhez a valóban közös gyüjteményhez.
Vándorgyűlés után
Híranyag az MKE honlapján Szerző: Dávid Bogi
Az MKE 44. vándorgyűlésének honlapján az Eredmények menüpontban a Beszámolók, összefoglalók közt megtalálhatjuk a szekciók ajánlásainak szövegét, az MKE Tudományos és Szakkönyvtári Szekció beszámolóját (+link több szekcióelőadásukhoz), Bendzsel Miklós a nyitó plenáris ülésen bemutatott diáit. AFényképek a konferenciáról menüpontban a különböző eseményeken készült fotók érhetőek el.
További anyagok, képek az MKE honlapján
Bendzsel Miklós előadása
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnökének előadása a Nyitó Plenárison (2012. július 12.) olvasható, letölthető a Győri Egyetemi lapról. Letöltése
Fénykép a Szekciónkról a Győri Egyetemi lapon
Továbbá:
Meghívó
A Vándorgyűlés honlapja
Beszámoló az MKE honlapján
Szubjektív beszámoló