Évfolyamok
Dr. Redl Károly
Az Országgyűlési Könyvtár igazgatóhelyettese vagyok. 1978 óta dolgozom különböző beosztásokban, az Országgyűlési Könyvtárban. Fő érdeklődési területeim a jogi, politológiai, törvényhozási szaktájékoztatás, a kulturális jog és az érdekvédelem. Második ciklusban vagyok...
Kapocs Könyvtári Csoport – Vajdaság, Szerbia
A Kapocs Könyvtári Csoport tíz délvidéki könyvtár – az adai Szarvas Gábor Könyvtár, a csókai Közművelődési Központ Népkönyvtára, a Felsőhegyi Olvasókör, a kishegyesi Népkönyvtár, a magyarkanizsai József Attila Könyvtár, a...
Beszámoló a Műszaki Könyvtáros Szekció Esztergomba szervezett szakmai útjáról
2016. november 10. Az MKE MKSZ egész napos szakmai kirándulást szervezett Esztergomba 2016. november 10-én. 36 főből álló csoportunk reggel 8 óra körül indult el Budapestről, majd autóbuszunk egyenesen az...
KTE Jubileumi Őszi Szakmai Nap: Iskolai könyvtárügy 2016
2016. november 23-án tartotta a Könyvtárostanárok Egyesülete az szokásos őszi szakmai napját. Az idei azonban ünnepélyesebb, hiszen 30 éve alakult egyesületünk! Az egybegyűlteket Balogh Mihály volt elnök, az alapítók egyike...
„MOOCs ” – tömeges, nyílt, online közösségi oktatás a hálón – „Massive, open, online courses”
A globális hálózatokon az információk és adatok áramlása („flow”) visszafordíthatatlan folyamatokat generált a szabad, önálló, csoportos tanulás és a tanulási közösségek fejlődésében. A nyitás kézenfekvő, a videón, filmeken, prezentációkon jelenleg...
Portré önmagamról – VÁMOS RITA
1974-ben születtem, gyermekkoromat Pomázon töltöttem. Szentendrén jártam gimnáziumba, majd 1993-től Budapesten éltem. Első munkahelyem 1993-1995 között az Országos Széchényi Könyvtár volt, ahol érettségi után – még képzetlenül – hírlap előkészítőként...
Fejlesztés, fenntarthatóság, esély az IFLA-trendek és a Lyoni Deklaráció tükrében konferencia 1-2.
Kiemelten fontos konferenciára került sor két részben az IFLA-trendekre és a Lyoni Deklarációra vonatkozóan 2016. november 9-én és 22-én a Magyar Könyvtáros Egyesület szervezésében. A rendezvényre az OSZK patinás, 6....
Fejlesztés, fenntarthatóság, esély az IFLA trendek és a Lyoni deklaráció tükrében
Fejlesztés, fenntarthatóság, esély az IFLA trendek és a Lyoni deklaráció tükrében címmel nagy sikerű konferenciasorozatot szervezett a Magyar Könyvtárosok Egyesülete november 9-én és 22-én. A Könyvtári Egyesületek és Szervezetek Nemzetközi...
Könyvtárosok a programozás hetén az Európai Parlamentben
Immár negyedik alkalommal rendezték meg a Programozás Hetét az EU tagországai, köztük Magyarország is. A rendezvény fő célja, hogy ebben az egy hétben közelebb hozzák a tanárokhoz, diákokhoz, szülőkhöz a...
Beszámoló a vállalati könyvtárosok 24. műhelybeszélgetéséről
2016.12.08. Egis Gyógyszergyár Zrt. Műszaki Könyvtár Köszönjük Hajdú Ildikó osztályvezetőnek, Alexi Anna könyvtárvezetőnek és a könyvtár munkatársainak, hogy vendégül láttak minket a nagy múltú Egis Gyógyszergyár Zrt. Műszaki Könyvtárában!
...Jobb adni, mint kapni – Az MKE Borsod Megyei Szervezetének adományakciója
Ahogy az elmúlt évben, az idén is megszervezte a „cipősdoboz” gyűjtő akciót az MKE Borsod Megyei Szervezete. A tavalyi siker mozgósította most is a munkatársakat, tekintélyes mennyiségű ajándék gyűlt össze....
Az MKE Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének bemutatkozása
Az egyesület 1968. június 3-án alakult 130 fővel. Az országos elnökség Csűry Istvánt, az egyetemi könyvtár igazgatóját bízta meg a megyei szervezet megalakításának előkészítésével. Az egyesület célja az országos szakmai...
50 éves a Somogy Megyei Szervezet Törzsgárda ünnepség és szakmai nap Kaposváron
2016. november 29-én került sor a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Somogy Megyei Szervezete, valamint a kaposvári Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár közös szervezésében a helyi MKE szervezet 50. évfordulója alkalmából...
Zala Megye Könyvtárügyéért díjat kapott Major Árpád nyugalmazott könyvtárigazgató
Az MKE Zala Megyei Szervezete 2016. áprilisban tartott taggyűlésén igény merült fel arra, hogy a megye kiválóan dolgozó tagjait a szervezet megjutalmazza, és ezzel példaképül állítsa a tagtársak elé. A...
2016-ban a Füzéki István emlékérem-díj kuratórium döntése alapján Füzéki István emlékérem-díj kitüntetésben részesül
Haraszti Pálné született Németh Katalin. Sándor Gertrúdnak, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Jogi szekció elnökének méltató beszéde:
...Füzéki-díj átadási ünnepség, 2016. október 21. Országos Széchényi Könyvtár
Program: Köszöntő és felvezető gondolatok: Fehér Miklós, a Füzéki István emlékérem-díj kuratórium elnöke Különlegességek 1956 történetéből: Füzéki Bálint: Hűségnyilatkozat-tétel a forradalmi események sorában ifj. Entz Géza: id. Entz Géza 56-os...
A Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének (RMKE) XI. vándorgyűlése
A könyvtárak szerepe a helyismereti információszolgáltatásban Gyimesközéplok, 2016. szeptember 22-23. „A helyismeret kézen fogva jár a lokálpatriotizmussal… aki ezzel foglalkozik, az kötődik a hazájához.” Kiss Jenő, tiszteletbeli elnök A vándorgyűlés...
Együttműködési megállapodás aláírása az Országos Bírósági Hivatal és a Kúria között a Bírósági Integrált Könyvtári Rendszer fejlesztése céljából
Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és Dr. Darák Péter, a Kúria elnöke, együttműködési megállapodást írt alá 2016. október 3-án 14 órakor a Kúrián a bírósági integrált könyvtári...
A könyvtárbuszozásról, dióhéjban…
A mik vagyunk mi könyvtárosok? kérdéskört legutóbb épp a Könyvtárvilág “hasábjain” járta körbe Szűcs Margit, nézzük, hogy néz ez ki könyvtárbuszos szemüvegen keresztül. Talán az olvasószolgálat egy speciális ágaként lehetne...
Hegyközi csodák – a Borsod Megyei Szervezet kirándulása
Tájékozódó, ismeretszerző kirándulást szervezett 2016. szeptember végén az MKE Borsod Megyei Szervezete. Az idei célnak a Zemplén – pontosabban a Tokaj-Eperjesi-hegység, azon belül a Hegyköz vidéke lett kijelölve. Első állomás...
HMSZ – Kirándulás Edelénybe
2016. szeptember 30-án Edelénybe látogatott a Magyar Könyvtárosok Egyesületének Heves megyei szervezete. Talán az utolsó meleg őszi nap volt, így kirándulásunkat ragyogó időben tölthettük el. Jó hangulatú utazás után elsőként...
Olaszország, Te csodás!
A Mezőgazdasági Szervezet kirándulása 2016.08.25-29. között A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Mezőgazdasági Szervezetének tavalyi kirándulásán az utastársak zöme Észak-Olaszországra szavazott a felvázolt három lehetőség közül, így délnyugati irányt vett autóbuszunk augusztus...
Beszámoló az MKSZ boszniai és horvátországi őszi tanulmányútjáról
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Műszaki Szekciója 2016. október 5–8. között őszi tanulmányutat szervezett Boszniába és Horvátországba, ahol a rengeteg érdekes látnivaló mellett számtalan magyar vonatkozású nevezetességet is meglátogattak.
...MKE Gyermekkönyvtáros Szekció szakmai napja és rendkívüli elnökválasztás Dunaújvárosban
2016. szeptember 16. József Attila Könyvtár, Dunaújváros – szikrázó napsütés, remek programok és hangulat. E mondat jellemezte nagyrészt szakmai napunkat, persze történt azért más is.:-)… Először is nagy-nagy köszönet a...
KEMSZ – Egyesületi délután a szakmai napon
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Komárom-Esztergom Megyei Szervezete az utóbbi években igyekszik kihasználni a lehetőséget, hogy a Könyvtári Hét első napján tartalmas szakmai programmal egyesületi délutánra is sort kerítsen. Idén a...
Látogatás a NÉBIH-ben és az OMSZ-ben
Az MKE Mezőgazdasági Szervezet ez évi harmadik rendezvényére 2016. szeptember 29-én került sor. Aznap két egymással szomszédos intézménybe látogattunk el, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalba (NÉBIH) és az Országos Meteorológiai Szolgálatba...
Gyermekkönyvtáros műhelytalálkozó Vácon
Mivel ősz van, ezért a PEMEKSZ Gyermekkönyvtáros Műhelye menetrend szerint megtartotta találkozóját, ezúttal Vácon, a Katona Lajos Városi Könyvtárban. A moderátor Szamosvári Istvánné vezetőségi tag, a Gyermekkönyvtáros Műhely vezetője volt....
Békéscsabára, a Békés Megyei Könyvtár gyermekkönyvtárába „repült” VándorBagoly díjunk
2012-ben a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Gyermekkönyvtáros Szekciójának vezetősége megalapította a VándorBagoly díjat. A bagoly szobor elvándorolt hozzánk Bulgáriából, és hozta magával azt a nemzetközi üzenetet, hogy mennyire fontos az olvasás,...
Kosáry Domokos-díj átadása
A Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár az Egyetemmel közösen 2013-ban névadója tiszteletére, emlékének megörökítésére, születésének 100. évfordulója alkalmából Kosáry Domokos-díjat alapított. Az érem Csikai Márta Munkácsy Mihály-díjas...
Jávorka Brigitta
az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézet munkatársa, 2016 szeptemberétől az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola doktorandusz hallgatója vagyok. Kiemelt kutatási területeim közé tartozik az információs és a digitális műveltség fejlesztése, az...
A 2016. évi Fitz József könyvdíjról
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete javaslata alapján a 2015-ben megjelent könyvekből a következő 3 könyvet jutalmazta az Emberi Erőforrások Minisztériuma: 100 magyar népmese – Alexandra Kiadó Csányi Vilmos: Íme, az Ember...
ReMeK – a romániai magyar könyvtárosok hírlevele
A Webmagazin jelen számában a harmadik olyan szomszédos országba érünk, ahol magyar könyvtárakat és könyvtárosokat, valamint szervezeteiket tudjuk bemutatni: Romániába. A bemutatások sorát egy közösségi szolgáltatásnak, a romániai magyar könyvtárosok...
Az MKE Hajú-Bihar Megyei Szervezetének szakmai napja Püspökladányban
Az MKE Hajdú-Bihar Megyei Szervezete 2016. 06. 27-én szakmai utat tett Püspökladányba. A Püspökladányi Tájékoztató és Közművelődési Központ, Könyvtár, Múzeum részéről Tányér József intézményvezető fogadott bennünket. Vezetésével, elsőként a Püspökladány-Farkasszigeti...
Kaposvári könyvtárosok kirándulása Dél-Belső-Somogyban
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Somogy Megyei Szervezete ismét szakmai kirándulást szervezett a megye könyvtárosai számára június 28-án. A program Barcson kezdődött, ahol Vértes Gábor igazgató mutatatta be a nemrég megújult...
Találkozások
Idén Veszprém, a királynék városa adott otthont a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 48. vándorgyűlésének. Előadások, kiállítások, könyvtárlátogatások, régi ismerősök, új találkozások foglalták le a résztvevők napjait. Ilyenkor, amikor annyi újdonsággal találom...
Az információs és tudás szektor digitális konvergenciája
(Vándorgyűlési gondolatok) Az európai országok műveltségi szintjének emelése, a versenyképesség, az európai és nemzeti identitás A 48. Vándorgyűlés nyitó plenáris ülésén tág horizontot nyitottak előadásaikban a megjelent kormányzati és...
Mik vagyunk?
– nemhivatalos szerepeink – Írjuk a beszámolót. Naponta, hetente, havonta – kinek hogy. Írjuk: állományrendezés, tájékoztatás, dokumentumrendelés, könyvtárbemutatás, csoportfoglalkozás, rendezvény lebonyolítás, posztírás – fő, darab, óra, polcfolyóméter, lájkok stb., stb....
Egyetemi könyvtárak együttműködése – felelősséggel a sikeres bibliográfiai szolgáltatásokért!
Beszámoló a Bibliográfiai Szekció szakmai programjáról MKE 48. Vándorgyűlése Veszprém, 2016 A Kertész Gyula emlékérem átadása pár éve már a Vándorgyűlés plenáris ülésén történik, így az MKE Bibliográfiai Szekció számára...
Mi a kultúra alapú fejlesztés kulcsa?
Miként lehet sikeres a helyismereti könyvtáros? Mitől van varázsereje egy bizonyos széknek? Mindezekre a kérdésekre választ kapott az érdeklődő, ha részt vett a Helyismereti Könyvtárosok Szervezete szekcióprogramján. A szervezet Helyi...
Beszámoló a Jogi Szekció 2016. évi vándorgyűlési programjairól
„Adj szárnyakat azoknak, akiket szeretsz, hogy repülhessenek, gyökereket, hogy visszajöjjenek, és okot, hogy maradjanak” Dalai láma Pécs, Eger, Győr, Sopron és Szolnok után immár hatodik alkalommal vehetett részt a Jogi...
Beszámoló a Közkönyvtári Egylet és a Gyermekkönyvtáros Szekció szervezésében megtartott közös programról
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 48. Vándorgyűlése Veszprémben „Kapcsolat – Könyvtár – Együttműködés: Felelősséggel a sikeres közösségekért” Helyszín: Hangvilla – konferencia terem Idő: 2016. július 8. (péntek) „Felelősséggel a sikeres közösségekért”...
Olvasóvá nevelés, közösségfejlesztés: adatok, következtetések, módszerek
A KTE vándorgyűlési programjairól Az elmúlt évekhez hasonlóan az MKE vándorgyűlés keretében a Könyvtárostanárok Egyesülete (KTE) 2016-ban, Veszprémben is két programot szervezett. Csütörtök délelőtt ellátogattunk a Veszprémi Dózsa György Német...
Beszámoló a Műszaki Könyvtáros Szekció vándorgyűlési programjairól
Magyar Könyvtárosok Egyesülete 48. Vándorgyűlése Veszprém, 2016. július 7-9. A Műszaki Könyvtáros Szekció programjában Széchenyi Istvánra, mint a reformkor nagy hazai és nemzetközi kitekintésű kapcsolatteremtőjére fókuszáltunk, s számos tevékenysége közül...
A Társadalomtudományi Szekció beszámolója a veszprémi vándorgyűlésen lezajlott programjáró
A Társadalomtudományi Szekció csúcsot döntött a felkért előadók és előadások számát illetően: összesen 9 témáról hallhattunk 15 meghívott előadót. Az idő szorítása miatt a beszámolók rendkívül lényegre törők voltak —...
Beszámoló az MKE Veszprém Megyei Szervezete szekcióüléséről
„Kapcsolat – könyvtár – együttműködés. felelősséggel a sikeres közösségekért” A Magyar Könyvtárosok Egyesület 48. vándorgyűlése Veszprémben 2016. július 7-9. Moderátor: Pardiné Mórocz Magdolna A szekció mottója: Értékmentés modern információs platformokon...
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 48. Vándorgyűlése – Veszprém, 2016. július 7-9.
Kapcsolat – Könyvtár – Együttműködés. Felelősséggel a sikeres közösségekért Veszprémben tartotta idei, 48. vándorgyűlését a Magyar Könyvtárosok Egyesülete. A királynék városa második alkalommal volt a konferencia helyszíne, előzőleg 1979-ben látta...
10 éves az Országos Bírósági Integrált Könyvtári Rendszer
ünnepi szakmai konferencia a Kúrián és a Fővárosi Törvényszéken Az Országos Bírósági Hivatal, a Kúria és a Fővárosi Törvényszék közös ünnepi szakmai konferenciát szervezett 2016. június 7-én az országos...
SZAKÁCS ESZTER költő, meseíró, könyvtáros
1964. április 21-én született Pécsen. A Pécsi Művészeti Szakközépiskola ötvös szakán végzett 1983-ban, majd a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karán, földrajz-rajz szakon szerzett diplomát 1988-ban. Egy-egy rövidebb skóciai és hollandiai...
„Kapcsolat – Könyvtár – Együttműködés. Felelősséggel a sikeres közösségekért”
MKE 48. Vándorgyűlése – Veszprém, 2016. július 7-9. Helyszín: Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér Társszervezők: MKE Veszprém Megyei Szervezete Eötvös Károly Megyei Könyvtár Pannon Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár
...Rózsa Dávid
a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár főigazgató-helyettese, az MKE Társadalomtudományi Szekciójának vezetőségi tagja. 2010 szeptembere óta dolgozom a KSH Könyvtárban. Az első években az olvasószolgálaton edződtem, ahol főleg szaktájékoztatással foglalkoztam. 2013...
Nem hagyományos dokumentumok és adattárak kezelése
Beszámoló a vállalati könyvtárak 23. műhelybeszélgetéséről – 2016.06.02., Lechner Tudásközpont Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ Köszönjük Kis Yvette-nek, Hámori Zsófinak és Tóth Laurának, hogy vendégül látták 23. műhelybeszélgetésünket a Lechner...
Hagyományos rendezvény – nem hagyományos helyszínen
Könyvtári kitüntetések ünnepélyes átadása a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi szervezete hagyományosan a Könyvtárosok világnapja (április 14.) alkalmából rendezi kitüntetés átadó ünnepségét immár...
Látogatás az Izlandi Nemzeti és Egyetemi Könyvtárban a Kölcsey Ferenc Olvasókör szervezésében
A vulkanikus eredetű Izland neve – Jégfölde – nem teljesen illik a rendkívüli szépségű, szélsőségekkel és ellentétekkel teli szigetre. A 2016. májusi öt napos izlandi utunk során nem sok jeget...
A gőzfürdőtől az édes varázslatokig
Idő és íz utazás Burgenlandban A Kisalföldi Könyvtárosok és Könyvtárak Egyesületének tagjai szakmai programmal egybekötött kiránduláson vettek részt 2016. május 31-én Burgenlandban. Beszámolónkat elsősorban azért adjuk közre, mert amint megtudtuk,...
A Pest Megyei Szervezet szlovéniai tanulmányútjáról
Június 16-án reggel a megszokott busszal és sofőrrel elindultunk a Bazsóné Megyes Klára által megtervezett és megszervezett szlovéniai utazásra, de sajnos nélküle. Klári egy korábbi balesete miatt nem merte vállalni...
Beszámoló a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 2015-ben végzett munkájáról
A 2015-ben megalapításának nyolcvanadik évfordulóját ünneplő Magyar Könyvtárosok Egyesülete közhasznú, országos civil szakmai szervezet, mely a társadalmi és gazdasági körülményekre reagálva számos átalakuláson ment keresztül mind céljait, mind eszközeit, módszereit...
Beszélgetés Dányi Évával, az Országos Széchényi Könyvtár Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó osztályának vezetőjével a Mikes Programról
Mikor és hogyan indult a Mikes Program? Miért a névadás? Mik a program fő céljai? A Diaszpóra Tanács III. ülésének zárónyilatkozata (2013. november) fogalmazta meg először hivatalos formában a tengerentúli...
Oros Sándor
A szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Megyei hálózati csoport csoportvezetője, a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesületének titkára email: oros.sandor@sk-szeged.hu telefon: 20/2483101 skype: oros.sada fb: facebook.com/oros.sandor twitter: @orossandor
...A Magyar Könyvtárosok Egyesülete a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
Amikor a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál látogatói a B épület galériáján jártak, tapasztalhatták, hogy a sok kiadó és a könyvszakma egyéb képviselői között egy nonprofit szakmai testület is megjelent: a...
A Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárosok Információs Egyesülete 2002-2016
Ughy Jenő szép gondolata: „Keressük hát magunk is a könyvek nagy adományát, az irodalmi élményt és osszuk meg olvasóinkkal. Tanítsuk meg őket arra, hogyan találják meg a művek szépségét, hogyan...
Dr. Poráczky Rozália kapta idén az EMKE Monoki István díját
2016. április 9-én ünnepélyes keretek között kerültek kiosztásra különböző kategóriákban 2016 EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) díjai. A Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete javaslatára idén a rangos Monoki díjat a...
Olvasószolgálatos műhelytalálkozó Csomádon, 2016. 04. 13.
A 2016-os olvasószolgálatos műhelytalálkozó előtt a tagság nagy része nem sokat hallott Csomádról, így emiatt is nagy várakozással készültünk a szakmai napra. Kellemes napos időben gyülekeztünk a Budapesttől északi irányban...
Konferenciai beszámoló
2016. április 18-án az Országos Széchényi Könyvtárban egy konferencia keretében emlékeztünk meg az Amerikai Magyar Alapítvány (American Hungarian Foundation, AHF) fennállásának 60. évfordulójáról az OSZK és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete...
Egészség – Információ – Könyvtár – az ÁEEK és a MOKSZ 2. közös konferenciája
Április 7-én rendezte meg az ÁEEK Országos Egészségtudományi Szakkönyvtár és a Magyar Orvosi Könyvtárak Szövetsége (MOKSZ) fenti címmel immár a 2. közös konferenciáját. Egyúttal az egyesület 20. évfordulóját is ünnepeltük...
Emlékülés Hernádi Istvánné Nóra tiszteletére
A Könyvtárosok Világnapján, 2016. április 14-én a Magyar Könyvtárosok Borsod megyei Szervezete és a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár HERNÁDI ISTVÁNNÉ tiszteletére emléktáblát avatott és emlékülést szervezett. Hernádi...
Hírek a Helyismereti Könyvtárosok Szervezete háza tájáról
Az MKE Helyismereti Könyvtárosok Szervezete 2016. április 6-án tartotta éves beszámoló közgyűlését a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár fogadótermében. A határozatképes taggyűlés meghallgatta és elfogadta az elnök szakmai és a titkár...
Könyvtárosok világnapja Komárom-Esztergom megyében
Forrás: Anton Bernolák Könyvtár Az American Library Association (Amerikai Könyvtárak Szövetsége – ALA) és az International Federation of Library Associations and Institutions (Könyvtári Egyesületek és Intézmények Nemzetközi Szövetsége – IFLA)...
VándorBagoly díj
2012-ben a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Gyermekkönyvtáros Szekciójának vezetősége megalapította a VándorBagoly díjat. A szobor elvándorolt hozzánk Bulgáriából, és hozta magával azt a nemzetközi üzenetet, hogy mennyire fontos az olvasás, a...
Programajánló
MKE 48. Vándorgyűlése „Az egyesület a vándorgyűlés központi témájául a kapcsolatok építését, az együttműködés fejlesztését jelölte meg, fókuszba állítva a könyvtári tevékenység közösségszervező erejét; ezzel csatlakozik az Emberi Erőforrások...
Világkiállításon a legnépszerűbb képes magyar gyermekkönyvek
2015-ben immár másodszor jelent meg a World Through Picture Books, az IFLA Libraries for Children and Young Adults, a Literacy and Reading Szekciók, valamint az IBBY (International Board on Books...
A Füzéki István Emlékérem díj megújításáról
A Füzéki István Emlékérem díjról részletesen a Könyvtárvilág webmagazin 2015. 5. számában írtunk. Annak érdekében, hogy az alapítói szándéknak megfelelően, de a jelenleginél hatékonyabban betöltse kettős szerepét, a díj kuratóriumának...
Hírek a Pest Megyei Szervezet életéből
Február 24-én lezajlott az OSZK-ban az idei első rendezvényünk, a közgyűlés. Elsőként Barátné Dr. Hajdu Ágnes elnökasszony előadását hallgattuk meg az MKE-ről, a hosszabb távú tervekről. Majd Werner Ákos igazgató...