Tisztújítás és tavaszi szakmai nap a MKE Gyermekkönyvtáros Szekciónál

Posted by Oros Sándor - július 10th, 2023

Március 9-én végre meg tudtuk tartani az esedékes taggyűlésünket jelenléti módban. Szép számmal megjelentek – több mint kétharmad – a szekció tagjai. A helyszín, mint más több alkalommal is, a FSZEK Liszt Ferenc téri Gyermekkönyvtárában volt.

A program keretében először a vendéglátó könyvtár mutatkozott be. Szenáky Zsuzsanna mesélt arról, hogy hogyan vette át a könyvtárat Kaszás Veronikától, aki anyai örömök elé nézett. Nem volt számára ismeretlen a könyvtár élete, hiszen ott dolgozott néhány órában Veronika keze alatt. A vírus-helyzet után több mindent megtartott a hagyományokból, de természetesen a saját egyéniségét is belevitte a programokba. Így továbbra is szívesen látogatják az olvasók a könyvtárat. Visszatértek a kedvelt, terembérléssel megvalósított születésnapi rendezvények. Újdonság a Goethe Intézet és az ELTE Pop-up Scholl felajánlása, melynek keretében ukrán nyelvű gyermekkönyveket kapott a könyvtár.

Szenáky Zsuzsanna

A bevezető előadás után elkezdődött a taggyűlés. Annak rendje és módja szerint elhangzottak a beszámolók, a beszámolók elfogadása. A következő program a tisztújítás volt, mely szintén a szabályzat szerint történt. Az eredmény a következőképpen alakult:

Az elnök továbbra is dr. Szecseiné Pápay Judit lett. A vezetőség tagjai Bakó Katalin, Bencsikné Kucska Zsuzsanna, Budavári Klára – aki az alelnöke és tanácsi képviselője lett a Szekciónak -, Haszonné Kiss Katalin, Tóthné Szomolya Ágnes, Törökné Antal Mária. Póttag: Kalincsákné Molnár Zsuzsanna.

Az ellenőrző bizottság elnökének ismét Karakasné Kőszegi Katalint választotta a tagság. Tagok: Miklós Katalin és Vári Ildikó. Póttag Nagy Zsuzsanna.

A protokoll után ismét érdekes előadások következtek. Először a FSZEK Sashalmi Könyvtárának csodálatos egyénisége, Muntyán Barbara mesélt a könyvtára programjairól, a vírushelyzet pozitív hatásairól, hiszen sok új alkalmazást tanulhatott meg minden könyvtáros, valamint egyes programok – amik engedik – online és jelenléti hibrid megoldással is megvalósíthatók; így, aki nem tud személyesen elmenni valami akadályoztatás miatt, az sem marad le a programról. Barbaráék ezt bizony ki is használják. A teljes lakosság látogatja programjaikat: a babáktól a nagymamákig megtalálják nem csak a nekik megfelelő olvasmányt, de a programokat is – nappal és éjjel, bent és kint. A hagyományos könyvtárbemutató foglalkozástól a tematikus, rendhagyó órákon át a táborokig, kézműves foglalkozásokig igen színes a paletta. Ahogy Barbara mondta, mindent megtesznek azért, hogy olvasót szerezzenek: író – olvasó találkozók, játékok, „matatófal”, meglepetés könyvek várják az ide betérőket. A kellemes udvarukat is kihasználják egy-egy programra.

Muntyán Barbara

Majd egy másik gyermekkönyvtáros egyéniség következett: Varga Lilla, aki szintén a FSZEK tagkönyvtárának, méghozzá az Üllői úti könyvtárának könyvtárosa. Ő a gyerekek mellett külön hangsúlyt fektet a tini korosztályra a Kikötőben. A baba-mamáknak szóló Kerekítő foglalkozásoktól a szabadulós játékokig nagyon színes programmal várják az egyéni látogatókat, közoktatási csoportokat, baráti társaságokat. Pl. a Manófaktúrában az év során feldolgozták a János Vitéz fejezeteit; bemutatták a Landerer-féle nyomdagépet; a népmese kincstártól a hagyományos tematikus foglakozásokon át a robotikáig nagyon sok programmal várják a gyerekeket, családokat. A könyvek csoportosítása az olvasói igényeknek megfelelően nem kőbevésett, hogy csak a szak és szépirodalom csoportja létezhet egy könyvtárban. Külön jelölik (Zöldpöttyös könyvek) az olvasók kedvenceit – olvasói ajánlatra. A külsőségek is fontosak: Mesesziget, Kikötő. Helye van a csendes elvonulásnak, csoportos foglalkozásoknak, tanulásnak, baráti társaságoknak.

Varga Lilla

Az előadások prezentációja megtekinthető a MKE Gyermekkönyvtáros Szekció honlapján.

Ezen a napon eleget tettünk az előírásnak: taggyűlés, vezetőségválasztás, valamint három nagyszerű fővárosi könyvtárral és könyvtárossal ismerkedhettünk meg. Az általuk előadottak ötleteket adhattak, hogy mindenki hazatérve beépítse az ott hallottakból, amit magáénak érez, ezzel is frissítve könyvtára szolgáltatásait.

Szecseiné Pápay Judit, a Gyermekkönyvtáros Szekció elnöke

 

Comments are closed.

Blog Home