A könyvtári kaleidoszkóp végtelen számú képi variációinak egyike az üllői városi könyvtár. Egyedi lehetőségeit kihasználva színesíti a Pest Vármegyei könyvtárak változatos palettáját. Szerintünk minden könyvtár varázslatos hely! Mind különböző, de mégis egy. Eszközünk a könyv, a célunk az olvasó, csak a hozzá vezető út más és más. Az üllői Vargha Gyula Könyvtárba az út egy Tündérkerten keresztül vezet. Már itt igyekszünk elvarázsolni látogatóinkat. Legutóbbi bemutatkozásunkkor már hírt adtunk róla, de azóta már sok csillámpor lefolyt a Dunán! Gombai Zsoltné Kriszti kolléganőnknek köszönhetően a Tündérkertünk azóta is minden évben megújul és folytatódik a tündérmese. Sok ismerős mesehős fedezhető fel a lombok között, Pán Péter, a Fogtündér, Álomtündér, sőt, még egy házi sárkány is, aki szabadidejében olvas! A Konyhatündér-lak Szabó Tamás kavicsmakett készítő, a Tündérkirálynő palotája Dudás Emese keramikus művész alkotása. A kertnek Ferenczi Gyula címfestő falfestése adja a hátterét, amelyet Marie-Claude Monchaux: A sehány éves kislány című könyvének belső borítója ihletett. Rajta Pán Péter meséjéből ismert tündéróvó varázsige olvasható: „Hiszek, hiszek, hiszek a tündérekben!” Mi is hiszünk a mese erejében, az olvasás gyönyörűségében, és ezt hirdetjük tündéri köntösbe burkolva. A mesevilág kalandorai könyvtárunkban igazi Tündérvízzel olthatják szomjukat, amely a közeli Dunavarsányban tör a felszínre.
A tündérelemek sorát 2022-ben a Tündérposta üzembe helyezésével folytattuk, amely lényegében az olvasók körében is egyre népszerűbb könyvkölcsönző automata. A pandémia jótékony következményei közé tartozó könyvtári újítás már több könyvtárban is elérhető. Ez az innováció megfelelő választ jelenthet járványhelyzetben és energiaválság idején egyaránt, hiszen a csomagküldő automatákhoz hasonló működésű szolgáltatás lehetővé teszi a könyvtár nyitvatartási idejétől független, érintésmentes kölcsönzést. Segítségével lehetőség van az e-mailben vagy az online katalógusban előre leadott kérések könyvszekrénybe való foglalására, ill. a kölcsönzött könyvek visszahozatalára. Amitől az üllői automata kicsit más, az a köré szőtt történet. A mienk Tündérposta néven ösztönzi kölcsönzésre olvasóinkat. Kedves tündéres cégért csináltattunk hozzá, amelyhez színvilágban illeszkedik a Ketsh Kft. által fejlesztett könyvszekrény dizájnja. Postafiókokba van lehetőség foglalni a könyveket, amelyek minden alkalommal egy tündérbélyeg hűtőmágnest is rejtenek, amelyek könyvárunk elérhetőségeit hirdetik. Kilenc különböző bélyeg készült. Ha egy olvasó mind a kilencet összegyűjti, könyvet kap ajándékba! A könyvszekrény használatáról készítettünk egy oktató animációs kisfilmet, Tündérposta 1×1 címmel, amely röviden bemutatja a működést:
Emellett Tündérkertünkben őshonos fafajta a Cumiőrző fa, amely első megjelenésekor még igen csenevész volt, és alig bírta el a sok cumit. Így esett, hogy Incze István lakatos mester a segítségünkre sietett, és gyönyörű, időt álló fát alkotott! A fa tündére Cumilla, jelenleg ötvenkilenc cumiadományozó hős gyermek varázsgömbbe zárt cumiját őrzi rendületlenül a kovácsoltvas fa alsó levelén csücsülve! Az ország különböző pontjáról érkeztek már hozzánk gyerekek, hogy Cumillára bízzák féltett cumijukat. Minden gyermek neve bekerül a Cumiőrző fa Nagykönyvébe, amely tényről névre szóló, díszes Oklevelet állítunk ki. Az átadási ceremónián kívánság teljesítő varázsigét mondunk, majd apró ajándékcsomaggal jutalmazzuk a kis hőst. A csomagban egy hamisítatlan gumicumi mellett, Madár Olga meseillusztrátor „Vár az üllői könyvtár!” c. színezője is megtalálható, valamint természetesen egy könyvjelző, amelyen a Pá, pá cumi versike olvasható. A szülők nagy örömére a legtöbb gyermek elbúcsúzva cumijától kellemes élményekkel távozik, majd örömmel tér vissza hozzánk kölcsönözni. A cumik, miután kellő varázserővel töltődtek fel, csillogó varázsporrá alakulnak, ezzel biztosítjuk a Tündérkert folyamatos varázsát!
Legújabb élményelemünk a kertben, – amely tavaly óta madárbarát is – egy könyvtári memória és amőba játék. A memóriakockák segítségével játékos formában ismertetjük meg a kicsikkel családbarát könyvtárunk különböző szolgáltatásait. A kültéri fajáték testvérei a könyvtárunkhoz tartozó Helytörténeti Gyűjteményben találhatóak. A népi mesterségek eszközeit és a hozzájuk kapcsolódó tevékenységeket ismerhetik meg az állandó várostörténeti kiállítóhely látogatói. Az intézményben látottakról játékos formában számot is adhatnak, melynek eredményét nem rejtjük véka alá… vagy mégis? Topor István kollégánk szabadulóporta játékkal és izgalmas mesterség bemutató foglalkozásokkal, kemencés napokkal vár kicsiket és nagyokat a gyűjteménybe!
Mivel Üllő is a főváros közeli alvóvárosok táborába tartozik, ezért is tartjuk különösen fontosnak, hogy a legszélesebb körben és a legkülönfélébb felületeken népszerűsítsük könyvtári szolgáltatásainkat. Kültéren, beltéren, valós és virtuális terekben egyaránt. A könyvgerincekből álló kerítésünk, a Tündérkert, a Tündérposta és a Cumiőrző fa, a város több pontján kihelyezett Olvas-LAK-ok vagy éppen a selfie-pont névadónk, Vargha Gyula kartonbábujával látványelemként a közvetlen környezetünkben hívják fel a figyelmet a könyvtárra. Azonban az utóbbi időben azt tapasztaljuk, hogy a képi, illetve filmes megjelenéssel lehet a legjobban elérni a közönséget, főleg a fiatalokat, ezért a már meglévő online felületeink mellett (honlap, Facebook, Instagram, YouTube) ez év januárjában elindítottuk TikTok csatornánkat, ami mára már igen nagy népszerűségnek örvend. A videóinkat a LEMONart fiatal, kreatív tartalomgyártó csapata készíti, így minőségi anyagokkal tudunk a virtuális térbe lépni. Óriási előny, hogy pont az ő korosztályukat céloztuk meg, esetleg a kicsivel fiatalabbakat, és az ötlet betalált! Itt aktívabb a kommunikáció, mint bármely másik online felületünkön. Érdeklődnek könyvekről, témákról, eseményekről, „boomer” kifejezésekről. Több edukatív tartalommal is előrukkoltunk már az irodalom vagy a történelem témaköreiből, de mindezt a fiatalok szája íze szerint. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy felkérésünkre Beck Zoli és Grecsó Krisztián is vállalt főszerepet egyperceseinkben. Videóinkban a mesterséges intelligencia adta lehetőségeket is nagy sikerrel használjuk. Jelenleg 2802 követőnk van, egy-egy tiktok videó megtekintéseinek a száma átlagosan 25-30 ezer, bár a Boleyn Annáról készült kisfilmünket közel 250 ezren látták. Eddig összesen 35700 lájkot kaptunk. Ez könyvtáras körökben nagyon jónak számít. A videók természetesen a Youtube csatornánkon is elérhetőek a korábbiakkal együtt:
Fontosnak tartjuk, hogy legyen modern és professzionális a vizuális megjelenésünk. Ezt nyomdai kiadványaink is méltán tükrözik. Sajnos, a települési könyvtárról, mint márkáról igen sok port kell leseperni ahhoz, hogy az emberek meglássák, hogy mennyire sokrétű a szolgáltatási köre. Mivel az ingyenes szolgáltatások általában népszerűek az emberek között, ezért az utóbbi időben a könyvtárhasználat gazdaságosságát is erősen hangsúlyozzuk kisfilmjeinkben, hiszen rendezvényeink mindig díjmentesek. Beiratkozó olvasóinkat ingyenes, logózott termékekkel ajándékozzuk meg (kulcstartó, nyakpánt, toll, vászontáska, könyvjelző, csoki, hűtőmágnes), hogy szem előtt legyünk. Azáltal, hogy egyre többen látnak, hallanak minket, az elmúlt évben jelentősen megnövekedett a beiratkozók, a könyvtárhasználók száma, és a honlapunkat is egyre többen látogatják, használják az online katalógust. Észrevettek minket!
Velkei Hajnalka könyvtárvezető