Igazi lelkesedéssel készültünk az 54. Vándorgyűlésre Tatabányára, a József Attila Könyvtárba. A szállásunk elfoglalása után célba vettük a könyvtárat, ahol kedves zöld pólós csapat üdvözölt bennünket és elirányítottak a regisztrációhoz. Megkeresték a nevünket és ajándék táskákat kaptunk, amit a környező településeken varrtak lelkes támogatók (nagyon szép táskák), bennük apró ajándékok, könyvek.
Ezután elvesztünk a programok tömegében. Lehetett kézműveskedni, kerékpározni a tatai Öreg tó körül, lehetett levendulát csomózni, megnézhettük a fotókiállítást és kiszabadulhattunk egy szobából. Vacsora és indult a zene: a Shirley együttes, és utánuk egy fantasztikus ír kocsma koncert. Ennyi elég is volt a nulladik napra.
Csütörtök reggel kipihenten vágtunk neki a városnak. Cél a Tulipános ház – ezt mindenkinek csak ajánlani tudjuk, mert fantasztikus volt a vezetés és maga ház is egy kis csoda.
De volt, aki várostúrára indult és volt, aki újra biciklire pattant. A bátrak sárkányhajóztak, vagy a bányászati skanzent látogatták meg. A kiállítók is megérkeztek és kielégítették kíváncsiságunkat, hogy hogyan lehetne fejleszteni a restaurálást, a könyvkötést, a digitális technikánkat és még ezerféle dolgot – begyűjtöttünk pár tollat, táskát stb.
Ezután megnyílt hivatalosan is a Vándorgyűlés. Az Agóra épületében egy fantasztikus tangóharmonikás bemutatkozása után a meghívott vendégek köszöntötték a résztvevőket, majd az idei díjak átadása következett. Szívesen felsorolnánk a díjazottakat, de akkor igen hosszú lenne ez az írás – itt is szívből gratulálunk mindenkinek.
A beszámoló további részét sok-sok fotóval megtaláljátok a CSMKE oldalán!
Dallos-Szilágyi Imréné, Köteles Judit, Pásztor Ilona és Sallainé Gresó Klára,
Szentesi Városi Könyvtár