Az olvasás ellenségei a 18. században – konferencia az ELTE Könyvtár- és Információtudományi Intézetében

Forrás: Vendégünk volt Hegyi Ádám (elte.hu)

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Könyvtár- és Információtudományi Intézetében a Nyitott Napok eseménysorozat keretében 2023. november 29-én Dr. habil. Hegyi Ádám (Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék) tartott „Az olvasás ellenségei a 18. században” címmel érdekes művelődéstörténeti, olvasástörténeti, olvasásszociológiai előadást.

A hallgatóságot meglepte az előadás azon bevezető gondolata, miszerint a 18. század elején az olvasásnak még nagy ellentábora volt. A negatív közvélekedés abból táplálkozott, hogy a 17. században az orvosok még híján voltak az anatómiai ismereteknek, így csak könyvekből szerzett elméleti tudás alapján gyógyítottak, a betegek ezért orvosi ellátás terén jobban bíztak a felcserekben, de még akár a mészárosokban is. Az 1790-es évek végére Magyarországon is komoly Kant-recepció alakult ki. Kant jelentőségét Magyarországon Budai Ferenc (1760-1802), Budai Ézsaiás bátyja Kant-fordításai alapozták meg. Kant képviselői a vezető értelmiség köréből kerültek ki: Mándi Márton István (1760-1831) pápai tanár Kant-fordító volt, és már 1795-ben Kant tanítása alapján tartott előadásokat. A felvilágosodás nyomán Kant tiltólistára került. Komoly változás ment végbe az olvasástörténetben. Az 1790-es évek végén olvasókabinetek alakultak ki: baráti olvasókörök jöttek létre, tagjaik olvasmányélményeik mentén mélyedtek el közösségi témákban, megvitatva az olvasottakat. Magyarország területén Pesten és Pozsonyban jelentek meg olvasókörök. A kora újkorig csak hangos módszerrel olvastak. Balogh József olvasástörténész szerint a néma olvasás az ókori Rómában is büntetésszámba ment, csak a fennhangon olvasást gyakorolták. A felvilágosodás korában kétféle olvasástípus jelent meg: az intenzív és az extenzív olvasás. Az intenzív olvasás során, amikor még az emberek többsége élete során egyetlen könyvhöz jutott hozzá, egy kötetet olvasott el számos alkalommal. Az extenzív olvasás a tudás felvilágosodás kori bővüléséhez kapcsolódik. A felvilágosodás olvasási dühöt hozott létre, megteremtődött az általános, magas szintű népoktatás. Az előadó összehasonlította az analfabétizmus skandináviai és földközi-tengeri térségi alakulását is: Skandináviában csökkent az analfabéták száma, míg a Mediterráneumban az analfabéták száma a lakosság kétharmadát tette ki. Ez a számarány felekezeti okokra vezethető vissza, a protestantizmus ugyanis magasabb fokú iskolázottságot követelt meg.

Hegyi Ádám ezután a cenzúra kialakulásával folytatta előadását, és azt a reformációhoz kötötte. Léteztek katolikus és protestáns indexek. A magyarországi cenzúra 16. századi eredetű, e téren Balázs Mihály erdélyi kutatásait ajánlotta a hallgatóság figyelmébe. A magyarországi cenzúra történetével kapcsolatban kiemelte, hogy Magyarországon nem volt államvallás. A Nagyszombati Egyetem cenzor is volt, a vármegyék cenzori ellenőrzést is tartottak. Magyarországon három lépcsős cenzúra volt életben. A magyar állam – a katolikus egyház szellemét követve – tiltotta az államellenes, egyházellenes és az erkölcstelen könyveket. II. József enyhített a cenzúra szigorán, így meggyökeresedett és fejlődésnek indult a magyarországi könyvkultúra és könyvkereskedelem, könyvterjesztő hálózatok alakultak ki. Az egyház olvasásról kialakított véleménye tekintetében Hegyi Ádám megkülönböztette a katolikus és a protestáns felekezetet. A katolikusoknál azért van magyar nyelvű Biblia, mert szükségesnek bizonyult felvenni a versenyt a református Bibliával. A protestáns egyház esetében az anyanyelvű irodalom megteremtése a Biblia fordításával vette kezdetét. A protestánsok haladóbb, nyitottabb attitűdöt képviseltek az olvasással kapcsolatban. 1815-ben Kis János református püspök ajánlotta, és hasznosnak tartotta az olvasást.

Az olvasási düh kibicsaklott Magyarországon. Az olvasási szokások a 18. században gyökeresen megváltoztak. Egyfajta olvasási forradalom ment végbe. Aldus Manutius (1449-1515) kisebb könyvet nyomtatott, amelyet el lehetett rejteni, valamint könnyen lehetett hordozni. Megkezdődött a néma olvasás térhódítása. A néma olvasás azt eredményezte, hogy kényelmes, intim szférában, budoárban is lehetővé vált az olvasás. Az előadó itt kitért Kristóf Ildikó kutatásaira, aki szerint a paraszti társadalomban az olvasás egyet jelentett a varázslattal és az imádkozással. A Somogyi-könyvtár két varázskönyvet őriz. Dienes Dénes kutatásai szerint a vallásgyakorlat meghatározta a napi olvasás tárgyát, az a Biblia megfelelő szakaszára terjedt ki. Fülöp Géza és Kulcsár Adorján némiképp idealizált felfogása szerint az emberek magas kultúrát olvastak, a valóságban azonban olvasmányélményük a francia regénytől a kegyességi irodalomig szinte mindenre kiterjedt. Granasztói Olga kutatásaiban a libertinus irodalom korabeli népszerűségét emelte ki. Jelen voltak olvasásellenes nézetek Magyarországon, az intézményrendszer ugyanis nem tudott írni-olvasni tudó réteget kialakítani. Az olvasás társadalmi megítélése mindazonáltal pozitív volt, egyet jelentett az igényességgel és a társadalmi státusszal. Hegyi Ádám ezt követően a hagyományos vallásosság és az olvasás kapcsolatát vizsgálta.  A felvilágosodás idején megtörtént az állam és az egyház szétválasztása, az egyház veszített népszerűségéből, a vallás válságba került. Paradox helyzet állt elő, hiszen a magyarországi felvilágosodás legfőbb alakjai – Háló Kováts József (1761 – 1830), Szent-Györgyi Gellért (1750 k.– 1827 után) – a papságból kerültek ki. Különbség mutatkozott meg a falusi és a városi tankönyv között – utóbbiban a népmese, a népdal és a tánc dominált, valamint a szóbeliségre épített. Konklúziójában Hegyi Ádám kiemelte, hogy a magyar felvilágosodás az olvasás népszerűsítésére törekedett.  Olvasástörténeti áttekintését Eötvös József 1868. június 23-án a Képviselőház elé terjesztett népoktatási törvényjavaslatával zárta, amelyet december 15-én szentesített a király, így született meg az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk a népiskolai közoktatás tárgyában, amely a népiskolákban elrendelte a kötelező olvasás- és írásoktatást. Az Eötvös-féle reformnak köszönhetően már az 1870-es és 1880-as években gyarapodott az olvasóközönség.

A rendkívül érdekfeszítő előadás kérdések feltevésével zárult a házigazda, Dr. Bibor Máté egyetemi adjunktus moderálásában.

Forgács Hajnalka (Országgyűlés Könyvtár)