KÖNYVTÁRVILÁG

WEBMAGAZIN

202406_Szakmaimuhely_Cserekonyvtaros_1
2024.12.22.
XII. Évfolyam
6. szám
Szakmai műhely

Cserekönyvtáros – könyvtároscsere

A dorogi Gáthy Zoltán Városi Könyvtár és az esztergomi Helischer József Városi Könyvtár a 2022. évben vágott bele az ún. könyvtároscsere program megvalósításába. Schmöltz Margit Esztergomból és Szabó-Berghauer Zoltán Dorogról, mint intézményvezetők követtük el ezt a közös akciót. A több mint 2 éves kaland élményeit osztjuk meg Önökkel.

Könyvtároscsere?! Cserekönyvtáros?! Ilyen még nem volt!

Nagy meglepettségünkre – valamint a felfedezés örömével – izgatottan konstatáltuk, hogy ilyen nincs. Ilyen még nem volt. A szakirodalom előzetes tanulmányozásából kiderült, hogy – az alapötletet leszámítva – nincsenek magyarországi tapasztalatok könyvtároscserékkel kapcsolatosan. Ugyanakkor nem csak a hazai példáknak vagyunk híján, hiszen nemzetközi tapasztalatokról sem találtunk adatot, világszerte sem tudunk precedensről.

Vizsgálódásunkat igyekeztünk kiterjeszteni a versenyszférára is, más intézményrendszerekre, de dokumentált munkatárscseréről sehol sem találtunk információt. Bár érthető, hogy azok a cégek, amelyek egymás konkurensei, nyilván nem engednek betekintést munkájukba a másik fél számára.

Mi nem így tekintettünk egymásra: a „szomszédvárak” békés és tisztességes szándékkal közelítettek egymáshoz. Mindenesetre már a legelején sejtettük, hogy egészen más eredményekre juthatunk, mint egy hagyományos továbbképzés vagy konferencia esetében. Gondoltuk, hogy a rendhagyó megközelítés talán még kellemetlen meglepetéseket is hozhat magával, de valamilyen megmagyarázhatatlan kíváncsiságtól és kalandvágytól hajtva teljes egyetértéssel vágtunk bele a projektbe. Nem mutatós fotókra vagy hangzatos példákra vágytunk, hanem tényleg szerettünk volna egymástól tanulni, illetve szerettük volna egymás munkáját, sőt egymást megismerni.

Az említett alapötlet Czupi Gyula nagykanizsai könyvtárigazgatótól származik, de mindezidáig a hazai megvalósítás váratott magára. Könyvtárvezetőkként már korábban elkezdtük a közös gondolkodást, a program legelső fázisa 2021-re esett azzal, hogy megszületett a szándék. A jelenlegi, negyedik szakaszhoz, vagyis a tapasztalatok átültetéséhez és továbbadásához pedig most, 2024 őszén jutottunk el.

Mivel mi magunk jártuk be elsőként ezt az utat, nem akartunk kapkodni, lehetőleg inkább megfontoltunk minden egyes lépést. Járatlan útra léptünk, a felfedezés örömével, ugyanakkor – mint ahogyan a kisgyermek első lépéseit teszi – óvatosan, bizonytalanul, izgalommal. Közben természetesen végeznünk kellett megszokott feladatainkat, és bizony új kihívásokkal, válságos helyzetekkel is birkóztunk.

A projektet jól elkülönülő szakaszokra bonthatjuk – akár megfeleltetve a PDCA-ciklusnak is:

  1. Tervezési szakasz (Plan)
  2. Megvalósítási szakasz (Do)
  3. Értékelési szakasz (Check)
  4. Tapasztalatok átültetése és továbbadása szakasz (Act)

Az egyes szakaszokról részletesebben is beszámolunk az alábbiakban.

Tervezési szakasz

Korábbi példák híján minden alapkövet nekünk kellett lefektetnünk. A legfontosabb szempont a program lényegének, majd részleteinek megfogalmazása volt, valamint a feltételrendszer felmérése. Az első kérdések teljesen kézenfekvőnek bizonyultak: Mi az egésszel a célunk? Mit akarunk elérni?

A csereprogram legfontosabb céljaiként végül a következőket fogalmaztuk meg:

  • Szakmai tapasztalatcsere – a szakmai fejlődés és együttműködés reményében.
  • Az intézmények közötti kapcsolat javítása és fejlesztése.
  • Az intézmények közötti kommunikáció javítása és fejlesztése.
  • Gyakorlati tapasztalatcsere; a szakmai fortélyok, megoldások megosztása és megvitatása.
  • A jövőbeni közös programok lehetőségének elősegítése, megvalósítása.
  • Közös pályázatok megvalósítása.

Ezt követték a „gyakorlatiasabb” kérdések. Milyen gyakorisággal történjenek a cserék? Mennyi időt töltsön egy-egy munkatárs a fogadó könyvtárban? „Valódi” csere legyen, vagy csak egymást „figyeljék” a munkatársak? Milyen dokumentumok szükségesek a megvalósításhoz? Milyen módon oldható meg a munkatársak utaztatása? Hogyan alakul ezzel a munkaidejük? Része legyen-e más program is a könyvtároscserének? Milyen módon informáljuk a kollégákat? Milyen szempontokat tartsunk szem előtt?

A fenntartóinkkal történt egyeztetéseket követően a projekt egy lényeges oldalát is figyelembe kellett vennünk, így talán az egyik legfontosabb kérdés az maradt: Munkajogi szempontból hogyan kivitelezhető a „csere”? Milyen dokumentáció szükséges ahhoz, hogy hivatalos és szakszerű formában történjen a program? Majdnem olyan volt, mintha kitaláltunk volna egy új műfajt, aminek még nincs neve vagy formája. Volt. Így született meg egész egyszerűen az együttműködési megállapodás, mint forma, de a tartalmi érdekességek szerintünk mégis új műfajt teremtettek. Amit ezzel kapcsolatban fontos megjegyeznünk, az az, hogy szakmai kiküldetésként definiáltuk a kölcsönadást, és „hangsúlyozottan nem munkavégzés céljából”. (1. sz. melléklet)

A tervezési szakaszban úgy határoztunk, hogy egy-egy munkatárs maximum 3-5 munkanapot tölt majd a fogadó könyvtárban. Annak sem láttuk értelmét, hogy szó szerint kicseréljük (akár egyidőben) az ugyanabban a pozícióban dolgozó kollégákat, hiszen ez – az előbb említettek miatt – egyrészt teljesen más munkajogi kategória, másrészt nyilván feszültségeket, bizonytalanságot is okozott volna, továbbá a munkát, a szolgáltatást is hátráltathatta volna – ezt semmiképpen sem akartuk.

Nincsenek kőbe vésett szabályok!

Azt is kerülni kívántuk, hogy az előre lefektetett irányvonalak kőbe vésett szabályok legyenek. Alkalmazkodnunk kellett a magunk okozta új helyzethez, a lehetőségeinkhez, a folyton változó körülményekhez (könyvtári programok, betegségek, szabadságok, továbbképzések stb.), és a nem várt eseményekhez.

Úgy döntöttünk végül, hogy egyszer az egyik, máskor a másik könyvtárból megy és érkezik valaki cserekönyvtárosnak, és abban maradtunk, hogy az azonos pozícióban dolgozó kollégák látogatják majd meg egymást. Tehát könyvtárvezető a könyvtárvezetőt, olvasószolgálatos az olvasószolgálatost, gyermekkönyvtáros a gyermekkönyvtárost… A tisztesség jegyében első kísérleti alanyoknak jelöltük ki magunkat, könyvtárvezetőket – bár ennek gyakorlati jelentőséget is tulajdonítva: az esetlegesen még felmerülő kérdések, szempontok, problémák első kézből történő reagálására.

Nem akartuk a kollégákat sem mély vízbe dobni, és fölösleges stresszhelyzetnek kitenni. A magunk és a program sikerességének érdekében egy általunk előre elkészített – és magukkal vitt – szempontrendszer szerint kellett munkatársainknak a még idegennek ható környezetben szemlélődniük. A szempontrendszer azonnali, írásbeli jegyzetelésre is alkalmas volt. (2. sz. melléklet)

Ugyanakkor módot biztosítva magunknak az összegzésre, mindenkinek lehetőséget adva a visszajelzésre is, egy értékelő kérdéssort kellett kitölteniük az élmények friss hatása alatt, utolsó látogatásukat követően két héten belül. (3. sz. melléklet)

Korunk vívmányait és szokásrendszerét figyelembe véve 5-10 fotót kértünk mellékelni legkésőbb az értékeléskor.

Kétféle szempontrendszert és értékelőt dolgoztunk ki: egyet a magunk számára is. (4. sz. melléklet) Vezetői szinten megegyeztünk a folyamatos virtuális és személyes kapcsolattartásban, hogy egyeztessük a könyvtároscsere aktuális helyzetét, illetve az egyéb közös terveket. Már kezdetben leszögeztük, hogy a program dokumentációját, részértékeléseit is közösen készítjük, illetve az ezzel kapcsolatos kommunikációt, esetleges publikációt is megbeszéljük. Nem tudhattuk, milyen szakmai érdeklődés övezi majd a programot, és hogy akarunk-e közben hírt hallatni róla. A program unikális jellegéből adódóan úgy kalkuláltunk, hogy bármi megtörténhet, akár más könyvtáraknak is megfordulhat a fejükben hasonló.

Úgy terveztük, hogy a könyvtároscsere részévé teszünk más közösségépítő programokat is, hiszen könnyebben megnyílnak a kollégák egymás előtt, ha nem csupán formális kapcsolat van köztük. (Lásd a Megvalósítási szakasz fotóit!)

Nem nyájas vendéglátás, hanem szakmai kitárulkozás

Arra törekedtünk, hogy az egész program ne „vendéglátás” jellegű legyen, hanem egyfajta kitárulkozás, amelyben minden ellátogató kolléga bepillantást nyerhet a fogadó könyvtárban zajló egyedi munkafolyamatokba, a kulisszatitkokba, az egyedi megoldásokba. Egy „átlagos munkanap” feltérképezése, megfigyelése volt a cél. Problémákkal, nehézségekkel, fennakadásokkal együtt. Semmi kirakatpolitika, semmi önfényezés, semmi versengés.

Megvalósítási szakasz

Az ütemezés/gyakoriság tekintetében egyáltalán nem úgy alakult semmi, ahogyan eredetileg terveztük, hiszen úgy gondoltuk, hogy szinte folyamatos lesz a könyvtárosok cseréje, és viszonylag hamar lezongorázzuk a projektet. Az együttműködési megállapodásban az esztergomi Kapcsolatok Háza és a Dorogi József Attila Művelődési Ház munkatársainak cseréje is megfogalmazódott, amire végül ebben a szakaszban nem került sor.

Előfordult, hogy hetek, sőt hónapok maradtak ki a csereprogramban. Habár ezek többnyire tőlünk független okokból következtek be – például hosszan tartó fűtési problémák –, sajnáltuk, hogy megakasztották a projektet. Ettől függetlenül nem gondoltunk arra, hogy felfüggesztjük/abbahagyjuk ezt a megkezdett együttműködést. Mindig adtunk magunknak türelmi időt, ha szükség volt rá, kivártuk az alkalmat.

Idő közben kérdésessé vált egy olyan szempont, amire mi magunk nem is gondoltunk! A szoros munkabeosztás, az ügyeleti rend – vagy akár a szabadságolás, nem beszélve a betegség miatti távollétről – hogyan teszi lehetővé, hogy nélkülözzünk egy-egy munkatársat. Olykor éppen amiatt csúszott a szomszédvár könyvtárának látogatása, hogy nem volt elég ember a nyitvatartáshoz. (Természetesen a szabadságolás vagy a betegállomány szituációit lehet rugalmasan kezelni, de a feszes munkarendet és a kötött ügyeleti rendet kevésbé – és erre tényleg nem gondoltunk.)

Hamar nyilvánvalóvá lett, hogy a látogató könyvtáros „nem tud” passzív megfigyelő lenni, és bizony, kérdéseket is feltett. Ezzel a projekt ugyan nem „lassult”, de sok esetben lassítottuk egymás aktuális munkáját.

A kezdeti feszengések, aggodalmak, és a programmal szembeni „előítéletek” hamar elmúltak. Szerencsére mindkét helyszínen szívélyes fogadtatásban részesültek a kollégák, attól függetlenül, hogy ezt mi, könyvtárvezetők „beidomítottuk” volna.

A csere időszakában végül a munkaidőt úgy határoztuk meg, hogy az utazási idő is beletartozott a munkaidőbe, mint egy kiküldetésbe. De humánus szempontok szerint is úgy akartuk, hogy ha lehet, felesleges kellemetlenség ne árnyékolja be a programot. A két intézmény között nem nagy a távolság. Autóval 20 perc, de vonatra szállva is alig fél óra. Ez a gyakorlat mindenképpen könnyítette a programot, azzal együtt, hogy a kiküldetéshez útiköltség-térítés is járt.

Nem tudás, hanem élménycentrikus-szakmai közösségépítő találkozók

A könyvtároscsere során két közösségépítő programot is megvalósítottunk. Az első alkalommal a dorogiak látogattak el az esztergomi könyvtárba, ahol a Titkos felhő című „társasjátékra” invitáltuk őket. „Ezt a közösségépítő csapatjátékot mindig a résztvevő közösségek igényeihez igazítjuk” – hangzott a köszöntőben. És valóban: a szakmai feladatokat itt igazán játszva-tanulva, élménycentrikusan, jó hangulatban próbálhattuk ki.

A második közös alkalom Dorogon valósult meg, ahol a két könyvtár munkatársai közös tekézésen vettek részt. Ez a találkozó nem mondható „szakmainak”, de annál mulatságosabb és szórakoztatóbb volt. A fej-fej melletti szoros „küzdelem” végül döntetlennel zárult, az összes próbálkozó totális és vidám amatőrségét igazolva. Vidáman is lehet… nyerni… tapasztalatot. És barátokat!

 

Értékelési szakasz

Már az első alkalmak során kiderült, hogy a tapasztalatcserék, egymás munkájának megfigyelése számtalan haszonnal jár. Fentebb említettük, hogy a munkatársaktól azt kértük – részben a magukkal vitt szempontrendszer segítségével –, közvetlenül a csere után írják le tapasztalataikat, töltsék ki a nekik szóló kérdőíveket: az értékelőt.

Az értékeléshez külön kérdéssort terveztük. Arra gondoltunk, hogy nem elég csupán a szempontrendszert követni, a tapasztalatok levonása, összegzése is történjen meg kicsit más, célzottabb szempontok szerint.

A jövőbe tekintő, célzott szempontok szerinti értékelés nagyon fontos!

Szerettük volna frissen rögzíteni az észrevételeket, hogy azokat később is áttekinthessük, értékelhessük. Esetleg az évek távlatából láthassuk, hova jutottunk, és fejlődtünk-e. Külön hangsúlyoztuk, hogy bátran számoljanak be az esetleges negatív tapasztalatokról is. Vártuk ötleteiket, tanácsaikat, hiszen célunk az volt, hogy tanuljunk egymás munkájából – akár a hibákból is.

Az Esztergomba visszatérő munkatársak rögtön szóban is beszámoltak tapasztalataikról, az átvehető „jó gyakorlatokat” közösen megbeszéltük, megfontoltuk. A dorogiak „hallgatagabb” társasága más gyakorlatot követett – ez azonban az intézmény szerkezetéből is adódott. Az integrált intézményben a kollégák napi szinten a szakmai vezetőjük irányítása alatt dolgoznak; s az intézményvezető ekkori egyéb elfoglaltságai miatt a beszámolók az ő számára nem voltak közvetlenek. Ez hiba volt. Továbbá a munkatársak kissé önállósítva magukat olyan értékeléseket adtak le, melyekből „a szempontrendszer szerinti értékelés” vagy „a szempontrendszer szerinti elemzés” dokumentumok születtek. Ez viszont pozitív hozadéka volt a folyamatnak, mert mégis csak önálló, sőt kreatív „feladatmagoldást” választva, elemző értékeléseket kaptunk.

Mindkét intézményvezető a saját munkatársaitól gyűjtötte be ezeket az íveket. Majd az intézményekben történt ezek közös elemzése. Végül ennek a két intézmény által való közös megbeszélése.

A klasszikus SWOT-analízis szempontrendszerével végeztük az elemzést, azzal együtt, hogy az erősségek / gyengeségek / lehetőségek / fenyegetettségek mellett mi általános észrevételeket és megállapításokat is tettünk, mint pl. hogy az esztergomi gyermekkönyvtári részleg gyűjteményének felépítése hagyományos. (Önmagában semleges megfigyelés, de az, hogy ennek mik az előnyei és hátrányai, inkább szemlélet kérdése.) Mindazonáltal akaratlanul az ún. porteri öt erő modell rendszerébe is belesodródtunk. Természetesen ez utóbbit nem mint iparági, vagy üzleti stratégiafejlesztés céljából „tettük”, hanem inkább az információs és kulturális dömping teremtette „verseny- vagy túlélési és megmaradási helyzet” miatt, az öt „erőt”, tényezőt a saját terminusunkra fordítva, és helyzetünkre alkalmazva.

A záró egyeztetésen és értékelésen mindkét intézmény részéről mindenki személyesen vett részt. A megbeszélés öt csoportban (könyvtárvezetés, helyismeret, feldolgozás, gyermekkönyvtár, olvasószolgálat), majd közös fórumon zajlott.

Intézményvezetői konklúziónk abszolút pozitív előjelű lett. A program legfontosabb hívó szavai a tudásmegosztás, az önfejlesztés, az önreflexió, az önazonosság és a kapcsolatok lettek. A személyes kapcsolatok létrejötte, megerősödése a program egyik pozitív hozadéka. A szakmai eredmények és tapasztalatok átadása zökkenőmentesen valósult meg. A kollégák új szemmel tudtak saját könyvtárukra nézni, így visszatérésük után a „visszaérkezés ereje” változásokat indított el és hozott. Végső sorban tulajdonképpen „szakmai felügyeletet” biztosítottunk egymás számára, azáltal, hogy kollégát vártunk és fogadtunk, azzal a tudattal, hogy hozzáértő nézi majd a munkánkat. Egymás véleménye, amelyeket a program során megfogalmaztunk, később is hivatkozási alap lehet szakmai fórumokon.

Problémánk három téren merült föl. 1) A különböző integrált könyvtári rendszerek használata miatt kissé korlátozott volt az eszmecsere. De ezen egyik fél sem tud vagy akar változtatni, hiszen mindenki elégedett a saját maga által már alaposan ismert rendszerrel. 2) A névvel kitöltött és beadott értékelő lapok nem biztosítottak elég teret a „bátrabb” kritika megfogalmazásához. Ugyanakkor ez szóban megtörtént, mert a záró megbeszélésen mélyebb szakmai kérdések is felmerültek. 3) Végül pedig egy-egy adott terület (olvasószolgálat, helyismeret stb.) mélyebb feltárásának segítése is megtörténhetett volna, de a program kezdetén összeállított szempontrendszer főképpen a könyvtár egészére fókuszált.

Az olvasószolgálati csoport megbeszéléséből eredő tanulságok szerint kevés volt az idő a mélyebb megismerkedésre, ami annak az igényét veti föl, hogy a program „folytatódjon”, a kollégák önállóan és informálisan is kapcsolódjanak a jövőben egymáshoz. Szükséges lehet a specifikusabb megfigyelés is. Mindkét fél hasonló problémákkal szembesül. Közös meglátás, hogy az olvasókkal foglalkozni gyakran „pszichés teher”. Erős olvasói elvárás a személyes könyvajánlás, de kevés rá a kapacitás. A tárgyszavazási kérdések tisztázása könnyebbé tehetné az olvasószolgálat munkáját, hiszen leginkább extrém problémaspecifikus könyveket keresnek az olvasók. Kollégáink tájékoztatása alapján kiderült, hogy vannak közös olvasóink! Az esztergomiak színes fénymásoló berendezést telepítettek a dorogi gyakorlat hatására, mely eggyel több szolgáltatást és nagyobb forgalmat generált.

A gyermekkönyvtárak munkatársai részéről a helyszűke a legnagyobb probléma. Esztergomban gyorsabban forog az állomány, ugyanakkor több a raktári készlet, amelyet már nem nagyon keresnek az olvasók, mivel „láthatatlan”. Esztergomi hatásra mangákat szereztek be a dorogiak, Dorogról pedig könyvtári feliratok kerültek Esztergomba. A gyermekkönyvtári programok minőségi és mennyiségi kérdései is szóba kerültek.

A helyismereti csoport a digitalizáció módjait és az Arcanum használatát vitatta meg. A két intézmény helyismereti munkafolyamata és gyűjtőköre különbözik. Az esztergomi vitrinkiállítás hatására a dorogi könyvtárban is bevetették elfekvőben lévő tárlóikat, főképpen a helyismereti kincsek bemutatására.

A feldolgozási/beszerzési munkacsoport részéről megállapításra került, hogy egyre inkább előtérbe kerül az olvasói igények kiszolgálása. Leltárkönyvhasználat és szükségessége, az állományellenőrzés módja, állományvédelmi kérdések és vágy az RFID-ra merültek föl.

Összességében felszínre jöttek saját könyvtáraink erősségei, és a másik féltől látott lehetőségei éppúgy, mint hiányosságai, gyenge pontjai, fejlesztendő területei. Azok a dolgok is, melyeken érdemes tovább haladni, és azok is, melyeken érdemes elgondolkodnunk és változtatnunk.

 

Tapasztalatok átültetése és továbbadása szakasz

Rövid távon „mérve” már a program megvalósítási és értékelési szakaszában is alkalmaztuk az egymástól szerzett tudást. Erre már az értékelési szakaszban rátértünk (a színes fénymásolás biztosítása, a mangák beszerzése, a gyermekkönyvtári feliratok fejlesztése és a „kis kiállítások” kapcsán). Ha valami újat, követendőt tapasztaltunk, mindkét fél igyekezett a napi vagy az általános gyakorlat részévé tenni. Ez az egyéni belátáson és meglátáson alapuló gyakorlat elsősorban a munkatársak saját munkavégzésére hat jótékonyan, annak hatékonyságára és minőségére is. Fontos, hogy lehetőség szerint mindenki meg tudjon újulni a saját munkakörében, ezzel együtt jobban kezelve a munkahelyi stresszt – vissza tudja fordítani annak kártékony hatásait és következményeit –, valamint a kiégést teljes mértékben el tudja kerülni. Ha bárki józan belátásra jut abban a tekintetben, hogy váltania kell, ne traumaként élje meg.

A felvetődött jövőbeli elképzeléseket, és azok megvalósítását is ebbe a szakaszba sorakoztatjuk föl:

  • Szeretnénk a művelődési házként működő egységek munkatársainak cseréjét is létrehozni,
  • a program kezdete óta érkezett új kollégák bevonását a projektbe,
  • közös könyvtári programok szervezését, mindkét könyvtár erőforrásainak bevonásával,
  • kipróbálni a programmegosztás más módjait: pl. egyik könyvtár kidolgoz, majd átadja a metodikát a másik számára (vetélkedő, kincskereső stb.).
  • Az „olvasómegosztás” – közös beiratkozás lehetősége, egymás szolgáltatásainak átvétele az egyik legkiemeltebb célkitűzésünk.
  • Szeretnénk más könyvtárakat (esetleg határon túliakat is) bevonni a programba, illetve szívesen segítjük őket egy hasonló csereprogram kialakításában.

 

Összegzés

A tapasztalatok átültetése folyamatot kíván. Az értékelés nem zárul le teljes mértékben vagy véglegesen az írásbeli és szóbeli egyeztetésekkel. A tapasztalatoknak ülepedniük kell. Újra és újra elő kell lépniük az emlékeknek, a tapasztalatoknak egy-egy szituációban. Belátásra is szükség van. Saját könyvtárunkban egymás meggyőzésére.

Az együttműködési megállapodás kitűzött céljai közül az 5. ponton tovább dolgozunk. „A jövőbeni közös programok”, illetve azok „lehetőségének elősegítése, megvalósítása” nem merült ki a két intézmény munkatársainak korábbi kötetlen találkozójában. Ez alatt a megfogalmazás alatt természetesen közös szakmai rendezvényeket is értünk.

Ezen megállapításból szinte automatikusan következik, hogy az utolsó célkitűzés sem valósult meg: közös pályázatok megvalósítása. Természetesen nem mondtunk le erről sem.

Fentebb utaltunk arra, hogy az esztergomi Kapcsolatok Háza és a Dorogi József Attila Művelődési Ház munkatársainak cseréje ebben a szakaszban végül elmaradt. Az együttműködési megállapodásban foglaltak szerint pótoljuk, ily’ módon is folytatva közös munkánkat. Viszont úgy gondoltuk, hogy a rajtunk kívülálló okok miatt elhúzódó könyvtároscsere programunkat muszáj értékelnünk. Szerettük volna összegezni, hogy tovább léphessünk, és közzé tehessük.

Terjedelmi okokból nincs módunk minden megállapításunkat és tapasztalatunkat írásba foglalni. A magunk nézőpontjából sikeresnek tekintjük a könyvtároscsere programot. Ennek egyik oka a szervezés és a baráti együttműködés, másik oka intézményeink „méretének”, jellegének és funkciójának hasonlósága. Azt nem tudjuk, hogy funkcióban, jellegben, szolgáltatásban nagyon eltérő könyvtárak között milyen sikerrel és hatékonysággal működne a program, és azt sem, hogy a térségünkben (megyénkben), messzebb működő partnerekkel hogyan működne. Biztosan nem lenne ilyen egyszerű dolgunk a projekt esetleges „bővítésekor”. Azt kell mondjuk, ez egy igen speciális kísérlet volt, és valószínűnek tartjuk, hogy behatárolt, közel hasonló feltételekkel működő könyvtárak között működhet jól egy hasonló. De ennek lehetősége már Önökön áll! Örülnénk, ha kezdeményezésünk sokak érdeklődését felkeltené. Örömmel fogadnánk, ha mások is belevágnának, és kíváncsian olvasnánk/hallgatnánk az Önök eredményeit is.

 

Schmöltz Margit és Szabó-Berghauer Zoltán