KÖNYVTÁRVILÁG

WEBMAGAZIN

2149894307
2023.08.21.
XI. Évfolyam
6. szám
Szervezeti élet

Az év könyvtárosai Békésben

 

Immár hagyományosan az esztendő utolsó hónapjában került sor az MKE Békés Megyei Szervezete évzáró programjára, melynek idén is a Békés Megyei Könyvtár adott otthont. A 2023. december 4-én tartott szakmai nap programja Juhász Zoltán (igazgató, Békés Megyei Könyvtár) és Dézsi János (elnök, MKE BMSZ) köszöntőjével indult, majd két előadás hangzott el meghívott vendégeink részéről.

„A minőség kívülről fakad, avagy Van-e köze a bűvös kockának a Verseghy Ferenc Könyvtár Könyvtári Minőségi Díjához?” címmel Balázs Ildikó minőségirányítási vezető (Verseghy Ferenc Könyvtár, Szolnok) mutatta be, milyen út vezetett intézményük ez évi elismeréséhez. E témát annál is fontosabbnak éreztük, mivel vármegyénkben több könyvtár is elnyerte már a Minősített Könyvtár címet, Könyvtári Minőségi Díjra azonban egyedül a megyei könyvtár pályázott eleddig. Szintén a szomszéd vármegyéből, pontosabban Jászberényből érkezett második előadónk is. Dr. Magyar Ágnes elfogadta felkérésünket, s vállalta, hogy bemutatójával segíteni próbálja a fiatalok olvasóvá nevelését célzó tevékenységünket. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem adjunktusa „Módszertani innovációk az olvasóvá nevelésben: jó gyakorlatok” címmel tartotta előadását, ezúton is köszönjük.

Az évadzárás egyik legkülönlegesebb eseménye „Az év könyvtáros Békésben” és „Az év KSZR könyvtárosa Békésben” díj eredményhirdetése, díjátadása. Míg az év könyvárosa díjat az MKE Békés Megyei Szervezete a megyei könyvtárral közösen ítéli oda a beérkező javaslatok értékelése nyomán, utóbbi esetében az értékelés és a döntés teljes egészében a megyei könyvtár kompetenciája. A laudáció során szintén fontos hagyomány, hogy az ismertetéskor lehetőleg ne hangozzék el a díjazott személy neve, egészen a legutolsó pillanatig. S bár akiről szól a méltatás, abban az elmondottak alapján bizonyára tudatosul, hogy róla van szó, mindenki más lényegében az utolsó mondatig nem tudja, vagy csak sejtheti, ki lesz az év díjazottja. 2023-ban.

„Az év könyvtárosa Békésben” elismerés díjazottja Benkóné Tóth Edit (Békéscsaba), míg „Az év KSZR könyvtárosa Békésben” címet Purecené Lengyel Mária (Kétegyháza) kapta.

Az elismerések átadása mindig felemelő és izgalmas esemény, ám jónéhány vármegyei kolléga számára még tartogatott izgalmakat a szakmai nap. A meghívóban ugyanis egy felhívás is szerepelt a „Hamuban sül díj” elnyerésére. Vagyis arra kértük a kollégákat, aki teheti és vállalja, hozzon saját készítésű pogácsát. A megjelent egyesületi tagokat pedig buzdítottuk, segítsenek eldönteni, a finomságok valóban mesébe illők-e. A vetélkedés konklúziójaként mindenesetre elmondható, hogy bár csak egy nyertese volt, de a könyvárosoknak ezen a téren sincs szégyenkezésre okuk.

Gratulálunk a nap minden díjazottjának!

Híradás a sajtóban: https://www.beol.hu/helyi-kultura/2023/12/az-ev-konyvtarosait-ismertek-el-hetfon-a-bekes-megyei-konyvtarban

További fotók: https://photos.google.com/share/AF1QipMkdTOgc7hkahzBNMbEl2JlZUjR2PFQD4NibRhsNd9slYWMCacsvLsjrEemTAnOZg?key=NTBQaHpacnV4Qi1KTUllYlYwbXdjNUp1WVk1bmRR

Dézsi János, a Békés Megyei Szervezet elnöke