KÖNYVTÁRVILÁG

WEBMAGAZIN

2149894307
2023.08.21.
XI. Évfolyam
5. szám
Szervezeti élet

Nógrádi nevezetességek – a Társadalomtudományi Szekció kirándulása

2023. június 10-ei kirándulásunkon a nógrádi nevezetességek sorát Csesztvén, a Szent Márton templom megnézésével kezdtük, majd a 200 éve született Madách Imre Emlékházát tekintettük meg. A Madách család birtokán található épület Magyarország egyetlen Madách-emlékhelye. 1964-től szolgál múzeumként az épület, amit 2012 októberére felújítottak, és megnyitották az új állandó kiállítást, amely Az emberiség haladt, ha az egyén nem is vette észre – Madách Imre és Az ember tragédiája címet viseli. A kiállítás végig kíséri a Madách-család történetét, felidézi a kort, átfogó képet nyújt Madách Imre életéről és művészetéről – középpontba állítva Az ember tragédiáját, szemlélteti a mű jelentőségét a világirodalomban és világszínpadon, bemutat számos, az író és műve ihlette képzőművészeti alkotást, valamint utal a 19. századi Nógrád megye történetére is.

 

Folytattuk utunkat Balassagyarmatra, ahol a Palóc Múzeum kiállításaiban kaptunk egy remek vezetést. A múzeum jelentős néprajzi gyűjteménnyel rendelkezik, ezen belül kiemelkedik a textil és viselet-, a pásztor-, és a népi vallásosság tárgyi gyűjteménye. Megtekintettünk két kiváló időszaki kiállítást is: A Madách 200 – Nógrádból a halhatatlanságba című Madách Imrét, példaadó életét, világirodalmi rangú alkotását, Az ember tragédiáját mutatja be személyes tárgyai, levelezése, korabeli dokumentumok és természetesen a Tragédia keletkezéstörténetének és színpadi karrierjének bemutatásával. A Tudós köznemesi könyvtár – Nemzeti történelmünk tüköre című kiállításban Nagy Iván genealógus történész akadémikus könyvtárából láthattunk egy válogatást. (A Nógrádvármegyei Múzeum megalapítója tízezer kötetes könyvtárát a múzeumra hagyta, azonban a könyvtár legértékesebb anyaga 1949-50-ben felsőbb utasításra az Országos Széchényi Könyvtárba került letétként.) A kiállítás célja a könyvtár születésének és jellemzőinek, valamint a múzeumalapító tudós otthoni alkotó környezetének, szellemiségének bemutatása. A rendezők Nagy Iván dolgozószobáját enteriőrként jelenítették meg, amelyben korhűségre, polgári ízlésvilágának, jómódjának szemléltetésére is törekedtek.

 

Utunk harmadik települése Szécsény volt, ahol a Ferences templomban és kolostorban kezdtük a látogatást. Impozáns a kolostor épülete és kertje is, részletes történeti és művészettörténeti vezetést kaptunk. Megtekinthettük az épületegyüttes különleges szépségű részeit, a kerengőt, a templomot, a ritka szépségű gótikus stílusú sekrestyét, amely eredeti funkciójában a kolostor káptalanterme, azaz közösségi terme volt. Különleges a felette lévő ún. Rákóczi-terem is. A Kubinyi múzeumba már csak bekukkantottunk, annak gazdag kiállításait már nem tudtuk igazán befogadni, oda mindenképp vissza kell még térnünk. A nap lezárásaként még sétáltunk egyet a városban…

Köszönjük Breznai Elvirának a kiváló szervezést!

Fotók: Breznai Elvira és Villám Judit

Villám Judit (MKE Társadalomtudományi Szekció)