KÖNYVTÁRVILÁG

WEBMAGAZIN

2149894307
2023.08.21.
XI. Évfolyam
5. szám
Szervezeti élet

A Somogy Megyei Szervezet őszi szakmai útja Budapestre

2023. szeptember 26-án, egy kellemes őszi napon többen útra keltünk a Magyar Könyvtáros Egyesület Somogy Megyei Szervezetének tagjai közül, hogy egy értékes és élményt adó szakmai kiránduláson vehessünk részt.

Barcsról a kollégákkal már korán reggel elindultunk, majd más könyvtárosokkal együtt Kaposvárról folytattuk utunkat Budapestre.

Érkezésünket követően 10 óra 30 perckor elkezdődött a parlamenti, vezetett séta. A látogatóközpontba történő beléptetés során kapott audioguide-dal tökéletesen hallottunk mindent, amit az idegenvezető a tárlatvezetés alkalmával mondott. A 45 perces séta alatt bejártuk az Országház legszebb helyiségeit, megcsodálhattuk a díszesen aranyozott XVII-es, városi lépcsőházat, azután utunk a díszlépcsőházba vezetett. Ott az idegenvezető nem mulasztotta el felhívni a figyelmünket a főlépcsőház mennyezetén látható festményekre, amelyek Lotz Károly keze munkáját dicsérik, valamint a nyolc darab, egyenként négy tonna súlyú, grandiózus gránitoszlopokra. Mint megtudtuk, az üvegablakok Roth Miksa műhelyében készültek. Ezután a kupolacsarnokba mentünk, ahol honvéd teremőrök vigyázták a magyar Szent Koronát, és a koronázási jelvényeket. Következőként a főrendi társalgóba léphettünk be, ahol a szakmákat, különféle foglalkozásokat és tudományokat bemutató szobrokon kívül ott hevert lábunk alatt az a türkiz színű szőnyeg, ami Európa legnagyobb kézi csomózású szőnyege. Utunk ezután a főrendi ülésterembe vezetett, ahol hét sorban, patkó alakban 453 ülés helyezkedett el, előttük pedig a hatalmas elnöki és szónoki emelvény. A főfalon Magyarország uralkodócsaládjainak festett címerei sorakoztak, az emelvény két oldalán pedig a nemesség történelmi szerepét méltató festményeket láthattuk.

A parlamenti séta végén az Országgyűlési Könyvtár munkatársa várt minket, és egy számunkra fenntartott teremben Horváth Eszter, a Szakreferensi Osztály jogi szakreferense köszöntött bennünket. Ezután részletes prezentáción keresztül bemutatta a könyvtárat és a könyvtár gyűjtőkörét.

Mint megtudtuk, a Nyilvános Országos Jogi Szakkönyvtár katalógusa tartalmazza a korábbi Magyar Jogi, Külföldi Jogi és Világpolitikai Információk adatbázisát. A sajtóadatbázis a magyar sajtó és a külföldi sajtó cikkeinek válogatott adatbázisa, emellett több angol nyelvű előfizetett adatbázissal rendelkezik, melyek közül kiemelem az Ebsco, HeinOnline, The Times Digital Archive adatbázisokat.

A könyvtár különgyűjteményei a Magyar Parlamenti Gyűjtemény, a Külföldi Parlamenti Gyűjtemény, az ENSZ Letéti Gyűjteménye, valamint az Európai Unió Letéti Könyvtára.

Érdekesség volt számunkra, hogy az intézmény legrégebbi dokumentuma Werbőczy István Tripartiuma, ami egy 1517-es kiadású dokumentum.

Az előadótól azt is megtudhattuk, hogy a külföldi Parlamenti Gyűjtemény cserekapcsolatok révén tud gyarapodni. Jelenleg öt ország (Anglia, Ausztria, Franciaország, Németország, USA) parlamenti kiadványait tartalmazza eredeti nyelven, és nyomtatott formában.

A digitális gyűjtemények közé tartozik a Hungaricana – Országgyűlési Könyvtár gyűjteményei, és a Magyar Jogi Portál (MJP).

A statisztika szerint 2022-ben 131 csoportot fogadott a könyvtár, így 2150 fő látogató tekintette meg a gyűjteményt. Fontos továbbá, hogy minden 18 éven felüli magyar és külföldi állampolgár beiratkozhat, de az olvasók első belépéséhez előzetes bejelentkezés szükséges, a könyvtári honlapon azonban az érdeklődők minden fontos információt és segítséget megtalálnak ehhez.

Az információgazdag előadást követően egy könyvtári sétán vettünk részt, ahol az elképesztő belső tereken túl a Dunára, és a budai hegyekre nyíló kilátásban is gyönyörködhettünk. Felemelő érzés volt egy ilyen csodálatos könyvtárat megismerni. A vezetést ezúton is köszönjük Horváth Eszter jogi szakreferensnek.

Indulás előtt, a szabadprogram ideje alatt még lehetőség nyílt beülni egy szimpatikus kávézóba vagy étterembe, és szerencsére az időjárás is kedvezett nekünk, így verőfényes őszi napsütésben tölthettük el a fennmaradó órákat.

Végül koraeste érkeztünk Kaposvárra, majd tovább, Barcsra.

Rengeteg élménnyel gazdagodtunk, köszönjük a szervezőknek, hogy munkájuk által egy remek hangulatú, tartalmas programban lehetett részünk!

A fotót Sziács Lászlóné készítette.

Sziács Lászlóné, Barcsi Városi Könyvtár