Országos Könyvtári Napok a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárakban
Az Informatikai és Könyvtári Szövetség a könyvtárak népszerűsítésére rendezi meg minden év októberében az Országos Könyvtári Napokat. Az idei sorozat kiemelt témája az emberi kapcsolatok, a család, a barátság, az egymásra figyelés, az egymás segítése, az elfogadás és befogadás voltak. A könyvtárak változatos programokkal várták október 7. és 13. között a lakosságot.
Hétfőn több könyvtár vetélkedők meghirdetésével, kiállítások nyitásával indította a hetet. A használók játékos kedvét mutatja, hogy volt olyan pályázat, amelyre 160 pályamű érkezett. A gyermekek körében idén is nagyon népszerűek voltak a játékos író-olvasótalálkozók, bábelőadások, kézműves foglakozások és diavetítések. Vendégeink voltak többek között Solymos Tamás Géza, Finy Perta, Tegdi Ágnes, Szigethy Éva, Szegedi Katalin, Bosnyák Viktória, Gryllus Vilmos és a Sajtkukacz Zenekar. A Családi Manufaktúra sorozatban több helyszínen készültek barátság karkötők és játékos könyvjelzők.
Felsősöknek szólt a „Felesleges karmester” című hangszerbemutatóval egybekötött koncert, ahol a résztvevők megtanulhatták, mi a karmester szerepe. A közönség bevonásával az is kiderült, hogy a csoport egy verset sem tud együtt elmondani, ha nincs, aki irányít. A nap végén a gyerekek kipróbálhatták a hangszereket is. A Csodás Japán, avagy kimenő kimonóban illatjáték, kimonópróba, kézműves foglalkozás szintén nagy népszerűségnek örvendett a fiatalok körében.
Több életmóddal foglalkozó előadás és program is helyet kapott a sorozatban, így például: Dr. Szendi Gábor előadása Paleolit életmód, a civilizációs betegségek ellensége címmel, GasztroPacsirta Klub Süssük ki, hogy mit főzzünk? Recept csere-bere, sütési-főzési tanácsok; Kisütöttök Családi süteménymustra, receptek cseréje, szakácskönyvek bemutatása; Jógával az egészség megőrzéséért Somogyi Edit közös jógázással végződő bemutatója; Légy fontos önmagadnak! Vendég Farkas Lívia, az urban:blog szerzője. Online kamaszok és offline felnőttek Tari Annamária klinikai pszichológus és pszichoterapeuta előadása.
A hét egyik leglátogatottabb programja Péhl Gabriella: Te is fiam tungi! Történetek és ételek a régi Soroksárról című könyvének bemutatója volt, ahol több mint 250-en vettek részt.
A családok részére szervezett programok közül kiemelkedik a Dagály utcai könyvtár Egy letűnt kor kultikus tárgyai címmel gyerekjáték kiállítással egybekötött családi retro-partyja Poós Zoltán író közreműködésével. A meghívott vendégek között volt a Retro Laci néven ismert játékgyűjtő és a Lemezárugyár volt munkatársai is. A könyvtár földszintjén a XIII. kerületben működött Lemezárugyár által gyártott játékokból, és pár ritkaságból álló kiállítás és a 60-as évek slágerei fogadták a rendezvényre érkezőket. A beszélgetésen a játékgyűjtő és a lemezárugyár volt dolgozói is megszólaltak, akik visszaemlékezéseikkel és humoros történeteikkel igazán szórakoztatóvá varázsolták a délutánt. A rendezvényt a gyár életéről készített archív fotókból álló vetítés zárta, melyet több órás kötetlen beszélgetés követett. A felnőttekkel érkező gyerekeket a gyerekrészlegben mesedélután és igazi retro papírbaba öltöztető foglalkozás várta.
Egy letűnt kor kultikus tárgyai kiállítás
Az Osztrák Kulturális Fórum, a Cseh Centrum és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kafka-variációk címmel kétnapos programsorozatot szervezett október 8-9-én Franz Kafka születésének 130. évfordulója alkalmából Központi Könyvtárunkban. A kétnapos rendezvénysorozat alkalmával a látogatók bepillantást nyertek Kafka életébe és alkotói tevékenységébe. Kafka Prágában címmel nyílt kiállítás az író életének legfontosabb helyszíneiről, szereplőiről. A tárlat november 9-ig látogatható. A megnyitó után a Kafka titkai című irodalmi esten Ungvári Tamás kalauzolta az érdeklődőket Kafka világában Fullajtár Andrea és Kulka János színészek segítségével. A sorozatot Szerző és mű címmel német nyelvű, nemzetközi konferencia zárta.
Kafka titkai című irodalmi est
Október 13-án, a Könyves Vasárnapon a Központi Könyvtár és több tagkönyvtár rendkívüli nyitva tartással, „Megbocsátás Napjával”, 2013. december 31-ig szóló ingyenes próbatagsággal és színes programokkal várta látogatóit.
Könyves Vasárnap az Etele úti könyvtárban
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 36 könyvtárában 88 eseményen több mint 4300 érdeklődőt látott vendégül az ez évi Országos Könyvtári Napok alkalmával. Rendezvénysorozatunk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.
Haszonné Kiss Katalin
régióigazgató, FSZEK