Magyar Könyvtárosok Egyesülete és a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete közötti kiemelkedő szakmai kapcsolat megteremtéséért Halász Péter alapító elnököt MKE emlékéremre terjesztették fel. Jelölését az MKE elnöksége elfogadta.
A díjat a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete fennállásának 25. évfordulója alkalmából rendezett konferencián szeptember 16-án, Rimaszombaton az MKE alelnöke, Villám Judit adta át és köszönte meg a két egyesület közötti kiemelkedő szakmai kapcsolat megteremtését. A kitüntetést Tegdes-Egyházi Dóra elnök asszony vette át.
A díjazott, Halász Péter, könyvtáros, helytörténész, fordító, a Szlovákiai Magyar Könyvtáros Egyesület alapító elnöke.
Halász Péter 1955-ben született a felvidéki Szepsiben, ott végezte az alapiskolát és a középiskolát is. A könyvtáros másodérettségi megszerzése után Prágában (Károly Egyetem), Kassán (Komensky Egyetem kassai kihelyezett karán, valamint a Kodolányi János Főiskola kihelyezett képzésén) tanult tovább. 1987-ben Prágában doktorált kultúrelmélet szakon.
Több mint harminc éven át bibliográfusként, módszertani koordinátorként, osztály-, illetve részlegvezetőként, majd könyvtárigazgatóként gyermekkönyvtári kérdésekkel foglalkozott. Több éven át tagja volt az iskolakönyvtárakkal foglalkozó miniszteri tanácsadó bizottságnak is. Szabadidejében Szepsi helytörténetével foglalkozott, valamint szlovák-magyar fordításokat végzett, cikkeket, fordításokat publikált.
2005-óta tagja a kassai Henszlmann Imre Történeti Társaságnak. Három cikluson át volt szepsi városi képviselő (2002–2014). 2005-ben megkapta a kassai főpolgármester emlékplakettjét, 2017-ben Szepsi Város Díját.
Már az 1980-as években is volt kapcsolata magyarországi könyvtárosokkal. Több alkalommal részt vett a magyar könyvtárak, illetve egyesületek szervezésében megtartott rendezvényeken. A könyvtári szakma területén cikkei jelentek meg hazai és magyarországi szaklapokban. Több éven át határon túli tagja volt a Magyar Olvasástársaságnak (Hunra, 80-as, 90-es évek). A kilencvenes évek elején a Csehszlovákiai Könyvtárosok Szakszervezete országos vezetőségében is tag volt. Több cikluson át a Szlovák Könyvtárosok Egyesületén belül a Bibliográfiai Szekció országos vezetőségének is tagja volt. Részt vett a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének megalapításában (1999) és annak tíz éven át volt az elnöke.
Halász Péter tevékeny résztvevője, kezdeményezője, közreműködője volt a magyar-magyar szakmai kapcsolattartás megteremtésének. A két ország könyvtáros egyesületének kapcsolatát magas szintre emelte, fontosnak érezte a szakmai összefogást, a folyamatos tapasztalatcserét, a szakmai továbbképzéseket, a tagok közötti, valamint a Kárpát-medencei magyar könyvtárosok közötti kapcsolatok kialakulását.
A díjazottnak szívből gratulálunk!