Az MKE Somogy Megyei Szervezetének hírei
Kaposvári Szabadegyetem
A Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár valamint az Egyetemi Könyvtár Kaposvári Szabadegyetem címmel indított előadássorozatot 2013 januárjában. A tizedik, egyben az idei utolsó előadáson Prof. Dr. Kolláth Zoltán csillagász beszélt a fényszennyezés káros hatásairól és kalauzolta a népes hallgatóságot a Zselici Csillagoségbolt-parkban és mutatott rá, hogy napjainkban a csillagos ég látványa is megőrzésre szorul, ám szerencsénkre, a közeli erdeink még mentesek ettől a szennyeződéstől. Az előadássorozat sikere az egyesületi tag kollégák szervező munkájának köszönhető.
Szakmai nap és Törzsgárda ünnepség Somogyban
Sebestyén Árpádné Nelli harminc éves törzsgárda elismerést vesz át az ünnepségen
„Könyvtárak az emberi kapcsolatokért” címmel december 3-án szakmai nappal ünnepeltük meg Somogyban a Vármegyei könyvtár alapításának évfordulóját és köszöntöttük a több évtizede eredményesen dolgozó könyvtáros kollégákat. A programot taggyűléssel kezdtük, a közelmúlt eseményeiről és a szervezeti átalakítás aktuális feladatairól kapott tájékoztatást a tagság. Ezt követően a biblioterápiáról tartott előadást Dr. Vörös Klára PhD, a Kaposvári Egyetem oktatója, a „Könyvek gyógyító ereje” címmel. Az előadás után Winklerné Babos Mária átvehette az intézmény egykori igazgatója, Fiola Pál emlékére alapított ”A könyvtártért, az olvasókért” kitüntetést, míg öten tíz, négyen húsz, a lakócsai Fucskár Józsefné, a kaposvári Nagy Gabriella és a tabi Sebestyén Árpádné harminc éves törzsgárda elismerést kaptak. Az ünnepség után Dinnyés József a „Dalaim 45 éve” címmel zenés irodalmi műsor keretében mutatta be új, interaktív DVD-jét, amely kiváló segédlet lehet akár az iskolákban, akár a könyvtárakban a költészet oktatásakor, közvetítésekor. A műsor után bemutató biblioterápiás foglalkozáson is részt vettek a könyvtárosok. A „Képzeletben a megoldás” foglalkozás a korábban elhangzott elméleti előadást kiegészítve, a gyakorlatban mutatta be a fejlesztés lehetőségeit, betekintést adva a módszertani háttérbe és eszközrendszerbe.
Kapcsolódó cikkek:
Kölcsönzési szokások: sorban állás Szepesi Nikolett könyvéért
2013. december 3. 16:09 , Legutóbb frissítve: 2013. december 3. 16:29 Vas András
http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/kolcsonzesi-szokasok-sorban-allas-szepesi-nikolett-konyveert-528095
Biblioterápia: megoldáskeresés segítséggel a könyvtárban
2013. december 3. 12:50 Vas András
http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/biblioterapia-megoldaskereses-segitseggel-a-konyvtarban-528050
Adventi hangulatban a Szépművészetiben
A Szépművészeti Múzeum Könyvtárában Takács Etelkával.
December 10-én 30 egyesületi tagunk tett látogatást a Szépművészeti Múzeum Könyvtárában, megcsodáltuk ezt a klasszikus és egyben modern könyvtárat, tájékoztatást kaptunk Takács Etelka könyvtárostól az intézmény történetéről, gyűjtőköréről, olvasóköréről és a szolgáltatásairól. A Szépművészeti Múzeumban megtekintettük a Caravaggiótól Canalettóig kiállítást, amelyen két évszázad itáliai festészetének a barokk és rokokó korszakát átölelő gazdag válogatása és az ezt bemutató szakszerű tárlatvezetés fantasztikus élménnyel ajándékozott meg bennünket. Az esti séta a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban igazi adventi hangulattal koronázta meg a napot.
Pintérné Kék Krisztina,
Kaposvári Egyetem Egyetemi Könyvtár