Tudom, kicsit távolról indítom, de így lesz teljes. Pontosan öt éve vagyok könyvtáros és pontosan tíz éve élek kis hazánkban. Nagyváradi, azaz partiumi származású vagyok, tehát ez a Világtalálkozó volt az első, amelyen egyáltalán részt vehettem, így ez már eleve kiváltságosnak tekinthető, az előzményeket tekintve pedig ténylegesen az, hogy ott lehettem. Sőt, nem túlzok cseppet sem azzal, hogy nekem egy csoda volt, amit soha nem felejtek el.

Szeretem a munkámat, a szociális és társadalmi szükségességét is vallom és ezt a részét szeretem a legjobban, a kis emberek igényeit kiszolgálni. Sokrétű a könyvtárosi munka, egy laikus nem is gondolná, hogy mennyi konkrét feladatból áll és még mennyi a járulékos, de erre most nem térnék ki. Jómagam az olvasószolgálati csoportban tevékenykedem és a nyilvános szolgálat mellett többnyire könyvtárközi kölcsönzéssel kapcsolatos feladatokkal foglalkozom, kreatívkodok, kapcsolati hálót szövögetek, irodalmi témájú online színházi estet szervezek/vetítek, de természetesen hagyományosabb feladatokat is végzek, mint az állományellenőrzés, selejtezés stb.

Visszatérve az eredeti témához, hogy hogyan kerültem pont én a Világtalálkozóra a mi intézményünkből? Egyszerű a válasz: amint megláttam az egyesületi meghívóban, hogy lesz Kárpát-medencei körkép, tudtam azonnal, hogy nekem ott a helyem. Régóta foglalkoztat a kérdés, hogy vajon hogyan boldogulnak a magyar könyvtárosok külhonban, mert ebben nincs konkrét tapasztalatom. A mai napig szívügyemnek tekintem az „otthoni” helyzetet, az ottani megmaradás viszontagságaival legalább lelkiekben szolidaritást vállalva. Tehát jeleztem a feletteseimnek a szándékomat, természetesen megindokolva indíttatásomat: azonnal támogattak benne – ezúton is köszönöm nekik.

Nagyon szerettem volna legalább egy képet kapni a külhoniakkal való kapcsolódásról és az ottani helyzetekről, így szakmán belül. Nem újdonságról van szó, hiszen rendszeresen szerepel a tematikában a külhoni helyzetkép, de hát én úgy voltam vele, mint egy újszülött: nekem új volt ez a mostani.

Úgy gondolom, hogy folyamatosan kellenek az ilyenfajta odafigyelések a határon túlra minden tekintetben, és nagyon-nagyon jó, hogy ebben a szakmában is mód van arra, hogy találkozhassanak a magyar könyvtárosok, bárhol is teljesítsenek szolgálatot a Kárpát-medencében vagy máshol a világban.

Izgatottan vártam a napot. Jó érzés volt megérkezni a gyönyörű helyszínre, szinte-szinte álomszerű, de ugyanakkor nagyon közvetlen és baráti volt a fogadtatás, ami azonnal eloszlatott bennem minden felesleges görcsöt.

A köszöntőket és a szervező intézmények előadásait követte a Magyar Kulturális Örökség – Kárpát-medencei körkép. Ennek bevezetőjeként egy igazi hidat emelt Gerencsér Judit előadása a jelenlévő határon túli kollégák számára, őt pedig Illés Péter követte a Kárpát-medencei könyvtárosok koherenciája című előadásával, ami engem külön lenyűgözött, elismerésemet tudom kifejezni érte. Fő érdeklődési körömet tekintve a legrelevánsabb előadás volt és meg kell jegyezzem, hogy magával ragadóan dinamikus előadásmódban részesültünk. A határon belüli és határon túli magyar könyvtárakat és könyvtárosokat érintő hasonló és különböző problémákat vetette össze, több szemszögből is vizsgálva, nagyon szemléletes volt. Említést tett a Kölcsey-program, azaz a “Könyvadomány határon túlra pályázat” fontosságáról, illetve a Magyarul olvasó Kárpát-medencéért programról. Felhívta a figyelmet arra, hogy érdemesnek és fontosnak tartják a határon túli kollégákat megkérdezni, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeni a szakmájukban a mindennapokban. Legutóbb a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének vándorgyűlésén tették meg ezt október 10-én Érmihályfalván.

Külön izgalmat jelentett számomra, hogy a beszédét a 2025-ös csongrádi találkozóra, a 18. Kárpát-medencei Könyvtárosok Konferenciájára invitálással zárta. Mind szakmai felkészültsége, mind a személyiségéből fakadó szimpátia meggyőzött arról, hogy ott a helyünk a találkozón!

Ezután következtek a határon túli kollégák. Elsőként tartott előadást Tegdes Egyházi Dóra, a Nagy Miklós-díjban részesített szlovákiai kolléganő. Ami mindenképp kiemelendő, hogy mindannyian beszámoltak az őket érintő körülményekről és arról, hogy mindennek ellenére kitartanak, legjobb tudásukat bevetve megoldják a problémákat és igyekeznek felülkerekedni a gondokon. Szinte kivétel nélkül hozzátették azt is, hogy sokat jelentenek nekik az anyaországból jövő segítségek (Márai-, Kölcsey-program). Büszke voltam rájuk és nagyon együtt éreztem velük, minden szívdobbanásukat hallottam. Jó lett volna személyesen is elbeszélgetni egyik-másik kollégával, de sajnos erre nem igazán adódott lehetőség. Az ebéd- és kávészünetek minden egyéb igényünket maximálisan kielégítették. Sokan voltunk, így a szünetekben kevés idő maradt az ismerkedésekre és a hosszabb beszélgetésekre. Talán majd Csongrádon.

De együtt voltunk, legalább kicsit, egy időben, egy helyen… Talán javíthatatlanul szentimentális vagyok és hinni szeretnék még olyan dolgokban, amik már rég nem úgy vannak, ahogy lenniük kellene. Igen, talán így van, mert érzem én is néha, hogy hamiskás a kép, de a hitem felülkerekedik és azt gondolom, hogy jobb ez így.

Túl az érzelmi tölteten, nyilván a szakmai konzultáció a másik lényeges oka és szándéka a találkozónak. Vitathatatlanul fontos szempont, hiszen a szakma gyorsütemű változásai igencsak szükségessé teszik az ilyen jellegű eszmecseréket. Egyre inkább törődni kell a közös szellemi örökségünkkel is, közkinccsé tétele és átörökítése is fontos feladata a szakmának, tehát a téma nem hiábavaló, hanem egyre égetőbb szükség. A magyar kulturális örökség megőrzésének lehetőségeit soha nem szabad szem elől téveszteni, ezt is erőteljesebben érzem, tudom, hiszen olyan helyről jövök, ahol ez ténylegesen húsba vágó kérdés és nem egy kész kényelmi állapot.

A délutáni programokból Szűcs Margit kolléganőm az Országgyűlési Könyvtár bejárását választotta Villám Judit, az OGYK munkatársa szakszerű vezetésével. Én az országházi sétára regisztráltam, mivel eddig még nem volt módomban látni, felemelő érzés volt minden egyes perce. Ráadásul igen élvezetes stílusa volt idegenvezetőnknek, Leventének. Informatív és nagyon finom humorú előadásmódja rendkívüli módon szórakoztatott minket. Külön dicséret illeti őt ezért, remek hangulatban telt a bemutató séta minden jelenlévő örömére. Természetesen szeretném pótolni majd valamikor az OGYK látogatását is, könyvtárközi munkám során is sokszor fordulok hozzájuk, bízom benne, hogy hamarosan teljesülni fog ez a kívánságom is.

Nekem nagyon-nagy megtiszteltetés volt, hogy ezekben az élményekben részesülhettem. Köszönöm.

Összességében mindketten örültünk a lehetőségnek, gazdagabban tértünk vissza a saját helyünkre és büszkék voltunk arra, hogy képviselhettük az intézményünket.

Végezetül hozzá kell tennem ehhez a személyes hangvételű beszámolóhoz, hogy elsősorban a rám gyakorolt hatásokról szerettem volna írni. Sajnos csak az első napon vettem részt, de a folytatást ugyanilyennek gondolom. A szándékom pedig ténylegesen csak annyi volt vele, hogy megerősítést nyújtsak minden szervezőnek, hogy igen, nagyon-nagyon fontos ennek a találkozónak a lehetősége (minden szempontból), s amennyiben szabad, akkor mondom ezt, mint egy határon túli és határon belüli, határtalanul magyar, egyszerű könyvtáros. Mindannyiunk nevében köszönöm.

Szőke-Kavinszki Andrea, Eötvös Károly Könyvtár, Veszprém