Bemutatkozás
1979-ben születtem Debrecenben. Miskolcon töltöttem a gyerekkoromat, ott váltam olvasóvá és könyvtárhasználóvá is. Az ELTE Bölcsészkarán végeztem 2003-ban magyar-könyvtár szakon. Beiratkoztam a doktori iskolába, 2010-ben szereztem meg a PhD fokozatot. Az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézet volt az első munkahelyem, a kutatási osztályon dolgoztam 17 éven keresztül. A Könyvtári Intézetben szerzett élmények, szakmai tapasztalatok, emberi kapcsolatok meghatározóak lettek a pályafutásomban. 2020-ban megpályáztam a szentendrei Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár igazgatói pozícióját. Jelenleg ebben a munkakörben dolgozom. 2009-ben köteleztem el magam a felsőoktatás mellett, az akkori intézetigazgató, Agárdi Péter professzor úr hívására a Pécsi Tudományegyetem Könyvtár- és Információtudományi Tanszékén lettem előbb tanársegéd, adjunktus, majd idén szeptembertől docens.
Három gyerekemmel és a feleségemmel Budapesten élünk. Vezetem a szentendrei könyvtárat, mellette tanítok, kutatok. Nem szoktam unatkozni.
A pályaválasztás mindig meghatározó és fontos döntés az ember életében. Milyen okok, élmények, tapasztalások, vezettek a “könyvtárnokság” felé?
Ahogyan az sok kollégámmal így van, én sem akartam gyerekkoromtól kezdve könyvtáros lenni. Magyar szakra készültem, szerettem olvasni, kutatni, elmélyülten dolgozni projekteken. A református gimnáziumban az osztályfőnököm, Pápay Sándor tanár úr – a miskolciak sokan jól ismerik a nevét, több tízezer tanítvány emlékszik rá hálás szívvel – nagyon erősen szorgalmazta, hogy olvassunk sokat, legyünk művelt emberek, beszéljünk nyelveken, soha ne hagyjuk abba a tanulást és váljunk a társadalom hasznos tagjaivá.
Az egyetemre kerülve elsősorban irodalomtudománnyal szerettem volna foglalkozni, de a szüleim javaslatára (pontosabban határozott kérésére) választanom kellett még egy szakot, ez lett a könyvtár.
Harmadévesen az évfolyamtársaimmal együtt jelentkeztünk a vilniusi BOBCATSSS konferenciára. Készítettünk egy előadást, prezentációt angol nyelven. Kiutaztunk és előadtuk. Óriási élmény volt. Ezen a konferencián csodálkoztam rá először, hogy milyen sok lehetőség van ebben a szakmában, hogy a könyvtártudomány egy izgalmas, innovatív terület, ami sokkal közvetlenebb visszacsatolást képes adni az emberek mindennapjainak gazdagítására, mint a sokszor absztrakt, elsősorban közvetett módon hasznosuló irodalomtudomány. Innentől kezdve egyre tudatosabban készültem inkább könyvtárosnak. Írtam cikkeket a 3K-ba és a TMT-be, írtam referátumokat, próbálgattam magam kutatói minőségben és persze minden évben részt vettünk a BOBCATSSS-en. Az irodalom sem hanyagolódott el teljesen, Sipos Lajos professzor úr bevont a Babits kutatócsoportba, a levelezés kritikai kiadásán dolgoztunk. Két vastag könyv és több folyóiratcikk is van, amelyeket szerzőként jegyzek ebből az időszakból.
Egyetemistaként kinéztem magamnak a Könyvtártudományi és Módszertani Központot, oda szerettem volna bekerülni kutatónak, ezért a Könyvtártudományi Szakkönyvtárba jelentkeztem az egyetemről szakmai gyakorlatra. Ott Rácz Ágnes, Hegyközi Ilona, Fazokas Eszter megkedveltek és amikor volt üresedés a kutatási osztályon, ajánlottak Fehér Miklósnak és Dippold Péternek, akik bizalmat adtak nekem. Ez pedig éppen 2003 nyarán volt, amikor végeztem az egyetemen. Így hamar teljesült az álmom, főállásban kutatóként dolgozhattam.
A könyvtárosság több területén is bizonyítottad már rátermettségedmely mérföldköveket emelnéd ki, mire emlékszel vissza szívesen a kutatói tevékenységeddel kapcsolatban?
A BOBCATSSS konferenciák után fontos mérföldkövek voltak a 2007-es és a 2010-es oslói kutató ösztöndíjaim, ahol Ragnar Audunson és a kiváló norvég könyvtárügy voltak rám szemléletformáló hatással. Norvégiában kitanultam a tématérkép szabványokat és elmélyültem a szemantikus web technológiákban, amelyeket itthon a debreceni KOVEX Kft. EDMS-KMS (Electronic Document Systems and Knowledge Management Systems) GOP-os projektjében alvállalkozóként hasznosítottam.
Ebben a projektben dolgozva kezdtem el intenzíven érdeklődni az üzleti világ és az informatika iránt, ezért elvégeztem a Budapesti Corvinus Egyetemen a gazdaságinformatikus szakot. A gazdasági végzettség segített abban, hogy a könyvtáros munkára, mint értékteremtő folyamatra tekintsek, amelyet nem azért végzünk a köz pénzén, mert nem állnánk meg a helyünket az üzleti világban, hanem azért, mert ezeknek a tevékenységeknek a végzése ebben a formában a leggazdaságosabb. A kulturális intézmények vezetőinek pedig elsősorban nem az a feladatuk, hogy minél több pénzt hasítsanak ki a közösből és azt költsék is el, hanem az, hogy a köz által nekik biztosított forrásokból a lehető legtöbb értéket teremtsék meg a közösség javára. Tudom, hogy ennek a gondolkodásnak nincs nagy hagyománya Európa keleti felén, pedig a nemzet sokat profitálna belőle, ha ezeket a gondolatokat többen magukévá tennék. Meggyőződésem, hogy a könyvtári területre sokkal több pénz jutna.
A kutatások közül különösen kedves számomra Az én könyvtáram projekt keretében végzett két országos olvasáskutatás (2017-ben és 2019-ben), amelyeket a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár megbízásából szakmailag koordinálhattam. Nagyszerű elődök nyomán (Gereben Ferenc, Nagy Attila és még sokan mások) nagyszerű emberekkel dolgozhattam. Élmény volt, amikor az adatokból egyszer csak kirajzolódtak a tendenciák, kibontakozott az ország szellemi térképe.
A nemzetközi kutatásokból a PLACE és az ALMPUB projekteket emelném ki, ezeket az Oslói Metropolitan Egyetem vezetésével végeztük külföldi egyetemi oktató kollégákkal közösen. Az előbbi hatására írtam a Könyvtár és közösség című könyvemet. Ezekben a projektekben a közös munka mellett nagyon sok emberi kapcsolat is formálódott. Nagyon szeretek utazni, megismerkedni, együtt dolgozni más nemzetek képviselőivel. Rengeteget lehet tanulni abból, hogy mások hogyan gondolkodnak a világról, miként oldanak meg problémákat.
A kutatás és a tudományos munka elsősorban egy intenzív párbeszéd, amelynek a minőségét a párbeszédben résztvevők határozzák meg. Szerencsés vagyok, hogy olyan szakemberekkel dolgozhattam együtt, akiktől nagyon sok inspirációt kaptam.
Oktatóként személyesen is ismered a jövő könyvtárosait, mit jelent neked ez a munka és hogyan segíted őket?
Szüleim mondták, még amikor gimisek voltunk, hogy az egyetemnek élethosszabbító hatása van. Ez amúgy (bár szüleim nem így értették) statisztikailag is igaz, hiszen a diplomás emberek jóval hosszabb ideig élnek, mint az alacsonyabb végzettségűek. Én fiatalon is szerettem az egyetemre járni és most is minden nap ajándék, amit ott tölthetek. Remélem tényleg élethosszabbító lesz.
Az egyetem egy nagyon őszinte, nagyon élénk szellemi közeg. Jó látni, ahogy a fiatalok egyre inkább felismerik a könyvtárosság szépségeit és ahogy egyre határozottabban orientálódnak a szakma felé. Már tizenötödik éve tanítok, így sok volt tanítványom van vezető pozíciókban szerte az országban, van, aki egyetemen oktat, van, aki az üzleti életben lett sikeres. Egy erős műhelyt sikerült építenünk Pécsen, ahol sok érték születik évről évre.
Aktív részese voltál a kismarosi könyvtárból a nemzeti könyvtárba kerekező csapatunknak. A sok munka mellett jut idő a sportra is?
Gyerekként néptáncoltam, aztán amikor megszülettek a gyerekeim, akkor azt abbahagytam, és hogy mozogjak valamit, elkezdtem futni. Már háromszor lefutottam a maratont és több mint tíz alkalommal a félmaratont. A futás kikapcsol, de nem vagyok jó futó. Lassú vagyok, nem is motivál, hogy gyorsabb legyek. Ezt tényleg csak az egészségem megőrzése miatt csinálom.
Viszont igazolt versenyző vagyok vitorlázásban. 2017-ban vettünk egy vitorlást a Balatonon, azzal versenyzünk. A család a csapat, a feleségem, a gyerekeim, apukám és a bátyám szokott jönni. Minden évben indulunk a Kékszalagon és sok más, kisebb versenyen is. Ahogy jönnek a tapasztalatok, egyre szebb eredményeket érünk el. A vitorlázás nagyon összetett sport, nagyon sok mindenre kell figyelni. Mindig lehet fejlődni hajóvezetésben, taktikában, ismerni kell a tavat, a meteorológiát, de fontos a jó fizikum, a kitartás, a mentális felkészültség is. Sok időt kell a vízen lenni, hogy az emberből jó vitorlázó legyen, ezért tavasztól őszig igyekszünk minél több hétvégét tölteni a Balatonon.
A zenével is baráti viszonyt ápolsz, hogy esett a választásod a harmonikára? Mennyi időd jut játszani és zenei élményeket gyűjteni?
Apukámtól tanulgattam harmonikázni, ő meg még anno egy idős bácsitól Szamosszegen, ahol felnőtt. Gyerekként azt a hangszert vettem a kezembe, amit otthon találtam, ezért a gitárral és a harmonikával ismerkedtem. Egyetemista koromban a bátyámmal és a barátainkkal volt egy népi bandánk Miskolcon, moldvai táncházi muzsikát játszottunk, aztán ez is akkor maradt el a számomra, amikor megszülettek a gyerekek. A zenekar, az Esztenás együttes most is megvan, a táncház is működik. Igazából a zenével is úgy vagyok, mint a futással. Soha nem lett és már nem is lesz belőlem jó zenész. Nekem örömet okoz, hogy játszom, másnak nem biztos…
Mindenesetre a szentendrei könyvtárban évről évre készítünk karácsony alkalmából egy produkciót, amikor a kollégák behozzák a hangszereiket, éneklünk egy karácsonyi dalt, azt küldjük a partnereinknek köszöntő gyanánt. Ezekben az összeállításokban évről évre igyekszem megvillantani szerény zenei képességeimet.
Betűkből élmény, adatokból tudás, emberekből közösség – így szól a Pest Megyei Könyvtár szlogenje. Jelenlegi feladatkörödben küldetésed a közösségépítés munkatársi, megyei körben is. Hogy érzed magad ebben a szerepkörben, és milyen eredményeket értél el ezen a területen?
2020-ban jöttem el az OSZK-ból. Akkor írták ki a szentendrei igazgatói pozíciót. Előtte sokáig úgy gondoltam, hogy az OSZK-ból fogok nyugdíjba menni, de a COVID19 járvány alatt sokat voltam otthon, volt időm gondolkodni az életem folyásán és arra jutottam, hogy eljött az idő, hogy kipróbáljam magam felsővezetőként. Nagyon boldog voltam, hogy megkaptam a bizalmat és igyekszem szorgos munkával meghálálni azt. Mivel kívülről jöttem és kevés gyakorlati tapasztalattal rendelkeztem egy könyvtár működéséről, ezért nagyban támaszkodtam a munkatársaimra. Nagyon kiváló szakemberek dolgoznak Szentendrén. A könyvtár már azelőtt is magas színvonalon működött, hogy én idejöttem volna, de úgy tűnt, mintha a kollégáim maguk sem hitték volna el, hogy a szakmai működésben, innovációkban nem maradunk el a legjobb magyarországi könyvtáraktól.
Amit tudtam hozni Szentendrére, az egyrészt az a külső szem volt, amivel sikerült a munkatársaimat meggyőzni, hogy igenis jó, amit csinálunk és érdemes meg is mutatni másoknak, másrészt bátorítottam egy-két innovatív kezdeményezést.
Sok izgalmas munkát sikerült tető alá hozni. Kialakítottunk egy gyönyörű ifjúsági könyvtárat. Létrehoztuk a Hamvas olvasósarkot, ahol az olvasók nem csak nézhetik, de használatba is vehetik a Hamvas Béla utolsó budapesti lakásából származó bútorokat. Indítottunk piaci alapon egy helytörténeti kutatást a 100 éves szentendrei betongyárról, amellyel igen jelentős forrást sikerült bevonni. Elindítottuk és folyamatosan bővülő kínálattal működtetjük Magyarország első közkönyvtári webshopját. Megszerveztünk több országos konferenciát, készítettünk számos helytörténeti témájú könyvet. A programstruktúránkat bővítettük. A zöld munkacsoporttal elkezdtük megszépíteni a könyvtár környékét, nagyon sok partnerkapcsolatot alakítottunk ki és még hosszan lehetne sorolni. A beiratkozottak száma és a kölcsönzött könyvek száma is szépen emelkedik, idén már bőven a pandémia előtti évek szintje fölött lesz az olvasói létszám. Tavaly elnyertük a Minősített Könyvtár címet, ami egy nagyon erős jelzés volt a munkatársaim felé, hogy jó irányba haladunk.
Nagyon büszke vagyok a kollégáimra, hiszen mindezt egy olyan környezetben értük el, amikor vagy a pandémia, vagy a rezsiválság minden évben válságkezelésre kényszerített minket. A járványhelyzet alatt folyamatosan biztosítottuk a kölcsönzés lehetőségét, így nem annyira esett vissza a használat. A rezsiválság alatt elértük, hogy változatlan nyitvatartással, folyamatosan, egész télen az olvasók rendelkezésére álljunk és mindezt úgy, hogy egy fillér többletforrást nem kértünk a fenntartótól. A munkatársaim olyan mértékben erőn felül teljesítettek, olyan mértékű áldozatokat hoztak, hogy az tényleg példa lehet mindenki számára. Hálás vagyok, hogy együtt dolgozhatunk és nagyon köszönöm, hogy kitartanak a nehéz időkben is. És persze köszönöm az olvasóknak is a pozitív visszajelzéseket. Szeretem a gyerekkönyvtárban kialakuló délutáni tumultust, a babzsákokon flegmán hentergő tinihadakat, az időhiánnyal küzdő, a könyvtárba éppen csak beugró elfoglalt felnőtteket és az idős hölgyeket és urakat is, akik ráérősen válogatnak a polcok között. Jó ez a közeg, szeretek itt dolgozni.
Jövőbeni terveid?
Még két évem van az igazgatói ciklusból. Addig mindenképpen szeretném teljesíteni a pályázatomban vállaltakat. Azt akarom, hogy erre az öt évre a kollégák és a szentendreiek is úgy gondoljanak majd, hogy a nehézségek ellenére is az építkezésről, a megújulásról szólt. Szeretném bizonyítani, hogy nem volt rossz választás, amikor bizalmat szavaztak nekem 2020-ban.
Folytatnunk kell a szolgáltatási tereink szépítését, a könyvtár környezetében lévő zöld felületek megújítását, javítanunk kell a könyvtárunk kommunikációját, és bőven van tér az együttműködések bővítésére is. Jelenleg a határon túli könyvtári kapcsolatainkat erősítgetjük, de szeretnénk más EU-s tagállamok könyvtáraival is együttműködéseket kezdeményezni.
A megyei ellátás terén van még szükségünk megújulásra. A városi szolgáltatások könnyebb falat, beláthatóbb méretekkel kell dolgozni. Szentendre egy varázslatos kisváros, amihez van egy megyei könyvtár méretű intézmény. Ezzel szemben Pest Magyarország legnagyobb megyéje, amihez a mi könyvtárunk munkatársi létszámában és állományában is a legkisebb hazai megyei hatókörű intézmény. Ez nagy kihívás. 186 település, több mint egy millió ember, akiknek jó része Budapestről költözött ki, magas arányban vannak az értelmiségi, magas kulturális igényszinttel rendelkező családok, akik azonban sok esetben a fővárosi kulturális intézményrendszert veszik igénybe, hiszen valóban csak aludni járnak haza a kertes házas otthonaikba.
Pest megyében fokozottan nagy szükség van a helytörténeti szolgáltatások és az identitás erősítésére, a közösségek építésére, a településekhez való kötődés erősítésére. A terveink is ebbe az irányba mutatnak. Idén sikerült megszólítanunk a Pest megyei helytörténészeket egy közös konferenciával, amelyre várakozásainkon felül nagyon sokan jelentkeztek. Ebből szeretnénk hagyományt teremteni.
Nagy adósságunk a Pest Megyei Digitális Könyvtár (PMDK). Ezt szeretnénk jövő év tavaszán elindítani. A digitalizált tartalmak tekintetében jól állunk, de szeretnénk ennek egy olyan egységes felületet készíteni, ahova minden Pest megyei település könyvtára közzé tudja tenni a saját digitalizált tartalmait. Ezen nagy erőkkel dolgozunk jelenleg is.
A Pest megyei könyvtárosokkal való viszonyt is jó lenne szorosabbra fűzni. Ebben a PEMEKSZ-szel folyamatosan együtt dolgozunk.
A KSZR-be, akit tudtunk, bevontunk. Eddig tartott az intenzív bővülés kora, most eljött az idő a tartalmi növekedésre. Meg kell vizsgálnunk, hogy a rendelkezésre álló anyagi forrásokat és humán kapacitást hogyan tudjuk még hatékonyabban a kistelepülések könyvtári szolgáltatásainak minőségi javítására fordítani.
Az igazgatói munka mellett vannak terveim a kutatás terén is. Jelenleg pályázunk kutatói együttműködésre az Európai Unióhoz az Oslói Metropolitan Egyetem vezetésével dán, lengyel, izlandi, svéd, finn, észt, török partnerekkel együtt. Ebben a projektben a közkönyvtárak menekültellátásban való szerepét kutatjuk. Van egy nemzetközi együttműködés – szintén EU-s forrásból – a Pécsi Tudományegyetemen, amelyben a digitális tananyagokat fejlesztünk török, olasz, francia, bolgár és észt parterekkel.
Vannak személyes terveim is. Tanulok franciául – már több évtizede – de még mindig nincs nyelvvizsgám. Erre készülgetek szabadidőmben, igyekszem időt szakítani az olvasásra és persze minden reggel megnézem a balatoni szélelőrejelzést.
Aki kérdezett: Kogler Hernádi Ágnes, Móra Ferenc Művelődési Ház és Könyvtár, Albertirsa,
a Pest Megyei Szervezet elnöke, a Portré rovat gazdája