1997-től dolgozom a Somogyi-könyvtárban, amely az első munkahelyem is egyben. Tájékoztató könyvtárosként kezdtem a munkámat, 2018-tól szolgáltatási igazgatóhelyettesként dolgozom.
Magyar-könyvtár (informatika szakirány), valamint művelődésszervező (menedzser szakirány) szakon diplomát szereztem Szegeden, de az évek során folyamatosan képeztem magam számomra két kiemelten fontos területen, az egyik a digitális képességek fejlesztése, a másik a kapcsolatok építése, ezért life coaching és business coaching képzéseket is végeztem.
Szakmai fejlődésem érdekében is folyamatosan keresem azokat a lehetőségeket, ahol innovatív megoldásokkal fejleszthetem a könyvtár szolgáltatásait.
Keresem a kreatív megoldásokat, így a honlapszerkesztés mellett e-tananyag és mobilapplikáció fejlesztésben is többéves tapasztaltra tettem szert.
Az én könyvtáram országos projektben kidolgoztam a QR-kód/játszma a könyvtárban – Könyvtárhasználati óra másképp mintaprogramot, amely egy új lehetőséget nyitott meg előttem. Több országos konferenciára is meghívást kaptam előadóként, és a szakmai visszajelzések alapján megerősödött bennem, hogy érdemes ezt az irányt továbbfejlesztenem. A szintén ebben a projektben kidolgozott Keltsd életre a Kis herceg kalandjait! mintaprogramot próbálhattam ki, amely nemcsak engem indított el a robotika irányába, hanem a Somogyi-könyvtárnak is kínált egy innovatív irányt. Ezzel a lehetőséggel élt a könyvtár, és napjainkban már a digitális eszközökkel támogatott foglalkozások, rendezvények, kitelepülések, workshopok és csapatépítések túllépték a könyvtár falait, és a városi, a megyei és az országos együttműködések körét tovább szélesítette szakmán belül és kívül egyaránt.
Szívesen konzultálok és működök együtt kollégákkal, egyetemi hallgatókkal, szakdolgozókkal a fent említett témákban.
Email cím: piri.ildiko@sk-szeged.hu