Program a Muravidéki szakmai útra

 

Zala György Dávid szobra a lendvai Vármúzeumban

Az MKE Műszaki Könyvtáros Szekció 2010 évi
őszi szakmai útja
A Muravidékre és a magyar-szlovén-osztrák hármashatárhoz

Időpont: 2010. okt. 7., 8. és 9.

Program:

Szállás: 2-3 ágyas szállodai szobákban Muraszombaton
Utazás: a szokásos komfortos turistabusszal.
Gyülekezés: 2010. október 7-én reggel 6 órától a Corvin Áruház parkolójában.
Indulás: 6.30 –kor
Érkezés: Ugyanide 2010. október 9-én szombaton este 22 óra körül.

Útiterev: Az utazásra remélehetőleg szép őszi időben éppen a szüret idején kerül sor, a csodaszép lendvai szőlőhegyek között. Lendván van a korai magyar nyelvű könyvkiadás központja is, Alsó-Lendva, ahol az 1570-es években a Bánffy család nyomdát tart fenn s több máig is nevezetes művet jelentetett meg. Megtekintjük a lendvai várat, az ott működő, múzeumot, galériát és a városi könyvtárat és az OSZK-val közösen létrehozott nyomdászattörténeti kiállítást is. Utána sétára nyilik lehetőség a polgárváros főutcáján és a Lipa termálgyógyszálló parkjában..
Másnap Muraszombaton a tájegység közigazgatási központjában ismerkedünk a legnevezetesebb épületekkel rövid séta keretében, majd kirándulunk autóbusszal, Rönökön át s talán Bántornyát is érintve az Ausztriában lévő Németújvárra (Güssing) a Batthyányak közponjába, ahol a ferences kolostorban őrzik a talán legépebben fennmaradt XVI. századi könyvgyűjteményt. Itt van eltemetve a boldoggá avatott Batthyány-Strattman László is. Majd felkapaszkodunk Bad Radkersburgba azaz Regedére, az igen bájos kis fürdővárosba,amely gyógyhatású fürdőjével vált nevezetessé.Vissztérve a szállodába a közös vacsora után még ismerkedni lehet az esti kivilágított műemlékekkel. Pl: a Szapáry -kastély és környéke, a fő utca polgárházai, üzletsor, stb
Reggel a muraszombati Területi és Tanulmányi Könyvtárral való ismerekedésre kerül sor. Papp József könyvtáros kollégánk és régi MKE tagtársunk baráti körbevezetésével, aki utunk során végig a vezetőnk és mentorunk lesz.
Az ő kalauzolásával látogatunk el a hármashatárhoz, amelyhez egy kiépített erdei tanösvényen át jutunk majd fel 2-3 órás sétával, melyhez megfelelő túrázáshoz alkalmas cipőt is érdemes hozni. Később megérkezünk barangolásunk, egyik szép zárópontjához Radencibe – azaz Radányba, ahol a sokak által ismert 3 szívvel jelzett gyógyvíz is fakad, amelyet az összes környező országban is a közkedveltsége miatt lehet kapni.
Természetesen a sok szakmai program és műemlékek megtekinése mellett lehetőség lesz a muravidéki jellegzetes ételek, ízek és nevezetes boritalok megkóstolására és beszerezésére is.Továbbá: teremálvizes fürdésre is sor kerülhet fakultatív alapon, ezért javasoljuk, mindenki hozzon magával fürdőruhát.
Költségek: a félpanziós ellátással (reggeli és vacsora) együtt, 28.000 Ft/ fő. Ehhez azok az MKSZ tagok kaphatnak 5.000 Ft támogatást, akik még nem részesültek az idén.

Jelentkezni lehet:
– Fenyves Mártánál:telefonon: 364 1059,
– levélben: Bp. Pillangó park 16/D
– Ecsedy Viktóriánál emailben: vecsedi@hotmail.com

Nagy Zoltán

Az utazás lezajlott. Néhány eseményéről lásd az alábbi kép-összeállításokat:

Muraszombati képek
Lendvai képek
Németujvár Batthyányi emlékek
Képek a Hármashatárról
Látogatás Ausztriában (Gössing)

A bejegyzés kategóriája: Muravidék 2010
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*