Az Informatikai és Könyvtári Szövetség 2015. május 13-án tartotta tisztújító közgyűlését az OSZK Dísztermében. Dr. Fodor Péter elnöki beszámolóját és a pénzügyi jelentést a közgyűlés egyhangúlag fogadta el.
Dr. Sepseyné dr. Vígh Annamária, az EMMI Közgyűjteményi Főosztályának főosztályvezetője szólt a megjelentekhez, méltatta az Informatikai és Könyvtári Szövetség munkáját, mely szerinte a döntéshozók felé és a társadalom felé egyaránt közvetíti és képviseli a könyvtáros szakma érdekeit.
Dr. Knorrné Csányi Zsuzsanna, a Felügyelő Bizottság elnöke ismertette a Felügyelő Bizottság beszámolóját, amelyet a Közgyűlés egyhangúlag elfogadott.
Az IKSZ a hagyományoknak megfelelően „A Könyvtárügyért” díjjal ismerte el a kiemelkedő munkát. Az idei kitüntetettek:
- Bakos Klára, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Egyetemi Központi Könyvtárának főigazgatója
- Gyurics Zoltánné, a Huszár Gál Városi Könyvtár, Mosonmagyaróvár igazgatója
- Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár, Gödöllő
Ezután került sor a tisztújításra, melynek eredménye a következő lett:
IKSZ Elnökség
Elnök:
- Ramháb Mária, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár igazgatója, Kecskemét
Alelnökök:
- dr. Keveházi Katalin, a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár főigazgatója
- Tőzsér Istvánné, a Bródy Sándor Könyvtár igazgatója, Eger
Elnökségi tagok:
- Figula Anikó, Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár igazgatója, Győr
- Fülöp Attiláné, a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ igazgatója
- Füstös János, a Városi Könyvtár igazgatója, Csurgó
- Lükőné Őrsy Gabriella, az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ főigazgatója, Budapest
Felügyelő Bizottság
Elnök:
- Liebhauser János, az Illyés Gyula Megyei Könyvtár igazgatója, Szekszárd
Elnökhelyettes:
- Oroszi Evelin, Ex Libris Könyvtár vezetője, Budapest
Tagok:
- Fejes Csilla, a Balázs József Városi Könyvtár vezetője, Vásárosnamény
- Karácsony Gyöngyi, Debreceni Egyetem Egyetemi Nemzeti Könyvtár főigazgatója
- Dr. Palotai Mária, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Könyvtára vezetője, Budapest
A Közgyűlés dokumentumai rövidesen elérhetők lesznek az IKSZ honlapján (www.iksz.shp.hu).
Angyal Katalin,
IKSZ titkárság