A Vándorgyűlés az MKE központi rendezvénye. Az egyesület 1969 óta évente hirdeti meg, vándorló helyszínekkel, az immár önálló fogalommá vált szakmai napokat. A helyszín változtatás tudatos politika. Alkalmat nyújt a házigazdáknak arra, hogy új, vagy átépített könyvtárukat, vagy „csak egyszerűen” a tevékenységüket, értékeiket az ország távolabbi pontjain élő kollégáik számára is bemutathassák. Látunk és tanulunk. A beszélgetésre, konzultációra alkalom van négyszemközti beszélgetés és plenáris ülés keretében is.
A Vándorgyűlés ívét mindig a központi témaválasztás adja meg. Ehhez igazodnak a plenáris előadások és a szakmai, területi szervezeteink tevékenységébe is bepillantást engedő szekciós programok. S nemcsak egymástól, hanem a szakmai kiállítóktól, köztük például bútorgyártóktól, információs szolgáltatóktól, kiadványterjesztőktől is tanulhatunk.
A 6-800 érdeklődő könyvtáros egyszerre való jelenléte a kisebb városokban, de még a jelentős nagyvárosokban is egészen különleges miliőt teremt. Már a vasútállomás üdvözli a vendégeket. Kulturális rendezvények köszöntenek. A párhuzamos helyszínek forgataga lenyűgöző. A kultúra gazdagsága és a könyvtárak, könyvtárosok gazdagsága méltó eseményeket involvál. Hangversenyeket, baráti találkozót, városnéző, városkörnyéket beutazó kirándulásokat.
Meghívott állandó vendégeink a határon túli magyar kollégák, a külföldi társszervezetek képviselői és a fiatal, szakmába most kerülő hallgatók. A Vándorgyűlés nyitottságát fokozza, hogy a plenáris ülésen alkalmat biztosítunk a szervezeti élet jeles személyiségeinek kitüntetésére, továbbá a Fitz-díj átadására és az Év fiatal könyvtárosa díj kitüntetettjének köszöntésére is.
A Vándorgyűlés a miénk, könyvtárosoké. Mindannyiunké. Hogy az egész társadalomé is legyen, a szakmai program lezárultával mindannyiunk gondolatát összegző nyilatkozattételre kerül sor. A Vándorgyűlések korábbi helyszíneiről, témáiról, tartalmáról az alábbi áttekintő táblázat nyújt információt.
Szeretettel várjuk aktuális Vándorgyűlésünkre!
Helyszín, dátum | Téma | Bibliográfia | |
I. | Tata, 1969. június 27-28. | Az olvasó népért | http://mke.info.hu/kronologia/ |
II. | Miskolc, 1970. június 3-4.5. | A könyvtáros pályakép, a képzés- és továbbképzés | Sz. S.: A konferenciai előkészületek, képzési és bérezési kérdések a könyvtárosok II. vándorgyűlésén. In: Könyvtáros, 20. évf. 1970. 7. sz. 415-416. p. |
III. | Szombathely, 1971. július 8-10. | A könyvtáros képzésről és továbbképzésről | Tóth Gyula: A Magyar Könyvtárosok Egyesületének III. vándorgyűlése. In: Könyvtári Figyelő. 17. évf. 4. sz. (1971.), p. 318-319. |
IV. | Debrecen, 1972. október 3-5. | MKE eddigi tevékenységéről és további feladatairól, alapszabály-módosítás | G. Gy. : A könyvtárosok országos találkozója Debrecenben. In: Könyvtáros. 22. évf. 1972. 11. sz. 652-653. p. |
V. | Zalaegerszeg, 1973. október 24-26. | A magyar könyvnyomtatás 500. évfordulója | Németh László : A könyvtáros egyesület ötödik vándorgyűlése. In: Könyvtáros, 23. évf. 1973. 12. sz. 733. p. |
VI. | Pécs, 1974. október 17-18. | A jövő könyvtára | Vértesy Miklós : A könyvtáros egyesület pécsi vándorgyűlése. In: Könyvtáros, 24. évf. 1974. 12. sz. 709-711. p. |
VII. | Eger, 1975. szeptember 18-20. | A könyvtáros hivatás, könyvtáros etika | G. H. : A könyvtárosetikáról tárgyal a könyvtárosegyesület idei vándorgyűlése. In: Könyvtáros, 25. évf. 1975, 7. sz. 415.p. |
VIII. | Nyíregyháza, 1976. augusztus 17-19. | A könyvtárak közönségkapcsolatai | Pelejtei Tibor : Az MKE nyíregyházi vándorgyűlése. In: Könyvtáros, 26. évf. 1976. 10. sz. 576-578. p. |
IX. | Budapest, 1977. november 3-4. | A közművelődési törvény könyvtári vonatkozásairól | Vértesy Miklós : A Könyvtárosegyesület IX. vándorgyűlése. In: Könyvtáros, 28. évf. 1978. 1. sz. 13-14. p. |
X. | Sopron, 1978. augusztus 22-23. | A könyvtári és tájékoztatási központi szolgáltatások fejlesztésének fő irányai | Vértey Miklós : A Könyvtárosegyesület X. vándorgyűlése. In: Könyvtáros, 28. évf. 1978. 10. sz. 571-574. p. |
XI. | Veszprém, 1979. augusztus 9-11. | A könyvtárközi munkamegosztás és együttműködés a hatékonyság és gazdaságosság szolgálatában | s.n. : Együtt! In: Könyvtáros, 29. évf. 1979. 10. sz. 571. p. |
XII. | Szombathely, 1980. augusztus 14-16. | 3. országos könyvtárügyi konferencia óta eltelt időszak fejlődését, a konferencia ajánlásainak végrehajtásában elért eredmények vizsgálata | s.n. : Konferenciától konferenciáig. In: Könyvtáros, 30. évf. 1980. 10. sz. 571-572. p. |
XIII. | Kaposvár, 1981. augusztus 23-25. | A magyar könyvtárügy feladatai a 4. országos könyvtárügyi konferencia ajánlásainak tükrében | Gerő Gyula : Konferencia után ? a cselekvés jegyében. A Magyar Könyvtárosok Egyesületének XIII. vándorgyűlése Kaposváron. In: Könyvtáros, 31. évf. 1981. 10. sz. 571-573.p. |
XIV. | Miskolc, 1982. augusztus 27-29. | A szakirodalmi információellátás helyzete és fejlesztési irányai Magyarországon | Kovács Dezső : A Könyvtárosegyesület XIV. vándorgyűlése. In: Könyvtáros, 32. évf. 1982. 12. sz. 700-706. p. |
XV. | Győr, 1983. augusztus 25-27. | A könyvtár és olvasója. Olvasóvá nevelés, a felhasználók és a könyvtár kapcsolata | s.n. : A könyvtárosegyesület XV. Vándorgyűlése. In: Könyvtáros, 33. évf. 1983. 12. sz. 699-703. p. |
XVI. | Szeged, 1984. augusztus 2-4. | A könyvtárak közvetítő szerepe a szakirodalmi tájékoztatásban | s.n. : A Magyar Könyvtárosok Egyesületének XVI. Vándorgyűlése. In: Könyvtáros, 34. évf. 1984. 11. sz. 635-638. p. |
XVII. | Gödöllő, 1985. augusztus 28-29. | Az MKE tevékenysége, múltja, jelene és jövője | http://mke.info.hu/kronologia/ |
XVIII. | Békéscsaba, 1986. auguzstus 13-15. | A könyvtár jövője, állomány, épület, számítástechnika | Cs. L. : Az MKE vándorgyűlése In: Könyvtáros, 36. évf. 1986. 11. sz. 636-637. p. |
XIX. | Szolnok, 1987. augusztus 5-8. | A könyvtárak szerepe az információközvetítésben. Társadalmi igények, információs szolgáltatások és értékesítésük | Poprády Géza : A Magyar Könyvtárosok Egyesületének XIX. Vándorgyűlése. In: Könyvtáros, 37. évf. 1987. 11. sz. 637-639. p. |
XX. | Szekszárd, 1988. július 7-9. | Könyvtárpolitika és gazdaság | Vajda Kornél : A Magyar Könyvtárosok Egyesületének XX. Vándorgyűlése. In: Könyvtáros, 38. évf. 1988. 10. sz. 573-575. p. |
XXI. | Keszthely, 1989. augusztus 15-17. | Új technika a könyvtárakban | Bereczky László : A Magyar Könyvtárosok Egyesületének XXI. Vándorgyűlése. In: Könyvtáros, 39. évf. 1989. 11. sz. 636-638. p. |
XXII. | Székesfehérvár, 1990. július 11-14. | Múlt és jelen a könyvtárak értékőrző és ismeretadó szerepe a társadalomban | http://www.mke.oszk.hu/docs/vandorgyules/22.html |
XXIII. | Pécs, 1991. augusztus 22-25. | Változó világ – változó könyvtár – változó egyesület | http://mke.info.hu/wp-content/uploads/2010/10/vandorgyules23.pdf |
XXIV. | Sárospatak, 1992. augusztus 13-16. | Nemzeti erőforrásunk az információ | http://www.mke.oszk.hu/docs/vandorgyules/24.html |
XXV. | Győr, 1993. augusztus 11-14. | Művészetek és a könyvtár | http://www.mke.oszk.hu/docs/vandorgyules/25.html |
XXVI. | Körmend, 1994. augusztus 3-6. | Történetiség és könyvtár | http://www.mke.oszk.hu/docs/vandorgyules/26.html |
XXVII. | Eger, 1995. augusztus 9-12. | A könyvtár és gazdája | http://www.mke.oszk.hu/docs/vandorgyules/27.html |
XXVIII. | Debrecen, 1996. augusztus 7-10. | Könyvtár – Kommunikáció – Társadalom | http://www.mke.oszk.hu/docs/vandorgyules/28.html |
XXIX. | Kecskemét, 1997. augusztus 7-9. | Szolgáltatások – térítések – szponzorálás | http://www.mke.oszk.hu/docs/vandorgyules/29.html |
XXX. | Salgótarján, 1998. júl. 30-aug. 1. | A könyvtárak együttműködése az információs társadalom kiszolgálásában | http://www.mke.oszk.hu/docs/vandorgyules/30.html |
XXXI. | Pápa, 1999. augusztus 5-7. | A könyv alkotója – kiadója – terjesztője és a könyvtár | http://www.mke.oszk.hu/docs/vandorgyules/31.html |
XXXII. | Esztergom, 2000. augusztus 10-12. | Nemzeti hagyományaink és a korszerű szolgáltató könyvtár | http://mke.info.hu/wp-content/uploads/2010/10/vandorgyules32.pdf |
XXXIII. | Nyíregyháza, 2001. augusztus 9-11. | Iskola a könyvtárban, könyvtár az iskolában | http://mke.info.hu/kronologia/ |
XXXIV. | Budapest, 2002. augusztus 8-10. | Nemzet és könyvtára | |
XXXV. | Nagykanizsa, 2003. augusztus 14-16. | A könyvtár – kapu a világra | Beszámoló a vándorgyűlésről http://www.halisnagykanizsa.bibl.hu/vandorgyules/program.htm |
XXXVI. | Miskolc, 2004. július 29-31. | Könyvtár – esély a jövőhöz | http://www.rfmlib.hu/vandorgyules |
XXXVII. | Gödöllő, 2005. július 21-23. | Hivatása könyvtáros | http://mke.info.hu/kronologia/ |
XXXVIII. | Kecskemét, 2006. július 27-29. | Középpontban az állampolgár. A könyvtárak közösségi közszolgáltató szerepe | http://www.kjmk.hu/vandorgyules |
XXXIX. | Szeged, 2007. július 12-14. | Digitális könyvtár. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv forráslehetőségei | http://vandor2007.bibl.u-szeged.hu |
XL. | Szombathely, 2008. július 24-26. | A könyvtárak örök reneszánsza. Mátyás könyvtárától a 21. századi tudásközpontig. | http://vandorgyules.bdf.hu |
XLI. | Debrecen, 2009. július 9-11. | Könyvtárosok a tehetségekért – a reformációtól napjainkig | http://vandorgyules.lib.unideb.hu |
XLII. | Baja, 2010. július 15-17. | Kultúrák találkozása – könyvtárak és könyvtárosok a kölcsönös megértés szolgálatában | http://vandor2010.ejf.hu/ |
XLIII. | Pécs, 2011. július 14-16. | Tanulás, tudás, műveltség – könyvtárosok a jövő szolgálatában | http://vandorgyules.tudaskozpont-pecs.hu/ |
XLIV. | Győr, 2012. július 12-14. | Stabilitás – innováció – inspiráció: Könyvtárak változó környezetben | http://vandorgyules.sze.hu/ |
XLV. | Eger, 2013. július 18-20. | Szabad tudásáramlás, egyenlő hozzáférés – Könyvtárak az európai állampolgárokért | http://vandorgyules-eger.ektf.hu/ |
XLVI. | Sopron, 2014. július 17-19. | Intelligens szolgáltatás – a szolgáltatások intelligenciája | http://mke46.nyme.hu/ |
XLVII. | Szolnok, 2015. július 16-18. | A minőség dinamikája: a fejlődő könyvtár | http://vandorgyules.vfmk.hu/ |
XLVIII. | Veszprém, 2016. július 7-9. | Kapcsolat-könyvtár-együttműködés: felelősséggel a sikeres közösségekért | http://vandorgyules.ekmk.hu/ |
XLIX. | Miskolc, 2017. július 5-7. | Az élet minősége – könyvtárosok a társadalomért | http://vandorgyules.rfmlib.hu/ |
L. | Keszthely, 2018. július 3-6. | Értékeink a jövőt formálják – Vándorgyűléseink öröksége | http://www.fgyvk.hu/vandorgyules/ |
LI. | Székesfehérvár, 2019. július 3-5. | Hiteles hely – mindenhol, mindenkinek | http://konyvtar.vmk.hu/vandorgyules/ |
LII. | Budapest, 2021. július 8-9. | Nemzedékek szolgálatában | https://vandorgyules.oszk.hu/ |
LIII. | Kaposvár, 2022. július 14-16. | Fenntarthatóság, felelősség, szemléletformálás | |
LIV. | Tatabánya, 2023. július 13-15. | Inspiráció – Elköteleződés – Képessé tétel – Kapcsolatrendszer | https://mkevandorgyules.hu/ |
LV. | Szeged, 2024. július 17-20. | A változás részesei vagyunk: Mi és MI | https://mkevandorgyules.hu/ |