Fotó: Czimbal Gyula
„1965. március 17-én születtem Budapesten. A monori József Attila Gimnázium befejezése után felvételt nyertem a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolára. Itt diplomáztam 1988-ban magyar-könyvtár szakon. 2000-ben megnősültem, három fiúgyermekünk született. Első és eddig egyetlen munkahelyem a Petőfi Irodalmi Múzeum, melynek könyvtárában 1988. augusztus 15-e óta dolgozom, mint kisnyomtatványtáros. Kutatási területem 1988 óta Márai Sándor életműve, 1997 óta a Márai-hagyaték kezelője vagyok. 1999 óta vettem részt a Helikon Kiadó Márai-életműsorozatának összeállításában, 2003-tól voltam a sorozat szerkesztője az utóbbi évekig. Számos, az íróhoz kötődő könyvet készítettem (Éltem egyszer én, Márai Sándor /Bp. 2000.; Köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam. Bp. 2006.; Márai, a kassai polgár. Kassa. 2007.; Márai Sándor bibliográfia. Bp. 2003./), egy nyolc országban, huszonöt helyszínen bemutatott kiállítást állítottam össze. Konferenciákon több alkalommal (pl. Kassa, Párizs, San Diego stb.) adtam elő az író életművéről. Máraihoz kötődő játékfilmekhez és dokumentumfilmekhez nyújtottam szakmai segítséget. 2010-től az Irodalmi Adattár megbízott csoportvezetője vagyok. Kedvenc időtöltésem az olvasás mellett a zenehallgatás és a hegyi túra.”
2016-os családi kirándulás a Magas-Tátrában 2017-es családi kirándulás a Júliai Alpokban
(Rysy, 2503 méter) (Vogel, 1922 méter)
Mészáros Tibor 1991-től rendszeresen publikál. 5 önálló könyv és bibliográfia, 66 kötet szerkesztése/szöveggondozása, 44 tanulmány, 40 előadás itthon és külföldön, 17 kiállítás rendezése, 2 nagy sikerű Márai dokumentumfilm szerkesztése és 2008-tól a www.maraisandor.hu honlap szerkesztése fűződik nevéhez. Jelentős számú publikációi megtalálhatóak a PIM adatbázisában (adatlehívás: 2019.12.11.).
A publikációs listából kiemelt önálló művei
Éltem egyszer én, Márai Sándor. Bp., Helikon–PIM, 2000. – Márai Sándor bibliográfia. Bp., 2003. Helikon–PIM. – Márai Közép-Európája – Közép-Európa Máraija. Bp. Közép-európai Kulturális Intézet, 2004. 20+4+6 l. – Mészáros Tibor: Košickỳ mešťan Márai. – Márai, a kassai polgár. Kassa, Hernád Magyar Lap- és Könyvkiadó, 2008. – „Köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam”. Képek és tények Márai Sándor életéből. Bp. 2006. PIM–Helikon.
A második Márai képeskönyv, mely döntően a hagyaték fotóiból készült (Bp., 2006)
Mit jelent az Ön számára a könyv és a könyvtár?
Az olvasás gyerekkorom óta fontos volt számomra, mert egy ismeretlen, izgalmas és valami engem kiegészítő-gazdagító világot nyitott meg. Ma már sokszor könyvek nélkül megy előre a világ, de hogy gazdagabbak-e belülről az emberek, ebben kételkedem. Nem az eladott kötetek száma igazolja az olvasottságot, hanem a minősége. A jó könyv egy életre meghatározó lehet, a bestseller csak huszonnégy órás műfaj ehhez képest.
A könyvtár 1984 óta jelent egyfajta menedéket és választ: menedék, ahol válaszokat kaphatok és adhatok. Utóbbira a kisnyomtatványokon keresztül van lehetőségem, ezt bízták rám a Petőfi Irodalmi Múzeumban és örülök, amikor valami izgalmas meghívóval, röplappal vagy gyászjelentéssel találkozom (legutóbb Teleki Pál gyászjelentésével gazdagodtunk). Én még a „régi iskolához” tartozom, nekem fontos maga a könyvtár léte is; hiába lehet elérni az interneten a tudásanyag egy részét (ami mindig csak töredék és sokszor ellenőrizetlen információ), nekem fontos, hogy van hová bemenni.
Egy idézet, ami tükrözi életfelfogását
Ez a legnehezebb kérdés, mert nincs olyan életelvet tükröző mondat, amit idézhetnék. Egyes élethelyzetekben jut eszembe ilyen jellegű szállóige: hol a világ színház voltáról szóló shakespeare-i, máskor a tömegembert termelő, sorozatokból vagy show műsorokból élő fogyasztók kapcsán Márai bölcsessége (Csak az ember olvas), de ezek, amint mondtam, inkább élethelyzetekhez kötődnek.
Amikor éppen nem Márai könyvet olvas, akkor mit olvas egy Márai kutató?
Sokfélét: Michel Onfray utazásról szóló művét, Javier Marías vagy Ulickaja regényeit, Primo Levi: Akik odavesztek és akik megmenekültek, ezek a legutóbbiak. Kikapcsolódásként szívesen veszem kézbe John Grisham valamelyik izgalmas krimijét.
Zene, amit szívesen hallgat; egy film, – amit szeret, és egy festmény, amit szívesen látna szobája falán.
Szívesen hallgatok komolyzenét, legutóbb Liszt Ferenc magyar rapszódiáit, többször is, de szeretem a progresszív rock egykori (Camel, Pink Floyd) és mai előadóit is (pl. Arena). Nagyon nehéz egy filmet megnevezni, ehelyett egyik kedvenc rendezőm nevét említem: Giuseppe Tornatore (pl. Cinema Paradiso, Senki többet). Ugyanez a helyzet a festészettel: Brueghel a kedvenc alkotóm, de ha egy képet kellene megnevezni, René Magritte: Az ember fia című festményét mondanám.
Mikor figyelt fel először Márai Sándorra? Melyik volt az első Márai könyv, amit elolvasott?
A könyvtár mellett magyar szakra jártam a szombathelyi főiskolán, ahol még nem tanították Márait: ekkor, ha lazulóban is volt az élet, az oktatásban ez nem jelentkez(het)ett ilyen gyorsan. Ráadásul Márai nem akart idehaza megjelenni, idehaza nem akarták, hogy Márai megjelenjen. Könyvtári tájékoztatásból kaptam egy feladatot Ferenczi Zsuzsannától: gyűjtsem össze Márai Sándor 1945 után kötetben megjelent műveit. Mivel az író 1948-ban emigrált, csak néhány könyvét találtam meg a Nemzeti Bibliográfiában, ezért elolvastam életrajzát, megkerestem a száműzetésben megjelent könyveit is és alapos választ adtam a kérdésre. Tanárnőmnek nagyon tetszett, jutalomból kölcsönadta az Egy polgár vallomásai első kiadását azzal a megjegyzéssel, hogy olvassam el, mert nekünk nem tanítják ezt a kiváló írót. Azt is hozzátette, ha nem adom vissza a kötetet, megbuktat. Elolvastam, visszaadtam és elkezdődött egy történet, ami máig tart.
A Márai naplók szerkesztésekor mi jelentette az Ön számára a legnagyobb kihívást?
Lényegében az egész napló kiadás kihívás volt, annyira szerteágazó problémákkal kellett szembenézni. Korábban már kétféle formában jelent meg Márai-napló, de mindkettő válogatás volt, csak egy töredéke a kéziratnak. A teljesség, a filológiai összehasonlító kutatások lehetősége és a kézirat állapota miatt javasoltam a csonkítatlan szövegű, jegyzetelt kiadást. Legnagyobb gondot az okozta, hogy hatalmas tudásanyag kellett volna a szerkesztéshez, jegyzeteléshez, amivel nem rendelkeztem. Ennek nyomai sajnos ott vannak a kötetekben, ezzel együtt örülök, hogy a 18 kötetben megjelent szöveg rendelkezésre áll. Szerettem volna egy mutatókötetet is elkészíteni (legalább névmutató, az író műveinek mutatója és egy földrajzi – „mikor, hol volt” – jó lett volna), de ez támogatás hiányában nem valósult meg.
Az író naplókéziratának néhány oldala
A 12 ezer tételes Márai bibliográfia (Bp., 2003)
Hatalmas, értékes kincset adott kutatók, irodalomtörténészek, egyetemi tanárok, könyvtárosok, művelődési szakemberek, egyetemisták és a téma iránt érdeklődők kezébe a 12.000 tételt tartalmazó Márai Sándor bibliográfia szerkesztésével. Mennyi ideig dolgozott a bibliográfián; milyen volt a bibliográfia fogadtatása szakmai berkekben és baráti körében?
15 év munkája volt a bibliográfia, és ahogyan akkor is úgy tartottam, ma is: csak abbahagytam, nem befejeztem. (Ez olyannyira így van, hogy ha találnék kiadót, közzé lehetne tenni a második kötetet is, hatezer újabb adattal rendelkezem ehhez.) Szakmai szempontból siker máig a kötet, mert használják, hivatkoznak rá, antikváriumi katalógusokban a bibliográfia tételszáma a beazonosítás alapja. Baráti körben is siker volt, de egészen más jellegű: ők azt értékelték, hogy ennyi éven keresztül gyűjtöttem az adatokat és hogy be tudtam fejezni. Pedig csak abbahagytam, de ezt nem mondom el nekik.
Mit jelentenek az Ön számára az alábbi szavak?
Komplexitás
Az elérhető teljesség, ezért érzem, hogy folytatni kellene a bibliográfiát, mutatókötet kellene a teljes naplókhoz stb. Ez manapság, a posztmodern szemlélet korában korszerűtlen és nevetséges, de miközben nagyon újat akarnak ezzel mondani, nagy hibát vétenek: a teljesség megcélzásáról való lemondás öncsonkítás, mert nem az elért teljesség igazolja a helyes utat, hanem a törekvés. Egy kódexmásoló feladata tökéletes munkát kívánt meg tőle, persze ő is hibázott, például kettőt lapozott másolás közben. Ha azonban nem is törekedett volna, az elértnél biztosan rosszabb eredményt ért volna el. Persze egy értékhiányos és értékválságos időszakban érthető, hogy a csonka lett ideállá.
Kreativitás
Kreativitás = jól válaszolni erre a kérdésre. Kicsit komolyabban: meglátni a kicsiben is a lehetőséget és abból alkotni valamit, ami rendelkezésre áll. Vágyunk arra, hogy minden adott legyen alkotásainkhoz (nem ezt szimbolizálta a könyvtár, mint a tudás tárháza?), ez persze lehetetlen. Nem vagyunk Michelangelo képességűek, de a hozzáállása eltanulható: azt mondta, hogy nem tesz mást, mint a kőtömbből lefaragja a felesleget. A kődarab nekünk is adott, csak fel kell fedezni, mi a felesleges. Egy tanulmánynál, egy könyvnél általában nem az írás a nehéz, hanem kihúzni a feleslegest. Persze ez az életre is igaz.
Kitartás
Sohasem feladni. Ez nem bukásmentességet jelent, hanem újra kezdeni tudást, annak felfedezését, hogy akkor is van értelme egy küzdelemnek, amikor ezt nem látjuk, nem éljük át. Egy bibliográfia készítése erre kiváló iskola: nem az a lényege, hogy hamar tető alá hozzuk, hanem az, hogy jó legyen és évek múltán is hasznos tudjon lenni. Amikor egy adatért el kell menni Prágáig, akkor megtanulja az ember becsülni a kicsit is, és azt, hogy e nélkül szegényebb lenne az adattár, még ha csak két híradás is az. Adott esetben éveket kell arra várni, hogy a megfelelő forráshoz, eszközhöz hozzájussunk.
Alázat
A valóság dekoráció nélküli elfogadása, legyen szó egy személyről vagy eseményről. Ez a legnehezebb dolgok közül való számomra: a szembenézés az egyszerűbb, a következmények, a „másnap” vállalása sokkal nehezebb. Tudni, hogy ki vagyok, és ki nem vagyok – és ennek elfogadása.
Siker
Márai szerint a siker talán félreértés. Szerintem nem feltétlenül. Igazából az a kérdés, hogyan, mivel érjük el a sikert és mit kezdünk vele. A mai beteges sztárkultuszban a siker az élet értékének fokmérőjévé vált, ezért lesz sok valóság show szereplője ténylegesen beteg, miután véget ért a „nagy előadás”. A sikerben mérni az életet olyan, mintha a tapson mérnénk le értékünket. Ha a tetszés adja önértékelésünk alapját, egy virtuális világba kerülünk vele és egy ál életet kezdünk élni. Az igazi siker sokszor látványtalan, például amikor valaki legyőzi önmagát. Siker ez? Feltétlenül. Vigyázni kell, nehogy egy kor értékrendje jelentse, mit tartok annak. Ennek alapján ma a könyvtárosság a bukottak, a vesztesek pályája, pedig az informatika sem oldja meg a kérdések többségét humán segítség nélkül.
Milyen célközönség előtt zajlottak a Márai előadásai Párizsban, San Diegóban és Los Angelesben? Mennyiben más az előadásain résztvevő hazai közönség?
A külföldi előadások sokszor konferencián való részvételt jelentettek (ilyen volt a 2010-es párizsi konferencia vagy a San Diegó-i), de természetesen kevésbé szakmai alkalmak is voltak.
Az író San Diego-i emlékműve az avatás (2010) idején
Los Angelesben például más jellegű előadások voltak: Ungváry Tamás, Szörényi Éva, az író egyik unokája, a jogokat képviselő Gaal Csaba és én beszéltünk. A külföldi alkalmak általában valamihez társultak: emlékműavatáshoz, kiállításhoz, találkozóhoz.
Az itthoni fellépéseim legalább kétfélék: előadás egy adott témáról (ilyen volt 2019 novemberében a Magyar Irodalomtörténeti Társaság kétnapos Márai konferenciája vagy a VII. kerületi Erőművházban tartott 25 részes Márai sorozat). A másik típus sokkal inkább a közönséget célzó: Hirtling István színművésszel együtt készítünk Márai előadásokat, ebből eddig 14 különböző estünk bemutatóját láthatták a Jókai Anna Szalonban (ez a „főhadiszállásunk”, reméljük az új Budavári Önkormányzat is támogatja a sorozatot), és az ország más városaiban, ahová meghívást kaptunk (pl. Kecskemét, Nagykanizsa, Szolnok). Jártunk már Bécsben és San Diegóban is. Ezek a 90 perces, vetítéssel és zenével színesített estek teltházas események voltak, mert az író különböző, többnyire ismeretlen arcát mutatták be. Néhány a témák közül: Márai és a humor, az író városai, Márai és a gasztronómia, Márai a polgárságról stb.
A Budavári Könyvünnepen Hirtling Istvánnal egyik estünk előadásán: Márai Kassája és Budája
Nagy sikert aratott itthon és külföldön a Márai Közép-Európája. Közép-Európa Máraija című vándorkiállítás, melynek a kurátora volt. Hol van most a teljes anyag?
2000-ben centenáriumi kiállítást készítettünk a Petőfi Irodalmi Múzeumban A Mikó utca gesztenyefái címmel. Ez egy hagyományos típusú tárlat volt keretezett képekkel, kéziratokkal, hangzóanyaggal. A kiállítást meghívták külföldre, mivel akkor már több műve révén is Európa hírű író volt Márai. Így jutott el az anyag a világ nyolc országába, mintegy harminc állomáshelyre. Általában különböző címet választottam az egyes helyekhez (a fent említett az egyik ezek közül), attól függően, mit szerettem volna hangsúlyozni. Az eredeti kiállítás ma már nem létezik, de készítettünk Dél-Amerikába egy hordozható változatot (ez Bogotában maradt végül) és Brüsszelbe egy teljesen új, tabló-tárlatot.
A londoni kiállítás katalógusa, mely A gyertyák csonkig égnek Jeremy Irons nevével fémjelzett előadáshoz is kapcsolódott
Tablókiállítás Brüsszelben (2013)
Milyen érzés volt Kassán a Márai Sándor-emlékház avatásakor átlépni a Grosschmid-ház küszöbén?
A házban nem ekkor, 2019 januárjában jártam először: a földszinten lévő részen két különböző Márai-kiállítást is készítettem már, és voltak átmeneti jelleggel is tárlatok. Amikor a Magyar Állam megvásárolta az egykori Mészáros utcai ház emeleti részét, egy új világ tárult fel, mivel egykor itt élte hétköznapjait a Grosschmid család. Ide készítettünk nagyszabású, 160 négyzetméteres kiállítást Kemény Gyulával és Széki Andrással, Kassáról Ötvös Anna volt segítségünkre. Igyekeztünk az egykori Kassa, a polgári osztály és világ felidézése mellett sok fényképet és szöveget felhasználni. Természetesen hang- és képanyag is színesíti a tárlatot, de lehet puzzle-t is kirakni tableten a család egykori tagjainak portréiból. Mára már sok nyelven elérhető audioguide-dal várják a látogatókat, akik híreim szerint Dél-Afrikától Finnországig a világ minden tájáról érkeznek.
Márai kutatásai során milyen segítséget kért és kapott a világban működő Magyar Intézetektől?
Általában a bibliográfiához kötődtek ezek a segítségkérések, elsősorban a helyi könyvtárba bejutásban kértem segítséget. Olyan segítőkészség, amilyen Prágában fogadott, sehol máshol nem volt. Budapesti kollégaként kezeltek, aki a raktárban dolgozhatott, megmutatták, mit hol találok, kaptam asztalt és szabadon járhattam a könyvtár lelkében. Sehol sem sikerült olyan hatékonyan dolgozni, mint itt.
Ön a Márai hagyaték gondozója. Hol tart most jelenleg a Márai kutatással? Ki(k) és miben tudná(k) segíteni a munkáját?
A hagyaték teljes kiadása lehetne az igazi előrelépés: vannak olyan kézirat együttesek, melyek jó lenne, ha napvilágot láthatnának. Ilyen a Szabad Európa Rádióban elhangzott felolvasások vagy levelezése kézirategyüttese. Nyilván ezek publikálása nem jelent olyan pénzügyi sikert, mint a népszerű regényeké, de azt hiszem, így válhatna teljessé az életmű kiadása. Egyébként sokféle módon próbáltuk bemutatni a hagyatékot, a maraisandor.hu a hagyatékra épül, de ezt a célt szolgálták a több évig megrendezésre kerülő Márai-napok is a PIM-ben.
Nova Friburgo (Brazília), 2018 – Rónai Pál hagyatéka hazahozatalának előkészítése
Jelenleg hogyan telnek napjai? Tervek, álmok, vágyak?
Mint említettem, készülök egy második bibliográfia kötetre, gyűjtöm az adatokat (kiadóm nincs még), szeretnék egy hagyományos típusú monográfiát írni Márairól, ez is hasonlóan régóta készül, mint a bibliográfia első kötete, még erre sem szerződtem le kiadóval. Fontos lenne a teljes napló mutatójának elkészítése is. Ezen kívül jó lenne minél több irodalmi estet tartani a már meglévők mellett új témákból is (tervezzük Hirtling Istvánnal a Márai és a szerelem vagy az író művészetekről vallott nézeteit bemutató estet is). Ha ezek megvalósulnának, azt hiszem, megtettem, ami tőlem telik.
Aki kérdezett: Keszi Erika Zsuzsanna
Precizitás, pontosság, elhivatottság, elkötelezettség, hitelesség, értékmentés, értékteremtés = egy értékkel teli élet. Két Márai Sándor idézettel kívánunk Mészáros Tibornak további sikeres kutató- és alkotó éveket: „De mi a szó? Néha tovább él az időben, mint a kő.” „Ez a legtöbb az életben: hogy marad utánunk valami, amiből haszna van a világnak, az embereknek.” (a szerk.)