A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 1993 óta működik országos versenyként, és mint ilyen egyetlen hazánkban. A verseny koncepciója, hogy az információs műveltséget méri komplexen, így egyszerre vannak benne nyomtatott forrásokra épülő és internetes feladatok, emellett az információt nemcsak megtalálni, hanem használni is tudni kell a feladatok megoldása során.
A verseny értéke, hogy tantárgyközi és problémaközpontú. A feladatlapok minden tanévben egy témakör köré szerveződnek (pl.: legutoljára: fenntarthatóság), melyhez több tudományterületet érintő feladatok tartoznak. Az egyes feladatai ugyan önállóan is megoldhatók, de egy gondolatmenetté állnak össze. Például egy tábor megszervezésének részfeladatai. A döntő jellegzetessége pedig, hogy a versenyzők teljes munkafolyamatát végignézi egy zsűritag, így nemcsak a végeredményt értékeli.
A 2023/24-es tanévben az első helyezett a 9-10. évfolyamosok között egy olyan páros lett, akik a döntőben visszatérők, míg a 7-8. évfolyamosok között a döntőben új kollégának és tanítványának gratulálhattunk. Velük készítettünk interjút.

Peternainé Juhász Zsuzsa könyvtárostanár és tanítványa Homonnai Léna
Peternainé Juhász Zsuzsa könyvtárostanár, Debreceni Ady Endre Gimnázium, a 9-10. évfolyamos első helyezett diák felkészítő tanára
Mióta Bodolsz? Miért?
2012 óta készítek fel tanulókat. Az a tapasztalatom könyvtárostanárként és magyartanárként is, hogy a mai információ-áradatban, az álhírek labirintusában, a sok beadandó dolgozathoz szükséges önálló szellemi alkotás, információszerzés és -feldolgozás terén a diákok kevés tudással rendelkeznek. Ezért is szervezek minden bejövő osztálynak könyvtárbemutató foglalkozásokat a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban, ahol megismerem az érdeklődő, nyitott diákokat, akikkel kihívás a versenyre való felkészülés, emellett igazi ajándék a velük való közös munka. Tanárként, könyvtárpedagógusként a folyamatos önképzés részének is tekintem a versenyfelkészítést a változatos és magas színvonalú feladatsorok minél eredményesebb megoldására.
Hány diákkal foglalkoztál?
Ebben az évben is voltak visszatérő és új tanítványaim is. Kezdetben négy régebbi versenyző s négy újonnan bekapcsolódó diák járt a délutáni foglalkozásokra. A kiválasztás alapja az érdeklődés, a problémamegoldás, helyzetfelismerés, s természetesen a hatékony információkeresés-és felhasználás volt.
Meséltem nekik arról, hogy mennyit lehet tanulni egy olyan interdiszciplináris verseny alkalmával, mint a Bod. Vonzerőt jelent az is, hogy Budapesten van a döntő, s amíg 2 napos volt, barátságok, szakmai együttműködések is köttettek. A házi fordulóról hat diákot tudtam nevezni az írásbeli döntőbe, közülük hárman a szóbelibe is bejutottak.
Hogyan gondolsz Bodra? Tehetséggondozás, pályaorientáció, esélynövelés, ismeretterjesztés, tanulásmódszertan…?
Mindezek együtt. Elsősorban tehetséggondozás, de a tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy a résztvevő diákok nagyobb eséllyel állják meg a helyüket a felsőoktatási intézményekben, s később a munkaerőpiacon is, hiszen mindennek alapja az értő olvasás, az információfeldolgozás és az információmorzsák egységes rendszerbe állítása, amennyiben ez lehetséges.
Mely könyvtárpedagógiai tevékenységek állnak hozzád közel?
Talán mert magyartanár is vagyok, az olvasóvá nevelés a szívügyem, s ehhez kapcsolódóan az értő olvasás, a szövegértési kompetencia fejlesztése, valamint az etikus forráshasználatra, a gyakorlott könyvtárhasználatra való nevelés.
Mit gondolsz az írásbeli és a döntő feladatiról
Magas színvonalú, érdekes feladatsort láthattunk idén szerintem túl sok feladattal. Az idővel való gazdálkodás több diáknak problémát jelentett, az írásbelin az első helyen továbbjutó diákom is jelentős pontszámot veszített emiatt. A döntő feladatai izgalmasak voltak, sok kreativitást és persze magas szintű információs műveltséget igényeltek.
Mi az, amit a felkészülés alatt tanultál?
Kiváló szakembereket, portálokat, online és nyomtatott dokumentumokat ismertem meg, miközben készültünk a versenyre, s a diákjaim is megmutatták, hogy mennyire képesek a versenyhelyzet során a tőlük telhető legjobb formát nyújtani, ki a kreatív, az elmélyülő, alapos munkát végző, s ki az, akinél még sok fejlesztési terület van.
Mivel töltöd szívesen a szabadidődet? Mit olvasol/olvastál mostanában?
Gyakorló nagymamaként az öt unokámmal vagyok a mindennapjaimban, sokat olvasok nekik is. Szeretek utazni, Erasmus koordinátorként és projektgazdaként idén ez sokszor meg is adatott. Szeretem a verseket, mostanában sok Kányádi, Kassák és Kosztolányi művet olvastam. Az éjjeliszekrényemen éppen Mika Waltari Sinuhe című könyve várja, hogy végigolvassam.
Milyen terveid vannak a jövőre?
Nyugdíj előtt pár évvel nagy terveket már nem szövögetek. Szeretném fenntartani a 17 éve általam szervezett Olvass többet! határtalanul-magyarul című olvasást népszerűsítő programot, s szeretnék diákokat felkészíteni a Bod versenyre.
Homonnai Léna 10. évfolyamos tanuló Debreceni Ady Endre Gimnázium
Honnan ered a könyvtárak ismerete/szeretete?
Tulajdonképpen könyvek közé születtem, a családunkban érték a könyv. Általános iskolás koromban rendszeresen jártam a helyi könyvtárba, a nyár folyamán sok könyvet kölcsönöztem onnan, a könyvtárakat pedig azóta is barátságos, megnyugtató, békés helynek találom.
Mit olvasol szívesen?
Többnyire fantasyt, krimiket, valamint kaland- és történelmi regényeket szeretek olvasni.
Miért tartod fontosnak a könyvtárhasználatot? Hol tudod az itt megszerzett tudásodat kamatoztatni?
Szerintem a számomra a jövőben is előnyös megtanult készségek a hivatkozáskészítés, a forráskiválasztás és -ellenőrzés. Ha valamit, akkor ezeket egyetem végéig biztosan, de még azon túl is használni tudom majd, legyen szó ppt-készítésről, vagy egy szakdolgozat forrásjegyzékéről.
Mi és ki segítette leginkább a felkészülésedet?
A felkészülésemet elsősorban Zsuzsa néni és az Információzz! De miért? c. könyv segítette. Zsuzsa néni több feladatsort is összeállított nekünk, amelyek eleinte az írásbeli feladatmegoldásunk fejlesztésére irányultak, majd a döntőbe jutásunk után elkezdtünk annak szóbeli részére is készülni. Emellett mi, diákok is igyekeztünk különböző feladatsorokat összeállítani egymásnak, ezzel odaképzelve magunkat a kulisszák mögé, a feladatsorkészítők helyébe. Ezt a módszert hatékonynak tartom, elég jól szimulálni tudtuk a későbbi versenyhelyzetet. Az Információzz! pedig az elméleti hátteret biztosította mindannyiunk számára, melyben megtalálhattunk a könyvtártípusoktól kezdve az információkeresésen át a hivatkozáskészítésig mindent.
Hogyan érezted magad a versenyen?
Összességében nem tudnék egy negatív élményt sem felhozni. A helyszín remek volt, nagyon tetszett az OSZK olvasóterme, tényleg olyan volt, mint amilyennek egy nemzeti könyvtárat képzeltem. És bár kevés volt az idő, a raktárnézést is érdekesnek találtam. Magának a versenynek a hangulata is ideális volt, úgy éreztem, mindenki más is izgult, akárcsak én, amit, őszintén szólva, nem minden versenyen szoktam érezni. Jó volt viszontlátni a korábbról már ismerős arcokat is.
Mit gondolsz a feladatokról?
A döntő feladatsorai rendben voltak, volt időm kidolgozni a kapott feladatot, érthetőek voltak az utasítások is, egyértelmű volt, mit kell csinálnom a szóbeli szakaszban. Az írásbeli forduló is tetszett, az elmúlt évek után ez volt az első, jelenléti fordulóm, és a feladatsoron tényleg látszódott, hogy gondosan és hozzáértéssel rakták össze, könyvtárhasználati ismereteink használatára koncentrálva. Csupán az idő volt kevés. Örültem volna, ha átnézhetem még egyszer az egészet. Ettől eltekintve számomra minden tökéletes volt.
Mi az, amit a verseny során tanultál?
Leginkább a fenntarthatóságról tanultam újat, méghozzá azt, hogy rendkívül sokszínű, szerteágazó, az élet számos területére kiterjed, valamint magában foglalja a környezetvédelmet, a megújuló energiák felhasználását, a vízgazdálkodást és még sok minden mást is, amikről a hétköznapokban is beszélni szoktunk.
Milyen terveid vannak a jövőre?
Egyelőre a középiskola befejezésére koncentrálok, az érettségire, majd reményeim szerint egy egyetem bölcsészettudományi karán folytathatom majd tanulmányaimat pár év múlva.

Rábai Gabriella könyvtárostanár és tanítványa Zsóri Boróka
Rábai Gabriella könyvtárostanár, Békéscsabai Petőfi utcai Általános Iskola, a 7-8. évfolyamon első helyezett diák felkészítő tanára
Mutatkozz be néhány szóval!
Az iskola könyvtárát Greksza Attilánéval vezetjük, emellett digitális kultúrát tanítok 3-4. évfolyamon. 2016-ban kezdtem meg a munkát itt, ahol az első években csak mint könyvtáros dolgoztam, de hamar úgy érzetem, hogy jól érzem magam ebben a közegben és szeretnék a tanítással is kapcsolódni a gyerekekhez, ezért tanító szakon is diplomáztam. Így érzem teljesnek az iskolai munkámat. Szívem csücske a digitális kultúra oktatása, első diplomámat informatika szakirányom szereztem, így nagyszerű lehetőség, hogy ezt a tantárgyat van lehetőségem tanítani.
Mióta Bodolsz? Miért?
Idén jelentkeztem először. Már korábbi években is érlelődött bennem a gondolat, hogy jó lenne kipróbálni magamat egy ilyen rangos versenyen. Ebben az évben már kíváncsiság is hajtott és most még a jelentkezési határidőről sem csúsztam le.
Ami kifejezetten tetszik, hogy ez a verseny tud haladni a korral, teljesen életszerű feladatokat kapnak a diákok, ahol nem elég, ha valaki „csak” okos. Itt ezt a tudást komplex formába kell önteni. Nemcsak vastag lexikonok felett kell görnyedni, ahogy ezt szerintem sokan elképzelik.
Hány diákkal foglalkoztál?
A korábbi feladatlapok böngészése során rájöttem, hogy olyan tanulókat kell választanom, akiknek nemcsak a lexikális tudása nagy, hanem a tanultakat alkalmazni is tudják és képesek a kreatív feladatokat is megoldani. Két diákot neveztem be a megyei szinten megtartott országos írásbeli fordulóra, innen Boróka jutott tovább a döntőbe.
Mely könyvtárpedagógiai tevékenységek állnak hozzád közel?
Kedvencem a legkisebbek megismertetése az iskolai könyvtárral és a tudatos olvasóvá nevelés. Elsős, másodikos korban osztályszinten szoktam könyvtárbemutató foglalkozásokat tartani, ahol játékos formában megismertetem az osztályokat az iskolai könyvtárunkkal, állományunkkal és a könyvtári szabályokkal. Nagyon szokták ezt élvezni a gyerekek és szinte kivétel nélkül visszajárnak kölcsönözni.
A fenntartható fejlődés fontos számodra? Ez vonzó volt az idei versenyben?
Kifejezetten örültem ennek a témának. Fontos, hogy a mai általános- és középiskolások minél szélesebb körben tisztában legyenek a fenntarthatóság témakörével, hiszen ők tehetik majd a legtöbbet a jövőnkért. Ez a korosztály már más szemmel tud tekinteni Földünkre, talán elérhetjük, hogy kevésbe önző és pazarló módon éljenek, de ennek a magját még most (sőt, még korábban: óvodás és kisiskolás korban) kellene elvetni.
Mit olvasol/olvastál mostanában?
Általánosságban a pszichológiával kapcsolatos könyveket szeretem, főleg a gyermekpszichológia és a párkapcsolati pszichológia témája érdekel. Szeretem az ifjúsági könyveket is, kíváncsi vagyok, hogy a 12-16 éveseket milyen művekkel lehet igazán megfogni, milyen téma, ami igazán érdekli őket.
Milyen terveid vannak a jövőre?
Az idei siker után természetesen jövőre is szeretnék indulni a Bodon. Boróka is hatalmas sikerélményként élte meg a versenyt, ő jövőre nyolcadikos lesz és remélem lehetőségünk lesz a következő tanévben is bejutni az országos szóbeli döntőre, de ha mégsem akkor sem leszünk elkeseredve, hiszen az idei év – teljesen kezdőként – minden várakozásunkat felülmúlta.
Zsóri Boróka 7. évfolyamos tanuló, Békéscsabai Petőfi utcai Általános Iskola
Honnan ered a könyvtárak ismerete/szeretete?
Édesanyám kisebb koromban minden este olvasott nekem a kedvenc könyveimből. Alsó tagozatos korom óta szeretek könyveket olvasni, de sajnos nem mindegyik könyv volt elérhető a könyvesboltokban, ezért az iskolám könyvtárát kezdtem el felfedezni, ahol mindig tárt karokkal vártak. Mivel gyakran látogattam, ezért viszonylag gyorsan megtanultam, hogy melyik könyv hol található, illetve kölcsönözhető-e. Ettől kezdve rendszeresebben jártam oda, a mai napig ott töltöm a délutánjaim egy részét.
Mit olvasol szívesen?
Iskolámban nagy keletje van a krimiknek, ismeretterjesztő könyveknek. Hozzám mindkettő közel áll, mégis a kedvenceim az ifjúsági regények, amelyeknek sokszínűségét mutatja a téma szerinti széles választék. Szerencsére ezekben nem lehet mellényúlni, ezért az itthoni polcom szintén változó tárgyú könyvekből áll.
Miért tartod fontosnak a könyvtárhasználatot? Hol tudod az itt megszerzett tudásodat kamatoztatni?
Leginkább a leckém megírásához van szükség forrásokra, melyeket könnyen elérek fizikai formában is. Mind a Békés Megyei Könyvtár, mind az iskolai könyvtár tágas készlettel rendelkezik lexikonokból és enciklopédiákból, amelyeket helyben, azonnal tudok használni. Emellett a verseny helyszínéül szolgáló Országos Széchényi Könyvtárban szerzett tudásom egyfajta büszkeséggel tölt el, mert ezek az információk aránylag kevés emberhez jutnak el, de én mégis birtokában vagyok ezeknek.
Mi és ki segítette leginkább a felkészülésedet? Szerinted hogyan lehet hatékonyan készülni erre a megmérettetésre?
Természetesen Gabi néni segítette leginkább a felkészülésemet, hálás vagyok érte, hogy ennyire bízott bennem. Az előkészületek alatt korábbi feladatlapokat is megnéztünk, elemeztük a feladatok típusát. Segítségemre szolgált még a témában való elmélyülés. A fenntarthatósággal kapcsolatosan diagramokat, fogalmakat, megállapításokat kerestünk, ezeket tanulmányoztunk.
Hogyan érezted magad a versenyen?
A versenyen nagyon jól érzetem magam. Tapasztalatot szereztem előadásmódban és már bátrabban mernék kiállni emberek elé. Nagy örömömre nem voltam időszűkében a feladatlap kitöltésekor, bár a forrásokkal kicsit meggyűlt a bajom. A raktárséta és az eredményhirdetés volt a napomban a hab a tortán.
Mit gondolsz az írásbeli és a döntő feladatiról?
Az írásbeli forduló feladatait nehezebbnek érzetem, nem gondoltam, hogy bejutok a szóbeli döntőbe. A döntő idei feladata kreatív volt és nagyon tetszett. Az írásbeli forduló idén jobban épült a könyvtár ismeretére, mint akár az általános műveltségre.
Mi az, amit a felkészülés alatt vagy a verseny feladatmegoldása során tanultál akár a fenntarthatóságról, akár a könyvtárakról, információhasználatról?
Megtanultam, hogy a források használatánál nem a legbonyolultabbat, legösszetettebbet kell választani, ezt akár a hétköznapokban is alkalmazhatom. A könyvtár rövid történetét nem mindenki ismeri, de számomra kiemelten fontos, hogy megismerjem az általam kedvelt témákhoz kapcsolódó épületek, helyekről szóló adatokat.
A fenntartható fejlődés fontos számodra? Ez vonzó volt az idei versenyben?
Természetesen fontos számomra a fenntartható fejlődés, mivel nem csak azt mutatja meg, hogy fejlődik a technológia, a gazdaság, hanem az emberiség belátja, hogy a saját magunk által generált probléma magától nem oldódik meg. Emellett szüleim gondozzák itthon a kertet magas humusztartalmú komposzttal, amelyet a konyhai és kerti hulladékból állítunk elő.
Dömsödy Andrea, a Könyvtárostanárok Egyesületének alelnöke