IFLA Internet Manifesto
2024 augusztusában jelent meg az IFLA internettel foglalkozó nyilatkozatának új, harmadik, átdolgozott kiadása. Az IFLA honlapján olvasható rövid beharangozó szerint a könyvtárak az emberközpontú internetben hisznek, amely garantálja az alapvető jogok egyikét, az információhoz és a tudáshoz való hozzáférést, és előmozdítja a fejlődést. Az internet nyújtotta lehetőségek megfelelő kezelése és az internet kormányzati és más szintű irányítása megköveteli, hogy a döntéshozók és más érintettek – köztük a könyvtárak – észszerűen cselekedjenek. A Nyilatkozat kifejti, milyen fontos elveken kell az internetről hozott döntéseknek nyugodniuk, és milyen szerep vár a könyvtárakra. Egyrészt leírja, hogy a könyvtárosok milyen internetet szeretnének és hogyan látják a könyvtárak helyét a digitális térben, másrészt ajánlásokat fogalmaz meg a különböző szereplők számára. Lehetővé teszi, hogy a nemzetközi folyamatokban a hátrányos helyzetű csoportok érdekei is érvényesüljenek. Egy globális könyvtári hálózat révén azokkal a használói közösségekkel is kapcsolatot lehet teremteni, amelyek számára a könyvtárak jelentik a megbízható információk egyetlen hozzáférési pontjait.
A Nyilatkozat tömör elveket rögzít és víziót ad közre. A munkálatok folytatódnak: az IFLA a Nyilatkozathoz további kísérő dokumentumok, ún. függelékek közreadását tervezi, amelyek egyes részkérdéseket tárgyalnak. E dokumentumok közös munka eredményeként fogalmazódnak meg, és szolgálják a további együttműködést is. Az IFLA azt javasolja az országok könyvtáros egyesületeinek, hogy fordítsák le a Nyilatkozatot, osszák meg az érintettekkel különböző módokon (honlapokon, a közösségi médiában, hírlevelekben stb.) és szervezzenek webináriumokat a témáról. Ha valaki kedvet érez, hogy szakértőként részt vegyen valamilyen téma kidolgozásában, vagy egy kísérő dokumentum munkálatait vezesse, jelentkezhet az IFLÁ-nál.
Forrás:
https://www.ifla.org/news/launch-of-iflas-internet-manifesto/
https://repository.ifla.org/handle/123456789/3461
Új típusú szekcióülések az IFLA-kongresszusokon
Mint ismeretes, idén nem került sor a könyvtárosok világtalálkozójára, de októberben az ausztráliai Brisbane-ben Information Futures Summit címmel sor kerül egy globális rendezvényre. Ezt megelőzően adták közre, milyen új típusú ülésekkel teszik majd hatékonyabbá a megbeszéléseket. Három új rendezvénytípus jelenik meg a kínálatban, ezek az Open Fishbowl Sessions (hozzávetőleges fordításban: Nyitott akváriumok), a Pitch Sessions (Ötletbörze), és a From Trends to Practice (A trendektől a gyakorlat felé).
Nyitott akváriumok – A hagyományos panelbeszélgetésektől eltérően ezeken az üléseken az előadók a terem közepén ülnek egy kisebb körben, ahol van egy üres szék is. 6-7 percet kapnak arra, hogy összefoglalják mondandójukat a szóban forgó kérdésről a felmerülő lehetőségekre és a megoldandó problémákra összpontosítva, egymásra is reagálva. Ezután a hallgatóság csatlakozhat a csoporthoz (az üres széket felhasználva), hogy reflektáljon az elhangzottakra, vagy új szempontokat vessen fel. A cél: hogy megkezdjék egy gondolattérkép kialakítását és információk összegyűjtését valamely, a jövőben fontossá váló kérdésről. A beszélgetés eredményeit a későbbiekben másokkal is megosztják, hogy a szélesebb nyilvánosságot is bevonják.
Ötletbörze – Itt gyorsan folyó panelülésekről van szó, ahol a kerekasztal-beszélgetés résztvevői és a hallgatóság egyaránt szót kap, és olyan prioritásokra és teendőkre összpontosítanak, amelyeket a résztvevők hazatérve megvalósíthatnak. Minden előadónak csak 5-6 perce van, hogy kifejtse, mit tehetnek a könyvtárak szerinte az adott területen. Ezt követi egy irányított beszélgetés a panel tagjaival, 15-20 percben, előre megfogalmazott kérdések alapján. Ezután kap szót a hallgatóság, hogy „bedobja” ötleteit, legfeljebb 2-3 percben. A cél, hogy olyan gyakorlati ötleteket vessenek fel, amelyeket a résztvevők hazatérve másokkal megoszthatnak és megvalósíthatnak. A felmerült ötleteket feljegyzik és csatolják a rendezvényen majd megfogalmazandó Brisbane-i nyilatkozathoz.
A trendektől a gyakorlat felé – Ez a rendezvény nyitott a résztvevők széles köre számára. Arra törekszik, hogy az IFLA Trendjelentésében szereplő ötleteket sorra vegye, és összegezze, hogy azok miként érintik a könyvtárak egymás közötti és a különböző közösségekkel való együttműködését. Az ülés elején röviden áttekintik a Trendjelentés megfelelő részeit, majd arra hívják fel a résztvevőket, hogy osszák meg ötleteiket, amelyeket a helyszínen online szavazással is értékelnek. A beszélgetés informális keretekben zajlik; a résztvevőket arra kérik, jelezzék, miért értenek egyet a felvetett ötletekkel. A cél: hogy a résztvevők legalább három ötletet kapjanak ahhoz, mit tehetnek egy-egy kiválasztott trend/forgatókönyv gyakorlati megvalósítása érdekében.
Forrás: https://2024.ifla.org/session-formats/
Hegyközi Ilona