KÖNYVTÁRVILÁG

WEBMAGAZIN

202406_Szakmaimuhely_Szakmai_napot_tartottak_es_emlektablat_avattak_1
2024.12.22.
XII. Évfolyam
6. szám
Szakmai műhely

Szakmai napot tartottak és emléktáblát avattak a Kisalföldi Könyvtárosok a Magyar Könyvtárosok Egyesülete partnerségével és támogatásával

2024. december 12-én a Kisalföldi Könyvtárosok és Könyvtárak Egyesülete évzáró szakmai rendezvényére került sor Győrben a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Könyvtárban. A rendezvény keretében adták át a Kisalföldi Könyvtáros-díjat, amelyet 2024-ben Horváth László, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógia, Humán- és Társadalomtudományi Karának könyvtárosa vehetett át.

A szakmai napon Gerencsér Judit elnök asszony előadást tartott Trendek, könyvtárak, könyvtárosok – MKE a megújulás és az új stratégia útján címmel a könyvtárak és könyvtárosokat érintő új trendekről, illetve a Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) új ciklusának eddigi eredményeiről és terveiről.

Az előadást követően a Szülőföldünk Honismeret Egyesület elnöke, Kovács Balázs köszöntötte a szakmai rendezvény résztvevőit, ezt követően Gazda István professzor úr id. Szinnyei József szakmai életútjának kutatója, szakmai munkájának kiváló tudósa tartott egy nagyon részletes előadást Szinnyei József lexikográfusról és könyvtárosról az emléktábla avatáshoz is szorosan kapcsolódva. A prezentációt követően Biczó Zalán, a Szülőföldünk Honismereti Egyesület titkára ismertette id. Szinnyei József életének győri vonatkozásait.

A délelőtti szakmai eseményeket követően a szakmai nap szervezői, előadói és résztvevői emléktáblát avattak id. Szinnyei József, a magyar könyvtárügy kiemelkedő alakja tiszteletére a Czuczor Gergely utcában, Gerencsér Judit, az MKE elnöke rövid tiszteletadás keretében.

Nagy megtiszteltetés volt az MKE számára, hogy meghívást kapott és részt vehetett ezen a megható és kiemelten fontos eseményen. Az emléktáblaavatás kezdeményezés elindítói a győri Szülőföldünk Honismereti Egyesület, Biczó Zalán, a Kisalföldi Könyvtárosok és Könyvtárak Egyesülete, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete és magánszemélyek

Id. Szinnyei József többek között Magyarország egyik legnagyobb bibliográfusa, hírlaptudósa volt, a Magyar írók élete és munkái című lexikon szerzője, az Országos Széchényi Könyvtár Hírlaptárának megalapítója és későbbi főigazgatója.  A tudós könyvtáros a győri akadémián végezte bölcseleti és jogi tanulmányait.

Szinnyei József munkássága, amely évtizedeken keresztül formálta a magyar könyvtárak és könyvtárosok történetét, szakmai tevékenységét, ma is követendő példaként áll előttünk. Ő nem csak magyar könyvtárügyet, de annak szellemiségét, hivatásunk jelentőségét is megtestesítette. Ez az emléktábla nemcsak tisztelgés a múlt előtt, hanem egyben inspiráció is a jelen és a jövő számára. Emlékeztet bennünket arra, hogy a tudás átadása, a kultúra megőrzése és a közösség szolgálata mind olyan értékek, amelyek Szinnyei örökségét képviselik. Személye nem csak a magyar könyvtárügy fontosságát, de annak szellemiségét, hivatásunk jelentőségét is megtestesíti. Így is őrizzük örökségét és hagyatékát.

Hisszük, hogy a munkánk, a könyvtárak és a könyvtárosok szerepe soha nem veszítheti el fontosságát, és minden nap új kihívásokkal gazdagít bennünket. A 21. századi változásokat is figyelembe véve teljes mértékben hiszünk a könyvtárak közösséget építő, megtartó erejében, tanulást- és oktatást támogató hivatásában, a könyvtárak integráló szerepében, amely lehetőséget biztosít mindenki számára a hiteles és megbízható információhoz való hozzáféréshez.

A 21. században tehát a könyvtárak és a könyvtárosok kulcsszereplők abban, hogy az információs társadalom tagjai hozzáférjenek a tudáshoz, fejleszthessék készségeiket, és aktívan részt vehessenek a digitális világban.

A fotók készítője: Márné Tóth Krisztina

Gerencsér Judit, az MKE elnöke