Villányi Rózsa, ny. gyermekkönyvtáros, író, meseíró, költő
Fotó: Petőfi Kálmán
1954. január 22-én születtem Lengyeltótiban. Anyám Somogyváron volt védőnő, azon a télen akkora hó volt, hogy születésem előtt pár nappal, lovas szánkó vitte be a falutól 10 km-re található szülőotthonba. Apám akkoriban a Kaposvári Textilművekben dolgozott technikusként. Tíz hónapos koromban egy betegség miatt Balatonfenyvesre kerültem a nagyszüleimhez. Akkoriban nem volt gyes, anyámnak dolgoznia kellett. 3 éves koromig a nagyszüleimnél maradtam, óvodába, általános iskolába Somogyváron jártam, ugyanakkor minden szabadidőmben Balatonfenyvesen tartózkodtam és nem a Balaton miatt – úszni sem tanultam meg –, hanem hogy a nagyszüleimmel lehessek. Szüleim 1959-ben elváltak.
Somogyvárnak nagy történelmi múltja van. Gyermekként tudtuk, hogy itt alapította 1091-ben Szent László király a bencés apátságot, de játék közben nem is sejtettük, hogy milyen csodálatos értékek rejtőznek Kupavár dombjának földje alatt. Koppány vezér is járt ezen a tájon, mi is ittuk a Szentesica-forrás hűs vizét. 1972-től már csak látogatóban tartózkodtam Somogyváron, de a mai napig sok szép emlékkel és szeretettel gondolok vissza gyermekkorom falujára. Gyermekkönyvtárosként egy általam összeállított többfordulós helyismereti vetélkedő győztes csapatainak és tanárainak is büszkén mutattam be a bencés apátság felújított romjait.
1968-1972. A Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium tanulója voltam, orosz-francia tagozaton. Albérletben éltem a gyermekgondozóként dolgozó tulajdonos lakásának egyik szobájában; Ilonka néni fiatalkorában apáca volt. Szigorú házirendet tartott, de amikor elváltak útjaink, sírtunk mind a ketten. A haláláig leveleztünk egymással.
1972-1976. A Szombathelyi Tanárképző Főiskola magyar-könyvtár szakos hallgatója lettem, (később az intézmény Berzsenyi Dániel nevét vette fel, 2017-től Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központ néven működik). 1974-ig kollégista voltam. 1974. július 6-án férjhez mentem, albérletbe költöztünk a szülőfalumból származó férjemmel. 1976. január 28-án megszületett első kislányom, Annamária. 1976 júniusában kiválóra államvizsgáztam. Kézhez kaptam magyar nyelv és irodalom szakos általános iskolai tanári, illetve könyvtárosi diplomámat. Szerettem a főiskolát, szerettem a várost. Nem sokon múlott, hogy végleg ott telepedjünk le, de a férjemet két évre elvitték katonának, gyesre az akkori szabályok szerint nem mehettem, munkába kellett állnom.
1977-ben Pécsett a Fehérhegyi Általános iskolában, iskolai könyvtárosként kezdtem el dolgozni. Abban az évben kiemelt figyelemmel kísérték az iskolában folyó tevékenységeket. Munkámat megdicsérték, sőt, fizetésemelést ígértek, mégis úgy döntöttem, hogy elmegyek.
1978 júniusától a Pécsi Városi Könyvtár dolgozója lettem. A Nagy Lajos Gimnáziumba kihelyezett Pedagógiai Könyvtárban kezdtem el a munkámat. Az akkori igazgató, Dobai József egy év múlva megkérdezte, nincs-e kedvem a gimnáziumhoz kerülő könyvtárban maradni. A megtisztelő felkérésre nemet mondtam.
Bertók László, a Pécsi Városi Könyvtár akkori igazgatója egy újabb gyermekkönyvtár kialakítására kapott lehetőséget. A könyvtár állományát, katalógusát én alakíthattam ki. Örömmel végeztem a feladatot, bár még nem sejtettem, hogy életem legboldogabb 32 évét ott, a 3. számú, később Csipkefa Gyermekkönyvtárnak elnevezett fiókkönyvtárban töltöm el. 1979 decemberében nyílt meg a könyvtár. Sokan jöttek el a megnyitóra. Sólyom Katalin Jászai Mari – és Aase-díjas színművész, a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja mondott verset. Munkatársam Szabóné Miszlai Ágnes lett, akivel izgatottan vártuk az első beiratkozót. Egy Feldmayer Pál Zsolt nevű, 6. osztályos kisfiú tért be az édesapjával, aki később is nagyon igyekezett, hogy minden évben elsőként iratkozzon be a könyvtárba. Aztán vagy 20 év múlva egyszer bejött egy csinos fiatalember, megállt az íróasztal előtt és elérzékenyülve azt mondta: igazából nem sokat változott itt semmi. Feldmayer Pál Zsolt – kiáltottam fel, mert a szemek, a tekintetek később sem változnak. Talán mondanom sem kell, sírtunk mind a ketten.
Óvodás, iskolás csoportoknak tartottam változatos foglalkozásokat, vetélkedőket. A Bajcsy-Zsilinszky utca emeletes házai abban az időben épültek fel. Sok gyerek élt a tömbökben, sokan közülük hátrányos helyzetűek voltak. Megtaláltak bennünket. Többen nem is könyvért jöttek, hanem mert meséltünk, „társasoztunk”.
Egy 30 évvel ezelőtti foglalkozás és az „új olvasóknak járó meseolvasás” a Csipkefa Gyermekkönyvtárban.
Bemutató könyvtári foglalkozásokra hívtak az ország különböző gyermekkönyvtáraiba, forgatókönyveket készítettem vetélkedőkhöz. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk évében a Pécsett tartott vetélkedő után, 2004-ben az általam készített játékos feladatok segítségével Kassán és Szlivenben szlovák és bolgár gyerekek is számot adhattak tudásukról.
Mindig alaposan felkészültem minden foglalkozásomra, minden előadásomra, de egyvalami nem volt rám jellemző: nem gyűjtögettem a jegyzeteimet, sőt még a publikációkat sem. Mindig a következő feladatra koncentráltam, nem a „hírnévre”. Vázlataimat, az általam készített feladatlapokat sokszor elosztogattam másoknak, hogy munkájuk során használhassák. Ilyen jellegű szellemi termékeimből számomra csak pár újság és könyv maradt meg, mint pl. a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros folyóirat 2013/03. száma. In: Tabuk a gyermekirodalomban. Forrás: Teljes szöveg (PDF), vagy a Nemzeti Téka sorozatban megjelent Hídszerep. Cigány integrációs kérdések. OSZK–Gondolat, Budapest, 2008., 308 p. In.: A szív bölcsessége. 91-102 p. Forrás: https://mek.oszk.hu/07700/07789/07789.pdf
„Szép és találó címet adott vallomásának Villányi Rózsa: A szív bölcsessége. – olvashatjuk a Könyvtári Figyelő 2010. október 13-i számának rezüméjében. Falusi lányként jól megismerte a cigányokat és életmódjukat. (Még ebédelt is egyszer kis cigány barátnője családjánál.) Aztán könyvtáros lett, több évtizede a Pécsi Városi Könyvtárban dolgozik. Rendszeresen szervezi a találkozókat cigány családokkal, színpadra való „drámai” szituációk közepette. Mely szituációk azonban leggyakrabban nem drámai módon végződnek. Képzeljük csak el: meglett cigány férfiemberek is részt vettek az egyik itt megörökített gyerekkönyvtári foglalkozáson: éppen közös családi játék, kedves vetélkedő volt a program.”
Forrás: http://ki2.oszk.hu/kf/2010/10/egy-kivetelesen-fontos-konyv-hidszerepek/
KIEMELVE VILLÁNYI RÓZSA TOVÁBBI ÍRÁSAIBÓL (A szerk.)
Visszalapozó. 40 éves a Pécsi Városi Könyvtár. Pécs: 2000., 67 p. In: Szvath Józsefné (Villányi Rózsa) : Ha az ember azt csinálja amit szeret 43-48 p.
SRPSZKK.HU / Bibliográfiák In.: Villányi Rózsa: Gondolatok a biblioterápiáról. In : Baranyai Kvt. Infó, 2001. 11. sz. – p. 7-8. Forrás: https://www.srpszkk.hu/szakmai-szolgaltatasok/pedagogiai-tajekoztatas/bibliografiak/a-biblioterapia-alkalmazasa
KNIŽNICA 2006.8. In.: Rozsa Villányi / Možnosti biblioterapie pri výchove čitateľa (Villányi Rozsa: A biblioterápia lehetőségei az olvasónevelésben)18-21 p.
BÉRES Judit (szerk.): Olvasásra születtem! Ismeretterjesztő és könyvajánló segédlet szülőknek. Szerzők: Balázs Ágnes, Béres Judit, Csizekné Muck Edit, Kovács Gábor, Nagy Attila, Szabolcsiné Orosz Hajnalka, Villányi Rózsa. Közreműködők: Kun Eszter, Pajor Zsófia, Szeifer Csaba. Illusztrálta: Steiner Lídia. Pécs: Csorba Győző Könyvtár, 2013.
Forrás: http://www.csgyk.hu/web/kiadvanyok/Olvasasra_szulettem%20ujratoltve.pdf[2018.12.2
BÉRES Judit (szerk.): Olvass nekem! Ismeretterjesztő és könyvajánló segédlet szülőknek. Szerzők: Béres Judit, Péterfi Rita, Szabolcsiné Orosz Hajnalka, Villányi Rózsa. Közreműködők: Bánhegyi Dorina, Bauer Kitti, Borsányi Gáborné, Pajor Zsófia. Illusztrálta: Steiner Lídia. Pécs: Csorba Győző Könyvtár, 2014.
Forrás: http://www.csgyk.hu/web/kiadvanyok/Olvass%20nekem%20ujratoltve.pdf
Előretolt Helyőrség. 2020. február 15. IV. évfolyam 7. szám. In.: A könyvek közösségteremtő ereje. Forrás:https://helyorseg.ma/repertorium/magyarorszag/2020/20200215_4_7_magyarorszag.pdf
1981. június 9-én megszületett második kislányom, Gabriella. Vele gyesre tudtam menni 3 évre, s ezt is az életem egyik nagy ajándékának tekintem.
Lányaimmal.
Mikor ismerkedtél meg a biblioterápiával?
1998-ban Sárospatakra hívtak bemutató gyermekfoglalkozás megtartásához. Azon a napon az egyik előadás alatt egy cetli érkezett el hozzám: „Nem akarsz biblioterápiát tanulni? Ha már egyszer azt csinálod?” Dr. Hász Erzsébet írta. Ebédkor egy asztalhoz kerültünk. Megkérdeztem, mit takar a biblioterápia, mert fogalmam sem volt róla. Fel kellett utaznom Budapestre, és egy óra alatt írásban fel kellett sorolnom 100 könyvcímet, jelezve azt is, hogy kiknek, mely korosztálynak ajánlanám. Ez volt a „felvételim”, s ezután kerültem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem biblioterápia szakára egyedüli könyvtárosként, nappalis pszichológushallgatók közé.
1999/2003-ban elvégeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi kar biblioterápia szakát és Bibliotréning-vezető tanúsítványt szereztem.
Biblioterápia témakörben is többször, több helyen tartottam előadásokat. Az ott szerzett ismeretek a mai napig hatással vannak a gondolkodásomra, a világra való rálátásomra. Kivételes élményt jelentett, hogy 2003-ban részt vehettem az I. Művészetterápiás Világkongresszuson. Poszter kiállításon bemutathattam a Babits Mihály Jónás könyve című verséhez készített gyermekrajzokat is.
A biblioterápiáról, mint olvasást segítő lehetőségről 2006-ban előadást tartottam szlovák könyvtáros kollégáknak. Itthon a Csipkefa Gyermekkönyvtárban, a Várkonyi Nándor Könyvtárban Bertók László és József Attila verseiről, illetve más művekről, népmesékről beszélgettem a gyermekekkel az egyetemen tanultak felhasználásával. Tartottam biblioterápiára épülő, rendhagyó irodalomórákat a Pollack Mihály Szakközépiskolában és a Gandhi Gimnáziumban.
2010-ben a Tudásközpont Gyermekkönyvtári Osztályának osztályvezetője lettem. Izgalmas és tanulságos évek következtek csak éppen az a világ nem az én világom volt. Gyakran ott is Pécs minden általános iskoláját megmozgató vetélkedőket szerveztünk a kollégáimmal, mégis visszavágytam a Csipkefa Gyermekkönyvtárba. 5 év után, miután volt kolléganőm nyugdíjba vonult, visszatérhettem. Az első időben, amikor híre ment, hogy újra ott vagyok, naponta többször jöttek be gyerekek, szülők, csak azért, hogy megöleljenek. Sok „Tudásközpontos” olvasóm a Csipkefába is beiratkozott.
2016-ban „kiemelkedő szakmai tevékenységem elismeréseként” Az év dolgozója-díj tulajdonosa lettem; de az a szeretet, amit a 43 év alatt az olvasóktól kaptam, nekem mindennél többet ér, egész életemben végig kísér. 2017-ben mentem nyugdíjba.
„2017-ben, nyugdíjba vonulásom alkalmából könyvtáros kollégáimtól, az olvasóimtól, kicsiktől és nagyoktól egyaránt meghatóan szép búcsúztatásban volt részem. Este, amikor otthon körülvett a csend, váratlanul Bertók László Kossuth-díjas költőnk Állunk a világ közepén című versének kezdősorai jutottak az eszembe: „Elszalad ami esemény/de úgy tesz mint aki marad”. Ezen az estén fogalmazódott meg bennem teljes bizonyossággal, hogy szeretnék létrehozni egy olyan olvasókört, amelyben nem az irodalmi művek stílusjegyeit, írói, költői eszközeit fogjuk elemezni, hanem azt, hogy rám, az olvasóra hogyan hat a mű. Ne az iskolai végzettség számítson, hanem – Viktor E. Frankl orvos pszichiáter szavaival élve – „a sapientia cordis, a szív bölcsessége”.
Még ebben az évben a Csorba Győző Könyvtár Kertvárosi Fiókkönyvtárában megalakult a BOOK (Baráti Olvasók Olvasó Klubja), vagy ahogy anno vármegyei hírportálunk is hírt adott róla „egy klub, ahol nemcsak olvasnak – de beszélnek is róla”. (A szerk.)
Az Olvasóklub egy foglalkozásán.
Fotó: Kissné Heinrich Szilvia
Az „alapítók” (főleg nyugdíjas hölgyek) a mai napig tagjai a klubnak, nem lankadó kedvvel mondanak véleményt az elolvasott könyvekről, novellákról, versekről. Baráti csapattá kovácsolódtunk össze. Ez nagyon jó érzés, ahogyan az is, hogy a mai napig a legváratlanabb helyeken volt olvasóim, gyakran már nagyszülőként, rám köszönnek. És annyi idő után, szinte mindig eszembe jut róluk egy–egy emlék!
Milyen érzés seniornak lenni?
Kiskoromban sokszor voltam beteg. Korán megtanultam, a betegségek, a bajok hozzátartoznak az élethez. Az öregedésnek persze nem csak fizikai tünetei vannak. Életemben egyszer ijedtem meg az idő múlásától. Harminchat éves koromban. Nem tudom az okát, hogy miért pont akkor, de tény, nagyon szorongtam a tudattól, hogy 36 éves leszek. Kolléganőm egyszer csak felkiáltott: de hát január 22-én 35 éves leszel és nem 36! Igaza volt. Attól kezdve soha többé nem izgatott a korom. A nap, amelyre felvirrad az ember, csak az számít. Legalábbis nekem.
Életfilozófiád
Bevallom, ezen még soha nem gondolkodtam el, bár akarva-akaratlanul valamiféle válaszokat biztosan kerestem a „Mi dolgunk a világon?” kérdésre, Vörösmarty után szabadon. Talán annak idején, vagy ötven évvel ezelőtt, ezért hagyott bennem mély nyomot Bernard Shaw Fekete leányzó keresi az Istent című műve. A lányaim felnőttek, élik a saját életüket, de amíg velem voltak, sok örömet adtak, ahogyan most meg az a magas ágyásokból álló icipici kert is, amelyet gondozhatok, és a virágzó rózsabokraim. Nagyon neurotikus világban élünk, lehet életfilozófiákat alkotni szép szavakból, de úgy gondolom, az ember hitelességét a tettei döntik el.
A legnagyobb érték életünkben
A szeretet.
Van még egy terület, amely meghatározó az életedben. Az írás.
Igen, mindig is meghatározó volt, de ezzel nem álltam ki a nyilvánosság elé. Talán a pszichológiában létező Jónás-komplexus miatt. Sokáig nem volt olyan ember a közelemben, akivel mindenről beszélgetni tudtam, mertem volna.
Hány éves korodban kezdtél el írni? Mit írtál először: mesét, verset vagy prózát?
Arra, hogy gondolatokkal, szavakkal lehet egy másik világot teremteni, már azelőtt rájöttem, mielőtt írni tudtam volna. Pipacsvirágból, kukoricahajból, rongyokból készített bábukkal Bundi kutyámnak adtam elő történeteket, és sokáig megvolt az a füzet, amelybe 7 éves koromban leírtam első mesémet, Árva Rózsika címmel. Egy mondatból állt – „Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy kislány, úgy hívták, Árva Rózsika, aki találkozott a királyfival és attól kezdve boldogan éltek, míg meg nem haltak.” – és hű összefoglalója volt a népmesék világának. Negyedik osztályos koromban írt versemet a tanító nénim elküldte egy eszperantó újságnak, amelyben meg is jelent. Az őszről szólt, erősen Petőfi stílusában. Az az újság talán valahol, valamelyik dobozban megvan a padláson. Sokáig csak verseket írtam, végül maradt a próza.
Először kinek mutattad meg a verseidet?
Bertók Lászlónak (1935-2020 Kossuth- és József Attila-díjas, Príma-díjas író, költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja), akkor, amikor már nem volt az igazgatóm, s akkor, amikor már közel jártam a 40. évemhez. Ezt a kort már nem lehet ifjú költői kornak nevezni! Tüskés Tibor (1930-2009 József Attila-díjas író, kritikus, irodalomtörténész, szerkesztő) jelentetett meg a verseimből az általa szerkesztett Somogyban, illetve jelentek meg verseim még a Sétatérben és a könyvtárosok irodalmi antológiájában, a Madártávlatban is.
Villányi Rózsa
Haikuk
Úgy próbálgatja
a szavakat, mintha
kés lenne valamennyi.
Mily’ romantikus
a holdfénnyel üzenni.
Ne nevess! Sírok.
Aprócska szirmot
ragad az ár magával.
Sós könny a vízben.
Villányi Rózsa
Képek
Zöld
Zölddel szeretnék festeni.
A sárgát, a feketét is zölddel.
Az eget, mikor lebukik a nap,
ragyogó, smaragd színekkel.
Piros ruhában festenék,
mint a vér, úgy buggyannék elő
a tájból.
Utolsó fűszáladba is
kapaszkodok Uram,
csak ne taszíts ki
harmóniádból.
A Könyvtárosok szakmai napján rendezett író-olvasó találkozón a Pécsi Városi Könyvtár Várkonyi Nándor Könyvtárában (2009).
A képen Dr. Nagy Attila olvasás-kutató, Kereszturi József, a Várkonyi Nándor Könyvtár igazgatója, három könyvtáros alkotó, Gacsályi József költő és Gutai István író mellett Villányi Rózsa költő.
Bertók László további írásra biztatta, tanácsaival segítette; Tüskés Tibor reménységnek nevezte. (A szerk.)
„A Madártávlathoz, a könyvtárosok irodalmi antológiájához, melyet a 2005-ben meghirdetett pályázatára beérkezett munkákból adott ki a Magyar Könyvtárosok Egyesülete, számos ismerős, számára kedves nevet talált Dusa Lajostól Villányi Rózsáig és többszöri hivatkozást a Somogyra. „Remény ébredt bennem: ha ilyen sok értékes íróember tevékenykedik a könyvtárakban, akkor talán nem fogynak el az olvasók sem” – írta 2008. szeptember 16-án. Dusa Lajos a ’80-as években kezdte költői pályáját, azóta több verseskötete jelent meg. Az antológia megjelenésének idején a hajdúhadházi Földi János Városi Könyvtár igazgatója, majd olvasószolgálati könyvtárosa. Villányi Rózsa a pécsi Városi Könyvtár Csipkefa Gyermekkönyvtárának munkatársa; Barátom, Cvek Edli című könyvének fogadtatásáról én is meggyőződhettem a paksi városkörnyék könyvtáraiban, iskoláiban 2010 tavaszán.” (Gutai István: Tüskés Tibor lapjai = Pannon Tükör. 2010, 3 szám. 56 p.)
A magyar népmesékben a hamubasült pogácsa egyfajta tradicionális talizmánként is működik; a cél elérése érdekében tűzön-vízen át segíti a mesehőst. Neked ki(k) sütött(ek), ki(k)től kaptál útravalóul hamubasült pogácsát?
Kiktől kaptam útravalóul hamubasült pogácsát? Elsősorban a nagyszüleimtől. Nekik köszönhetem, hogy életben maradtam, szellemi fejlődésemre is nagy hatással voltak, s tőlük kaptam azt a szeretetet is, amelyből az életem végéig meríthetek.
Szél, hegyek, emlékek.
Sokat köszönhetek a Bertók Lászlóval és Török Endre irodalomtörténész professzorral folytatott baráti beszélgetéseknek, Jelenits István piarista szerzetesnek, aki a tanárom volt, és akitől megtanultam másképpen látni a világot. Dr. Szirtes Gábor, a Pro Pannónia Kiadói Alapítvány igazgatója pedig Az egyetlen, felnőtteknek íródott regényem kiadására bólintott rá. Köszönet Petőfi Kálmánnak, a férjemnek, és a barátaimnak, akikre számíthatok, és amiért elfogadtak, elfogadnak olyannak, amilyen vagyok.
Hálával tartozom Komáromi Gabriella irodalomtörténésznek, gyermekirodalom-kutatónak, aki bár nem ismert, mégis elolvasta és megjelentetésre értékelte a Cvek Edli mesémet. (Budapest : Ad Librum, cop. 2009., 52 p.)
A Barátom, Cvek Edli mesém 2010-ben bekerült az Internacionale Jugendbibliothek által kiadott The White Ravens válogatásba. A The White Ravens egy olyan katalógus, amelyet évente ad ki az IYL a gyermek- és ifjúsági irodalom ajánlólistájaként.
Barátom, Cvek Edli könyvbemutató volt többek között Pécsett az I. Ünnepi Könyvudvarban,
Pakson, Gerjenben és a XVII. Nemzetközi Könyvvásáron Budapesten.
Rendkívüli magyar óra és könyvbemutató a gerjeni Általános Iskolában.
Forrás: http://www.gerjen.hu/GH/1004/1004.pdf
„Elárulok egy titkot. A halhatatlanság titkát.
Ha szülőként, nagyszülőként mesélünk gyermekeinknek, akkor ők arra egy életen át emlékezni fognak, és az emlékünket a mesékkel együtt generációknak adják tovább. Kérem, higgyenek nekem, anyukaként és gyerekkönyvtárosként tudom, hogy így van. A meghitt percekhez szeretettel nyújtom át Cvek Edli és Dozó történetét. Villányi Rózsa”
Mesekönyvem megjelenése után hosszabb csend lett.
2017-től újra lett időm az írásra. A Pro Pannonia Kiadói Alapítvány gondozásában 2022. december 18-án megjelent Az egyetlen című regényem, amelyet felnőtteknek írtam.
Linda, a regény hősnője egész életében a Ki volt az apám? kérdésre keresi a választ. A regény az ő nehéz, kitartó útkeresésének mély lelkiséggel, őszinte érzelmekkel áthatott, a szeretetet középpontba állító története.
Könyvbemutatón Pécsett a Csorba Győző Könyvtár Konferenciatermében 2023. január 18-án.
Beszélgetőtárs: Dr. Szirtes Gábor kandidátus, szerkesztő, kritikus,
a Pro Pannónia Kiadói Alapítvány igazgatója
Fotó: Janne Riipinen
Legelső, legújabb (bízom benne, lesz még több is. A szerk.) felnőtteknek szóló regényednek miért az Egyetlen címet adtad?
A könyv szereplői a fantáziámban születtek meg, kivéve Hispánt, mert ő valóban az osztálytársam volt az általános iskolában. Nyolc év után az útjaink elváltak. Az öngyilkosságáról is már csak a temetése után értesültem és arról is, hogy nem hagyott búcsúlevelet. Kockás ingének zsebében a ballagási fényképemet találták meg „az egyetlen” felirattal. A mai napig nem tudom a választ, hogy miért én jelentettem számára az Egyetlent, főnévként, vagy jelzőként az egyetlen… ki?
A regényt az őrá való emlékezés miatt kezdtem el írni, s közben arra is rájöttem, igazából mindenkinek van egyetlen szerelme, bánata, ellensége, emlékhez köthető tárgya, álma, és így tovább.
Az Egyetlen c. könyved három fejezetből áll. A regényben teljesek a mérföldkövek, vagy maradtak még elvarratlan szálak, melyek feldolgozásra/megírásra/megjelenésre várnak? Lesz folytatása a regényednek?
Valóban, Az egyetlen három fejezetből áll, a gyermekkor, a fiatalkor és a felnőtté válás, a felnőtt lét kora. Linda, a regény szereplője évtizedek múlva idézi fel az emlékeket, azokat, amelyek valamiért fontosak, emlékezetesek maradtak a számára. Macs, a másik főszereplő is elmeséli a maga és a szerettei emlékeit. Bizonyára az olvasókban is felidéződnek a saját, vagy a családjuk történetei. Igazából így működik ez, az emberek döntő többsége nem a történelemkönyvekben olvasottakból meríti az ismereteit, hanem a saját megélt tapasztalataiból, emlékeiből. Nem, nem lesz folytatása a regénynek. Minden ember élete kész regény. Ennyi szálat nem lehet elvarrni!
Az Egyetlennel mit üzensz az olvasóknak?
Nem, nem állt szándékomban üzenetet megfogalmazni az olvasóknak. Nehezen engedtem el a könyvet, éppen azért, mert tudtam, hogy attól kezdve önálló életet él, s üzenhetnék akármit, majd az olvasó eldönti, hogy elnyerte-e a tetszését a történet, vagy sem. Olyasmi történt, amire nem számítottam, nekem üzentek az olvasók, férfiak, nők, idősek és fiatalok, a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből, telefonon, írásban vagy személyesen. Szinte mindenki azt mondta, hogy nem tudta letenni a könyvet, és azt is, hogy volt, amikor sírtak rajta, de, hogy ki, melyik esemény olvasásakor, az nagyon különbözött. Bizonyára azért, mert mindenkiben más-más emlékeket, érzelmeket idézett fel a könyv.
Egy-egy nagyobb fejezet előtt olvasható mottókkal, Jungtól vett idézetekkel, a főhős érzelmi világára, adott helyzetére szerettem volna rávilágítani.
„Mindaddig, amíg a tudattalan tudatossá nem válik, a tudatalattid fogja irányítani az életedet, és te sorsnak fogod hívni.”
A másik: „A szeretet problematikája az emberiség nagy szenvedéseihez tartozik, és senkinek sem kell szégyenkeznie amiatt, hogy ő is megfizeti a maga részét.”
Hogyan telnek a napjaid és jelenleg min dolgozol?
Pécsi családi házunkban ketten maradtunk a férjemmel. A szülők meghaltak, a gyerekeim külföldön élnek. 2018-ban Bogádon találtuk meg azt a kis családi házat, ahol most élünk, 20 éves cicánkkal és menhelyről hozott, most már másfél éves kutyánkkal. Kicsi kertünkben szívesen kertészkedem.
Minden hónapban ellátogatok a Bogádi nyugdíjas klubba. A tagok megkértek, olvassak fel nekik verseket, novellákat. Szívesen teszem. Az utcán rám köszönnek, már itt sem vagyok idegen. Szeretem a falu sok szép fáját, a jó levegőt. Az ablakomból látom a tévétornyot. A város nincs messze, könyvtárba, színházba innen is gyorsan el lehet jutni. A barátaim is meglátogatnak, ők sem maradtak el.
Jelenleg is írok. Ez is emberi kapcsolatokról szóló történet (lesz), mondhatjuk kriminek, amelyben az a nagy kérdés: ha végül lépésről, lépésre eljutunk a megoldásig, vajon eljuthatunk-e a teljes igazságig? S mindeközben mi hogyan változunk? Nem tudom, mikor jelenik meg (megjelenik-e valaha), de ahogy időm engedi, írom, mert eljutottam arra a pontra, hogy a szereplők életre keltek.
Mi az, amit még nagyon szeretnél megkapni az élettől?
Naiv kívánság, tudom: békét. Sajnos az sem alku tárgya, hogy az idő múlása ellenére, amíg itt vagyok a földön, ép ésszel tudjak tekinteni a sokszor mégis annyira szép világra.
Azt nem tudhatom, mit rejt az évezredekkel ezelőtt megírt indiai pálmaleveled, de azt igen, hogy az „utad benned van” és előtted áll. Kedves Rózsika! Derűs, boldog életet és sikeres alkotóéveket kívánok sok szeretettel! (a szerk.)
Keszi Erika Zsuzsanna – Villányi Rózsa