Gyermekkönyvtáros Műhelynap – Érd
November 8-án, szerdán egy nagyon kellemes napot tölthettünk el Érden a Csuka Zoltán Városi Könyvtárban.
A Gyermekkönyvtáros műhelynapon arra kerestük a választ, hogy a gyermekkönyvtár lehet-e digitális.
Sebestyénné Majchrowska Ewa könyvtárvezető köszöntőjét követően két előadást hallgathattunk meg.
Első előadónk Dienes Éva, a FSZEK Sárkányos Gyerekkönyvtár vezetője, akinek előadásában – A világ megmentése – avagy médiaismereti „szabadulószoba” a FSZEK Sárkányos Gyerekkönyvtárban – beszélt a Z generáció digitális bennszülötteiről, a médiaismeret alapjairól és bemutatott egy projektet, amelyben a digitális világ és a könyvtár közös formáit használta szabadulószobára alkalmazva. A foglalkozás bemutatásának köszönhetően saját könyvtárunkban is megvalósítható lehet egy hasonló program.
Második előadóként az érdi gyermekkönyvtáros, Kondriné Varga Kornélia mutatta be a „Nyári olvasási kihívás az érdi gyermekkönyvtárban” című, olvasásra ösztönző ötletét. A nyári kihívás a gyerekek részére 2019-ben indult és a nagy sikerre való tekintettel azóta is minden nyáron megismétlődik és megújul. Az induló évben a gyerekeknek annyi könyvet kellett elolvasniuk, ahány évesek voltak, majd a következő évben az elolvasott könyvek mellett már egy kis játékos feladatot is meg kellett oldaniuk. 2021-ben a nyári kihívás 7+1 könyv elolvasása volt, ahol a plusz 1, a gyermek szülőjének gyerekkori kedvenc olvasmányát takarja. 2022-ben újra annyi könyvet kellett elolvasniuk a résztvevőknek ahány évesek voltak. A 2023-as év kihívása, hogy ki tud több könyvet elolvasni a nyár folyamán. Ebben az évben először, az óvodások bevonása is kitűzött cél volt. Természetesen a jutalom sosem maradhatott el: emléklap, könyv és Nellit idézve „csoki-csoki-csoki”.
Az előadások meghallgatása után műhelymunkát végeztünk, játékos csapatmunka formájában, amelyet Bajnok Tamara, az OSZK Könyvtári Minőségfejlesztési Osztály vezetője koordinált. Tamara a résztvevőket 3 nagy csoportba osztotta és minden csapat kapott 1-1 feladatot.
A belső építészeknek „milyen egy jó gyerekkönyvtári tér?” címmel egy IKT teret kellett tervezniük, a könyvtáron belül. Az innovátoroknak a 7-8. osztályosok számára egy orientációs, pályaválasztással kapcsolatos elektronikus felületet kellett kitalálni a könyvtár honlapjára. A motivátor csapatnak egy, a honlapon is jól követhető olvasásösztönző pontgyűjtő játék összeállítása volt a feladata. A könyvtárosoknak 1 óra állt rendelkezésükre a terv elkészítéséhez, amelyet a szendvicsebéd elfogyasztása után minden csapat bemutatott különböző szempontokat figyelembe véve. Tamara összegezte a projekteket, és levonta a tanulságot, hogy akár rövid idő alatt is, megfelelő odafigyeléssel, kreativitással, csapatmunkával mire vagyunk képesek.
A Pest megyei könyvtárosok nevében is köszönöm az érdi kollégák szíves vendéglátását, az előadóknak pedig az érdekes és tartalmas szakmai előadásokat!
Hamarosan újra találkozunk!
Koglerné Hernádi Ágnes, albertirsai Móra Ferenc Művelődési Ház és Könyvtár