Takács Gabriella Katalin, a Színház- és Filmművészeti Egyetem könyvtárvezetője
2016 szeptembere óta dolgozom a Színház- és Filmművészeti Egyetem könyvtárában, 2017 júniusa óta könyvtárvezetőként. Az egyetem akkori kancellárja, Vonderviszt Lajos a könyvtár informatikai fejlesztése céljából hívott az egyetem könyvtárába. Szakmai végzettségeim (informatikus könyvtáros BA, informatikus mérnök BA és informatika tanár MA) és az Országos Széchényi Könyvtárban végzett munkám révén bízott abban, hogy az egyetemi könyvtárban 2007-ben megkezdett könyvtárinformatikai fejlesztéseket folytatni tudom.
Az OSZK-ban a munkám először a Magyar Elektronikus Könyvtárhoz, később a Projektirodához, majd a Fényképtárhoz kötődött. Az első szakmám, melyben végzettséget szereztem, a fényképészet, így az OSZK fényképtára, mint munkalehetőség sokat jelentett számomra érzelmileg is. S hogy onnan mégis eljöttem, abban az is szerepet játszott, hogy az SZFE könyvtára által gondozott intézménytörténeti gyűjteménynek egy nagyon értékes fényképgyűjtemény, az Ódry Archívum is része. Az Ódry Színpad vizsgaelőadásainak fényképei 1956-tól 2008-ig találhatóak meg a gyűjteményünkben. A papírképek digitalizálása mellett az elmúlt években elkezdődött a képek leírása, s idén az állományvédelmi pályázat révén a teljes gyűjtemény hosszútávú megőrzését biztosító savmentes tároló eszközöket tudtunk vásárolni, így az átcsomagolás a retrospektív állományba vétellel párhuzamosan folyik.
2017-ben a katalógus mellett elkezdtük használni az integrált könyvtári rendszer (Huntéka / Qulto) kölcsönzési modulját. A leltározás, az állományvédelem és a kölcsönzési szolgáltatások megkönnyítése érdekében pedig RFID címkéket helyeztünk el a nyomtatott könyvtári dokumentumokban, s ma már nagymértékben használjuk a QULTO média modulját.
Az IKR support csoportjával nagyon gyümölcsöző, előre vivő a kapcsolatunk. Örülünk, hogy figyelmesen átgondolják a kéréseinket és a lehetőségekhez képest igyekeznek teljesíteni is azokat, melynek eredményeképpen a katalógusunk a művészeti egyetemünk sajátos igényeihez alakulhat.
Az elmúlt években az MKE és a Zeneakadémia, idén pedig a Táncművészeti Egyetem könyvtárosaival kezdtünk aktív, élő, az aktuális problémákra is gyorsan reagálni tudó szakmai kapcsolatokat kialakítani. Az Országos Színháztörténeti Múzeummal pedig közös névtér kialakítás alapjait szeretnénk letenni az integrált könyvtári rendszerünk fejlesztőinek segítségével, s emellett támaszkodunk az OSZMI munkatársainak szakmai tudására a két intézmény fényképei és mozgóképes anyagai közös elérésének biztosítása céljából.
Segíteni másoknak szakmai szinten elsősorban a könyvtárinformatika (IKR, RFID technológia), a support és fejlesztői csoportokkal való hatékony kapcsolattartás, a digitalizálás, az állományvédelem és az olyan típusú irányítás területén tudok, melynek a kompetenciaalapú felelősségelosztás az alapja.
Elérhetőségeim:
e-mail: takacs.gabriella@szfe.hu
tel.: (+36 30) 337-0993