A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 50. Vándorgyűlésének záró napján kerekedett fel közel 50 fővel csapatunk a Balaton- felvidéki egész napos túrának Sebestyénné Horváth Margit vezetésével.
Keszthelyről az egyetem kollégiuma elől indultunk, kirándulásunk első állomása a balatongyöröki Szépkilátóhoz vezetett. Miután kigyönyörködtük magunkat a táj szépségében, kis pogácsával, pálinkával vendégeltük meg a résztvevőket, ezzel is tovább oldva az eddig sem túlfeszült hangulatot. Idegenvezetőnknek, Katona Csabának köszönhetően rengeteg új információval gyarapodtak a résztvevők, az egész túra folyamán vicces anekdotákkal egészítette ki a különböző helyszínek nevezetességeiről való tudnivalókat, hozzáértésével, humorával lehengerelve a kiránduló csapatot.
A rövid pihenő után továbbindultunk Szigligetre, ahol vidám, tréfás várjátéknak lehettünk szemtanúi, egyes könyvtárosok pedig résztvevői is. A település Várkávézójában vétek lett volna kihagyni a környék legjobb kézműves fagylaltját, így mielőtt továbbindultunk volna Badacsonyba, még kis kitérőt tettünk a helyi cukrászdában.
Ebédre a badacsonyi Halászkertben várták társaságunkat, ahol a helyi borokból kaptunk kis ízelítőt, amit kiadós, háromfogásos menüsor követett.
Ezután a salföldi Pálos kolostorhoz látogattunk el, de nem is akárhogyan, 3 lovaskocsi vitt ki minket kalandos kis földutakon át a salföldi majortól.
A kőkúti Sal család 1263 előtt alapított pálos kolostorát Szent Mária- Magdolna tiszteletére szentelték fel, de végül 1554-ben török hadjáratnak esett áldozatul, így a 16. század végére már elhagyott és düledező lett. 2004-2007 között pályázati támogatásból újították fel, így csodálatos történelmi emlékhelyet vehettünk szemügyre.
A lovaskocsis kirándulás után a csapat kettévált, egyik fele a kékkúti levendulaportát látogatta meg, ahol megismerkedhettünk a helyi készítésű termékekkel, lekvárokkal, szörpökkel, amik a levendulán kívül még többféle gyógynövény felhasználásával készültek.
Amíg a résztvevők itt kóstolhattak, vásárolhattak a különböző portékákból, addig a csapat másik fele a híres kékkúti ásványvizet kóstolhatta meg, tölthették fel palackjaikat, hogy az útra, vagy akár haza is vigyenek a friss forrásvízből.
Utána a csoportok felváltották egymást, hogy mindenki el tudjon jutni mindkét helyszínre.
A tartalmas, programokkal teli napot a Szent György-hegyen zártuk le, ahol a gyönyörű kilátásban gyönyörködve búcsúztattuk el a Balaton- felvidéket, majd tértünk vissza Keszthelyre fáradtan, de rengeteg élménnyel gazdagodva.
Gyapay Vera
Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, Zalaegerszeg