Az Isonzó völgyében fekvő Kobarid, az 1915 – ’17-es doberdói csaták Caporettoja. 1917. október 24-én az osztrák – magyar csapatok négy nap után már 40, s később 100km-t is haladtak előre a fronton. A Kobaridi-medencében a Monarchia csapatai így hajtották végre a „caporettoi csoda” néven ismertté vált harci mozdulatot. Hajnalban fél órás gáztámadással kezdődött, majd heves tüzérségi rohammal folytatódott az ütközet, és az új harcmodor győzelmet hozott. Azonban a veszteségek is számosak voltak, az osztrák – magyar és német hadosztályok 70 ezer, az olaszok 4o ezer embert veszítettek.
Az Európa- és Valvasor Múzeum-díjjal kitüntetett Kobaridi Múzeumban segít a tájékoztatásban egy Felső- Isonzó -völgyet bemutató makett, ahol egy kb. 27 négyzetméteres terepasztalon az Isonzó /Soca) folyása mentén Tolmintól Kobaridig, majd Bovecig „belátogathatjuk” a csatateret. A fronton 1500-2000 méteres magasságban küzdött a kékkel jelzett útvonalon az olasz, és a pirossal jelzetten az osztrák.- magyar sereg. Igen kis területen volt a hadszintér a caporettoi áttörést végrehajtó egységek számára.
A termekben láthatók akár képen, vagy tárgyak formájában: milyen volt az élet a lövészárkokban, hogyan közlekedhettek a komótos hótalpakon, hogyan pihenhettek, ha egyáltalán tudtak a jégbe vájt barlangokban, s nem a sziklákba vájt kavernákban.
A több mint 500 fénykép utolsó utolsó darabjain a véget ért ütközet után: kiterítették az elesetteket, előkészítették a sírkereszteket.
Számunkra, látogatóknak csak egy feladat lehet: a nagy csaták emlékére vigyük hírüket, ahol csak megfordulunk és esetenként sírjaikra vigyünk virágot, nemzeti színű szalagot, és gyújtsunk mécsest.
Finta Sándor, győri költő a bajtársai fohászát szedte rímbe:
Otthon nagy a sírás. Itt el nem sírt Könnyek
Életnél, Úristen,
A halál de könnyebb!
Szegény katonádnak nincs más
Kívánsága:
Masíroztass haza,
Vagy a mennyországba!
Neki sikerült hazaérnie, de mintegy 500.000 katonánknak a hazatérés csak az örök hazába történt.
Összeállította: Beck Mária
Fotók még: